A figyelmes szemlélő számára olykor úgy tűnik, a történelem minduntalan ismétli önmagát. Angela Merkel május 8 - ára Berlinbe invitálta a magyar miniszterelnököt az ukrán válság kiéleződése miatt. A kancellár asszony ezzel a lépésével mintha megbontotta volna azt a kontinentális koalíciót, mely idáig több - kevesebb sikerrel, de mindenesetre következetesen fellépett az Orbán - rezsimnek az európai értékrenddel összeegyeztethetetlen intézkedései és demokráciadeficitje ellen.
Merkel, akinek országát gazdasági szempontból ezernyi szál köti Oroszországhoz, nyilvánvalóan felismerte Budapest fonák helyzetét a paksi erőmű bővítése miatt, és lehetséges szövetségesként tekint a magyar kormányfőre a keményebb fellépést szorgalmazó európai hatalmakkal és Washingtonnal szemben.
Déja vu - érzésem indokolt. A most kibontakozni látszó újabb hidegháború felidéz számomra egy másik vitatott történelmi személyiséget, akinek politikai túlélését és rendszerének fennmaradását éppenséggel a korábbi hidegháború tette lehetővé. Francisco Franco tábornok uralomra jutását nem kis mértékben a tengelyhatalmak katonai támogatásának, és tegyük gyorsan hozzá: a "be nem avatkozás" elvét valló demokratikus államok passzivitásának köszönhette.
A "Generalissimo" a spanyol polgárháború befejeztével tömegesen végeztette ki, illetve tüntette el börtöneiben a fasiszta hatalom ellenfeleit, az elfogott köztársaságiakat. Bár országa belépését a második világháborúba hivatalosan nem merte megkockáztatni, a Szovjetunió elleni hadműveletekbe bekapcsolódott a spanyol "Kék Hadosztály".
A győztes antifasiszta koalíció államainak vezetői természetesen nem felejtették el Franco fentebb felsorolt bűneit, s az autokrata madridi rezsimet évekre kirekesztették a nemzetek közösségéből. Az elszigeteltség azonban rögvest oldódni kezdett, amint a két szuperhatalom szembenállása kiéleződött. Az USA vezetésének szüksége volt a stratégiailag fontos helyzetben fekvő ország szövetségére, s emiatt a spanyol diktátor elemi demokráciaellenessége felett is hajlandó volt szemet hunyni. Ezzel párhuzamosan Franco az autokrácia tényleges meghagyása mellett felépítette országában a demokrácia díszleteit, s utódjául jelölte ki a ma is uralkodó Juan Carlost. Csak 1975-ben bekövetkezett halála után indulhatott el Spanyolország a demokratikus fejlődés útján.
Orbán Viktor, aki vitathatatlanul kifinomult politikai érzékkel rendelkezik, berlini látogatásakor a szövetségért cserébe igen nagy árat szabhat a német vezetésnek. Kis túlzással, akár ultimátumot is adhat Merkel asszonynak, melyben az európai szervezetek részéről kabinetjére nehezedő nyomás enyhítését követelheti.
Magyarországnak az újabb hidegháború miatt felértékelődött a térségbeli szerepe, s ez az Orbán - rezsimnek legalábbis a megtűrését eredményezheti az európai közösségben. Nem mindegy, hogy az EP-ben a rövidlátó opportunisták, avagy a demokrácia kérlelhetetlen hívei kerülnek többségbe. Egy okkal több, hogy elmenjünk szavazni május 25-én.
