Gyurcsány;EP-választás;

- Gyurcsány: május 25. erőfelmérő lesz a baloldalon is

Gyurcsány Ferenc szerint a május 25-ei európai parlamenti (EP-) választás erőfelmérés is lesz, amely megmutatja, hogy baloldalon kinek mennyi támogatója van.

A Demokratikus Koalíció elnöke erről az EP-választási kampányhoz kapcsolódó országjárásának első, csepeli állomásán beszélt hétfőn. Az a remény fűti őket, hogy meg tudják mutatni, a DK támogatottsága nagy - tette hozzá.

Két és fél éve olyan pártot szerettek volna alapítani, amelyik nem lesz „teszetosza”, nem keresi a jobboldal dicséretét, mert „nincs annál szörnyűbb, amikor a miniszterelnök megdicséri az egyelőre legnagyobb baloldali párt elnökét, hogy milyen helyes fiú” - jelentette ki. Azt szeretné, ha Orbán Viktor nagy tisztelettel, megbecsüléssel, de ellenfélként tekintene rájuk, valamint azt, ha a kormányfőnek a DK igazságától kellene tartania, mert érezné, hogy kihívást jelentenek a számára.

Ha baj volt a baloldali összefogás pártjaival, akkor nem az, hogy nem hallották eléggé a jobboldal féligazságait, hanem az, hogy nem mertek kellő erővel kiállni a saját igazságuk mellett – utalt a parlamenti választásra. Tévednek azok a baloldali politikusok, akik azt hiszik, hogy muszáj leülni tárgyalni a Jobbikkal, mert „újnácikkal nem ülünk egy asztal mellé, újnácikkal nem fogunk kezet, nem lehet abban szerepet vállalni, hogy szalonképessé tesszük őket” - mondta.

Ha van ok arra, hogy május 25-én a Demokratikus Koalícióra szavazzanak, akkor leginkább az, hogy ez az a párt, amelyik nem hajlandó kompromisszumot kötni elfogadhatatlan emberekkel és elfogadhatatlan politikákkal – biztatta hallgatóságát.

Programjukból idézve elmondta, szociális Európát akarnak, hogy ne válassza el áthidalhatatlan szakadék a különböző országok munkásait. Szeretnének egy Európai Egyesült Államokat – folytatta, hangsúlyozva, hogy egy több ügyben együttműködő Európa Magyarországot is erősebbé tenné. Arra is kitért, hogy kéttannyelvűvé kell tenni a magyar és az európai közoktatást is.

Minden olyan ügyet, amelyben politikus érintettsége mutatható ki, át kellene adni egy európai ügyészségnek, hogy a kormányok ne gyakorolhassanak nyomást hazájuk vádhatóságára – ismertette egy másik elképzelésüket.

Megismételte korábbi kijelentését, hogy kevesebben szavaztak a kormányra, mint ahányan ellene voksoltak. Az az ellenzék megosztottságának és Orbán „agyafúrt, tisztességtelen választási törvényének következménye”, hogy a parlamentben a Fidesz-KDNP mégis kétharmadot szerzett - közölte. A választás nem volt sem szabad, sem tisztességes, még sincs más lehetőség, mint tudomásul venni annak végeredményét – emelte ki.

Nem érdemes sírni, menni kell előre, mert ez a rezsim hosszú távon nem tartható fent, ezért arra kell erőfeszítéseket tenni, hogy a DK kormányzóképes legyen, az ezt érzékelő választók pedig minél előbb kívánják a jelenlegi kormány bukását - mondta. Nincs megírva, hogy ennek a kabinetnek kell kormányoznia 2018-ig - jelentette ki, hozzátéve ugyanakkor: tisztességes demokrata olyat nem mondhat, hogy bármit meg lehet tenni a kormány bukásáért, a békét, a stabilitást ugyanis meg kell őrizni.

Gyurcsány Ferenc azt jósolta, hogy Orbán Viktor miniszterelnökre feltehetően vár egy jelentős politikai, társadalmi és gazdasági kiigazítás, amelynek során lelepleződik, hogy mindaz, amit eddig tett, „csalárdság volt, csalfaság volt, hazugság volt”.

A DK-nak az a dolga, hogy ha ez bekövetkezik, akkor a választók lássák, „van itt egy tisztességes, demokratikus, normális világ”, és olyan nyomást kell gyakorolni a Fidesz frakciójára, hogy tagjainak többsége „megroppanjon még 2018 előtt” – jelentette ki.

Az Alkotmánybíróság mai döntése szerint nem sérti a választójog egyenlőségére vonatkozó alkotmányossági követelményeket az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény töredékszavazatra vonatkozó rendelkezése.