Kibicnek kuss! - mondják a közeli téren sakkozó öregek, ha netán az asztal mellett valaki a nézelődők közül másik lapot tenne a talonba. Engedékenyebbek persze, ha a politikára terelődik a szó, mert ahhoz - mint a focihoz - úgy gondolják, közöttük mindenki ért.A baloldal áprilisi veresége után talán a politikusoknak is érdemes volna letenniük a kártyákat és kicsit beszélgetni a "kibicekkel", hátha nem is olyan hülyeség, amiről a téren ücsörgő öregek, meg a romkocsmákban éjszakánként kiabálásig menően vitatkoznak a fiatalabbak.
A baloldali pártok belső tanácskozásain nem a hátuk mögé tekintgetve tervezik a jövőt, ki-ki a maga pozícióját, hátországát mérlegelve keresi az útját. A néhány hónapos, tiszavirág életű összeborulás kudarcából kiderült, hogy a pusztán kormányváltás jelszavával felemelt közös zászló mögé nem igen sorakoztak fel az elmúlt négy év kormányzásával elégedetlen tömegek. És ha már a "zászlóról" beszélünk talán a színe sem volt annyira egyértelmű és megnyerő, hogy többen válasszák, mint ahányan a sárga mögé álltak. A baloldal mindig akkor volt sikeres, ha a zászlója nem kék, nem zöld, se rózsaszínű, hanem egyértelműen piros volt.
Az MSZP meghatározó politikusa az egyik hetilapnak adott interjúban a közelmúltban is valami hasonlót próbált fejtegetni. Szerinte az elmúlt négy esztendő egyik legfontosabb tanulsága: a lecsúszott, elszegényedett tömegeket a lehető legkevésbé sem a demokrácia-deficit, vagy a trafik- és földpanama érdekli, hanem az, hogy ma és holnap tud-e enni adni a gyerekeinek, télire lesz-e cipő, kabát. A holnapután távol van. Addig szükség lehet az új földesúr kegyére, hogy fizessen néhány ezer forintot a napszámért, a polgármester pedig ne húzza ki a nevét a közmunkások listájáról. Erre mondta az interjúban: a baloldalnak ki kell lépnie a politika elefántcsont tornyából, az utcán, a piacokon, a falusi kocsmában, mindenütt, ahol meg lehet hallani az embereket foglalkoztató problémákat, ott kell jelen lenni és politizálni.
Csak egy dolgot nem mondott: hogyan lehet visszanyerni újra baloldali szavazónak a kétkezi munkájukból élőket? A képzett szakmunkásokat, technikusokat, mérnököket, a tanárokat és a közalkalmazottakat? Az MSZP eltávolodott a szakszervezetektől. Még a rendszerváltást követő első néhány ciklusban a szocialisták parlamenti frakciójában ott voltak a szakszervezetek képviselői, de aztán "valahogyan" kikoptak a parlamentből. Amíg a Fidesz a Ligában és a Munkástanácsokban megtalálta a maga jobboldali - tradicionálisan, szakszervezeti szempontból nézve - áruló aktivistáit, addig a baloldal évek óta még a május 1-jei munkásünnepen is külön gyűlésezett.
Persze ennek is két oldala van. Egyfelől a Magyar Szakszervezeti Szövetség vezetői sem törik magukat azért, hogy a jelenlegi baloldali pártokkal közös platformot alakítsanak ki. Mintha nem őket tekintenék természetes szövetségesüknek abban, hogy kiálljanak a hatályos munkajogi szabályok módosításáért, egy európaibb sztrájktörvényért, a nyugdíjszabályok felülvizsgálatáért, a munkavállalók méltányosabb jogaiért. De igaz ez a pedagógusok és a közalkalmazottak bizonyos érdekvédőire is. Másfelől az előző ciklusban már ellenzékben politizáló pártok vezetői nem keresték sem az elmúlt négy évben, sem a mostani kampányban a szakszervezetekhez vezető utat, úgy tűnik, nem kérték a támogatásukat.
Pedig a baloldal nem tekintheti a szakszervezeteket partvonalon kívüli kibiceknek.
