Néhány évvel a Fal leomlása után a következő feliratot festették egy kelet-berlini belvárosi ház falára: "Kinderbibliothek bleiben, Wessis raus!" Azaz, szabad fordításban, maradjon a gyermekkönyvtár, nyugatiak, takarodjatok!
Aki saját hazájában megélt egy rendszerváltozást, az különösebb magyarázat nélkül is megérti az üzenet hátterét. Az államszocializmus évtizedeiben volt egy gyermekkönyvtár, amelyet aztán a kapitalista fordulat és a nyugati befektetők megérkezése után bezártak, hogy helyén bank, üzlet, vagy más, anyagi hasznot hajtó vállalkozás nyíljon.
A könyvtárak, művelődési házak, kulturális intézmények bezárása egész Kelet-Európában része volt a rendszerváltozásnak, de a gazdasági válságra hivatkozva a kontinens nyugati felén is megszorítások érték az ilyen intézményeket. A fent említett kelet-berlini feliratot például együtt néztük egy nyugat-berlini könyvtáros nővel, akinek ugyan nem zárták be a munkahelyét, de évekre szinte nullára szorították le az új könyvek beszerzésére szánt összegeket.
Az államszocializmusnak voltak súlyos bűnei és hibái, de ha valamit, akkor a lakosság művelődését valóban komolyan gondolták a rendszer urai. A szocializmus klasszikus korszakában senkinek sem jutott volna az eszébe, hogy egy kétszáz négyzetméteres, földszinti belvárosi ingatlant gyermekkönyvtár helyett hasznosabb lenne mondjuk bankfiókként üzemeltetni. Azt sem illett kiszámítani, hogy az évi egy márkás, vagy tíz forintos beiratkozási díjakból még az ablaktáblák mosására sem futja. Amikor megjelentek az úgynevezett "reformközgazdászok", és nyilvánosan kiszámolták a közösségi célú intézmények működtetésével járó veszteségeket, már sejthető volt, hogy a rendszer nem marad fenn sokáig.
Azóta egész generációk nőttek fel úgy, hogy többségük sohasem járt közkönyvtárban, nem nyaralt ingyenes vagy kedvezményes gyermektáborban, nem tartotta természetesnek, hogy a szakkör, a nyelvtanfolyam, az úszás nem piaci termék, hanem mindenkinek járó közösségi szolgáltatás.
A szegények és a gazdagok gyermekeire már születésüktől fogva másféle sors vár, a művelődési és oktatási hátrányok miatt lelassul, vagy megszűnik a társadalmi mobilitás. Márpedig a tehetségek elvesztése nem csak az egyén, hanem a társadalom számára is súlyos veszteség. Különösen egy olyan kiélezett globális versenyben, amelyben az "ázsiai csoda" országaiban szinte minden az oktatásról és a szorgalomról szól. Magyarországon ezeket a folyamatokat tovább súlyosbítja a Fidesz szegényellenes politikája, de a válság és a megszorítások miatt több dél-európai országban is fiatalok milliói nőnek fel kilátástalan helyzetben, életfogytiglani periféria-helyzetre ítélve.
Európa vezetői ma elkeseredve látják, hogy a fiatalok közömbösek a közéleti kérdések, különösképp az európai egység álma iránt, akik pedig mégis érdeklődőek, azokat több országban is a szélsőséges, fasisztoid, gyűlölködő mozgalmak vonzanak a maguk nyers és egyszerű áligazságaival.
Nálunk erre még rátevődik az a fideszes ideológia, amely megbélyegzi a múlt demokratikus és szocialista hagyományait, meghamisítja a történelmet, és kitörölni igyekszik a köztudatból a huszadik századi magyar kultúra színe-javát, amely - mint általában a korszak európai kultúrája - eredendően baloldali volt.
A szocialista rendszer bűnt követett el, amikor államosította a szociáldemokrata munkásművelődés egykor szabad és öntevékeny hálózatát, de hosszú távon még ennél is kártékonyabb volt az állami és szakszervezeti közművelődési hálózat szétverése 1990 után.
Erre sokan azt szokták mondani, hogy megváltoztak a művelődési viszonyok, az internet korában a wifi fontosabb, mint a könyvtár, s a világhálón minden információhoz hozzájuthatunk. Ami az utóbbi állítást illeti, egyszer-kétszer magam is megszégyenültem amiatt, hogy valamely írásomhoz vagy előadásomhoz készpénznek vettem a wikipedia adatait, és lusta voltam könyvtárban ellenőrizni azokat.
A számítógépes szaktudással kapcsolatban pedig érdemes megemlíteni, hogy egész Európában, így nálunk is hiány van jól képzett informatikusokban. A fiatalok közül egyre kevesebben tanulják meg profi szinten ezt az amúgy nagyon jól fizető mesterséget. Más ugyanis feltenni egy fotót a facebook-ra, és megint más egy vállalkozás számára hasznos munkát végezni informatikusként. S bár a fiatalok nyomasztóan magas munkanélküliségéért alapvetően a neoliberális gazdaságpolitika a felelős, több millió munkahely a megfelelő képzés és szaktudás hiánya miatt betöltetlen Európában.
A gyermekkönyvtár ilyen értelemben természetesen csak jelképe annak a művelődési és oktatási rendszernek, amely a kora gyermekkortól minden állampolgár részére ingyenesen, vagy névleges áron elérhető. Azért, hogy mindenki megszerezze az általános műveltséget, majd valamilyen szakképzést, ismerje és osztozzon a társadalom közös szellemi értékeiben, természetes módon utasítsa el az antihumánus, közösség-ellenes eszméket.
Egy gyermekkönyvtár - és mindaz, amit jelképez - hosszabb távon gazdaságilag is van olyan fontos, mint egy bank. Az európai parlamenti választások arra is alkalmat adnak, hogy a baloldal határozottan és az eddiginél meggyőzőbben képviselje ezt az értékrendet.
