Immár lezárult a 2014-es parlamenti választások, átszámolták a külföldi szavazatokat és újraszámolták a bizonytalanokat. Most van ideje keresni az okokat a 2010-hez hasonló eredményben. Lehet hivatkozni a kampány korlátozásával, a választási módok változtatására, a baloldali összefogás kudarcával. Az eredmény 2018-ig nem változik. De nézzük meg, hogy kik akarják az ország vezetését ideológiájuk szerint irányítani.
A baloldaliság nem elhatározás kérdése. Bal oldali érzelműeknek életforma a politikai élethelyzete. Mindazok a munkavállalók, akik ki vannak téve a munkaadó felsőbbségének és csak a jól megírt kollektív szerződés és a politika mentes munka törvénykönyve védi, akarva-akaratlanul baloldali gondolkozásúvá válnak. Lehet, hogy más politikai irányvonal képviselői is élethelyzetükre hivatkozva indokolják pártállásukat, de azoknál elhatározás kérdése.
A baloldalnak első dolga a tömegeinek szervezetté tétele. Pártok soha nem tudtak szabad akaratú tömegeket megmozgatni. Ha mégis, akkor azoknak élénk alapszervezeti tevékenységük volt, napi kapcsolatban álltak a pártoló tagsággal. Kiépített, bármikor mozgatható akció csoportokat működtettek, akik az utasítások szerint hangoztatták a pártvezetőség ideológiáját. ( lásd pl. békemenet!) Erre a szakszervezeteket találták ki az iparosítás kezdetén. A munkavállaló szervezetbe tömörül érdekei védelmében. Jelenleg a jobboldali mesterkedés ezt az egységes erőt sikeresen szétforgácsolta. Az ágazati szakszervezetek csak iparági közös egyesülésben találják meg az erejüket. Példaként a vasutasok, a közúti fuvarozók, a közlekedési vállalatok dolgozói az egyedi gondjaikat ágazati formában tudják kifejezni, de érdekérvényesítést csak a közlekedési dolgozók közösségében tudják érvényesíteni. A bal oldali gondolkodású pártok szorgalmazzák az egységes szakszervezeti mozgalmak térhódítását, mivel ezek tudják a szavazókat urnák elé hívni azokat is, akiket félrevezettek, vagy nem értették a politikai felelősségüket.
A szakszervezetek elemi kötelessége, hogy azokat a politikai megfontolásból a vezetőségbe delegált, nem a tagság érdekeit képviselő tagokat leváltsák és maguk válasszanak helyettük érdekérvényesítő vezetőt. Még egypár szót a kampányról. Emlékszem, Horn Gyula a választás előtt végigjárta az összes szavazókört. Elmondta, mi nem tetszet neki az eltelt előző ciklusban és felvázolta, mit csinálna másként. Meg is nyerte a választást. A siker érdekében a mai baloldali vezetőknek is követniük kellene a példáját. Nyíltan ki kell állni az elesettek mellett és nem elég a kétharmadra hivatkozni, hanem ha van érdekvédendő ügy, azzal, ha kell akár a nemzetközi bíróságig el kell menni jogorvoslatért. A választópolgárnak látnia kell, hogy ki védi az érdekeit és kire számíthat. De ez nemcsak a kampány időszakára vonatkozik, hanem már napjainkban is gyakorolható. Mozgósítani kell az alapszervezeteket, hogy tartsanak kapcsolatot a náluk nyilvántartott tagsággal. Tessék házhoz menni és növelni a pártoló tagságot. Ha meggyőző a beszélgetés a külsős tagok is beszervezővé válhatnak.
Látjuk, hogy a jobb oldal a népszerűsítésben az annyira megvetett Kádár rendszer retorikáit és gyakorlatát használja. Nem kell elutasítani, amit már kitaláltak és bevált. A módszerek nem védettek és bárki érdekei szerint használhatja azokat. A tömegszervezésben a rendszerváltás előtti gyakorlat verhetetlen volt. Még egy választási vereség a baloldalt az első világháború előtti helyzetbe hozhatja. Azért mondom, mert a két háború között már képviselete volt a baloldalnak a parlamentben, ha most nem lépünk, a szélsőjobb eltörli mind a baloldalt, mind a szakszervezeteit.