;

Hugh Jackman;Jennifer Lawrence;X-Men - Az eljövendő múlt napjai;McKellen;Bryan Singer;

Hugh Jackman és James McAvoy mint Logen és a professzor fiatal korában FORRÁS: INTERCOM

- Így nézd a mutánsodat

Az első X-Men után 14 évvel már a második akció-trilógia közepe kerül a mozikba Hugh Jackmannel és a díszes szereplő-koszorúval, akik között olyan igazi művészek is jelen vannak, mint Michael Fassbender, Ian McKellen illetve Jennifer Lawrence.

A Marvel-birodalom túlburjánzó fantasy-világa nem arról híres, hogy túltengene benne a humor. A Vasember, a Pókember, a Thor, az Amerika kapitány, a Penge minden egyes darabja rém komolyan veszi magát, akárcsak a kétszeres trilógiát megcélzó X-Men. (A második trilógia mostani X-Men filmjét követő befejező részről időben érkeznek hírek, a címe már biztosan megvan: X-Men - Apokalipszis.)

A hazai mozikba most érkezett X-Men - Az eljövendő múlt napjai című fantasztikus akció kivételnek látszik, ezen ugyanis olykor egészen jól derült a meghívott közönség. Nem vagyok egészen biztos, hogy a készítők szándéka szerint történt, de olykor a film sötét világába bele-belevillant némi komikus mozzanat.

Az is lehet, hogy a sorozatot jól ismerő nézők értettek félre valamilyen utalást a múlt darabokra, tény, hogy kimondottan előnyére vált a komikum a mozinak.

A humor mindig biztató, a szellem jelenlétének reményét ébreszti, bár a Marvel-hősök a filmkészítésnek ezen kellékével, mármint a szellemmel nem nagyon dicsekedhetnek, ám ez a legfrissebb X-Men mégis ezekkel a megnevettető pillanatokkal emelkedik ki a sorból.

Az a fajta legendaépítés, ahogy a Marvel-sorozatok szép fokozatosan betelepítik a képregényhősöket a legfiatalabb mozinézők tudatába, s táplálják az újabb és újabb részek iránti kíváncsiságát, tulajdonképpen példásnak is mondható.

Nem lenne rossz nemes gondolatok, emberséges eszmék, igazi művészettel megformált hősök szórakoztató népszerűségére is megtalálni egy hasonlóan nagy biztonsággal működő módszert.

Ami persze mosolyogni valóan naiv óhaj, maradjunk is az X-Mennél, amelynek megrendezésére ismét az első mozidarabok rendezőjét, Bryan Singert kérték fel, s amelyben egy jóval nagyobb kvalitású filmhez is alkalmas színészgárdát hoztak össze.

Ez a fantasy-akció persze nem a színészi alakítások árnyaltságáért készül, de azért feltűnik, hogy Michael Fassbender mégiscsak valaki, még ha egy ilyen filmben játszik is egy csúnya, gonosz mutánst. Ahogy ő néz kőkemény arccal, sötéten, annak súlya van, s ez nem csak az Oscar-jelöléseknél, hanem még ilyen mesketékben is számít.

Meg az is, hogy a tündéri Jennifer Lawrence, aki elbűvölt mindenkit a Napos oldal, s még az Amerikai botrány főszereplőjeként is (előbbiért meg is kapta az Oscart), a minduntalan navy-kékbe játszó Mystique nevű főmutáns szerepében feledteti, hogy akár nevetséges is lehetne ez a gyermeteg látványosságra kihegyezett kitaláció, aminek ő életet, drámai súlyt, magyarán: értelmet ad.

Hugh Jackman ugyan elég unalmas figura az állandóan ráncba szedett homlokával, de itt van most mellette James McAvoy, akire az X-Men mesék Patrick Stewart által játszott öreg professzorának fiatalkori énjét bízták, és akinek van is némi lehetősége a különös képességű és érzékeny lelkületű tudós-mutáns színészi megformálására.

Erősíti a gárdát még Ellen Page, Ian McKellen és Nicholas Hoult is, úgy hogy ha a Marvel nem egy gyermekded mesét akart volna mesélni a mutánsokról, akár egy izgalmas film is készülhetett volna a másságról, a féltékeny előítéletek ostobaságáról.

Maga a történet összetettebb, mint a korábbi darabok, bár így is megmarad a szokásos gyermekded szellemi szinten. A sötét és rombadőlt világból a Logant visszaküldik az életben maradt mutánsok a múltba, hogy zökkentse ki az időt, s ne következzék be a szörnyű pusztító gépek, az őrrobotok uralma ember és mutáns fölött.

Farkas visszamegy, és itt jönnek a képbe a jól ismert rendkívüli képességű mutánsvezetők fiatalkori énjei. Mintha politikát is bele akartak volna vinni készítői ebbe a részbe, ám a vietnami háború békeszerződésének aláírási procedúrája az amerikai elnökkel (egy Nixonra hajazó vízilópofával), párizsi színhellyel lényegében csak színes körítés, nincs különösebb gondolata vagy súlya.

Ahogy a kínai meg más tájak bevonásának sem. Ezek viszont arra jók, hogy a néző feje kellőképpen megkavarodjon a többféle idősíkú történések miatt amúgy is nehezen követhető eseménydarabkák összerakásában.

A látvány tökéletesen profi. Az átváltozások, a fantasztikus színhelyek, az elképesztő CGI-teremtmények és trükkök hangsúlyosan a fantázia határtalanságát mutatják a vásznon. Hátha még a másság igazi önérvényesítő harcát is átéreznénk általa!

(X-Men - Az eljövendő múlt napjai ***)

Az orosz újságírók kifütyülték, a többiek viszont megtapsolták A némafilmes című művéért három évvel előtt Oscar-díjat kapott Michel Hazanavicius The Search címmel, a csecsen konfliktusról készített háborús drámáját, amelyet szerdán mutattak be a 67. cannes-i filmfesztiválon.