betegség;Budapest Környéki Törvényszék;Eva Rezesova;

- "A milliomos is lehet beteg" - Nem áll bíróság elé Rezesova

A vádlott betegsége miatt elhalasztották a másodfokú tárgyalást a Budapest Környéki Törvényszéken abban a büntetőperben, amelyben Eva Varholíková Rezesová ellen négy halálos áldozatot követelő ittas járművezetés a vád.

Az ismertetett orvos szakértői vélemény szerint Eva Varholíková Rezesová jelenlegi egészségügyi állapota nem teszi lehetővé részvételét a bírósági tárgyaláson. A szlovák nőt a büntetés-végrehajtás központi kórházában kezelik, gyógyulása legalább két hétig tart, ha nem rosszabbodik az állapota, illetve nem merül fel újabb betegség.

A bírói tanács elnöke kiemelte, hogy a vádlott akarata ellenére nem lehet távollétében tárgyalni, Rezesová pedig jelezte, hogy részt kíván venni a perben, így jelenleg nem lehet tárgyalást tartani. "A milliomos is lehet beteg" - hangsúlyozta a bírói tanács elnöke, aki azt kérte a sajtótól, hogy tartózkodjon a hátsó gondolatokat ébresztő sejtetésektől, továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy az időhúzás legkevésbé sem áll az előzetes letartóztatásban lévő vádlott érdekében.

A tanácselnök elmondta: a múlt héten a sajtóból értesültek a vádlott megromlott egészségi állapotáról, ezért május 1-jén sürgősséggel orvos szakértőt rendeltek ki azonnali vizsgálat céljából, amely a négynapos ünnep alatt megtörtént, ennek eredménye a tárgyalás elhalasztása. A tárgyaláson a vádlott ügyvédje azt kérte, hogy az orvos szakértői vélemény másolatának kiadását tagadják meg, ugyanis az személyes adatokat és fényképmellékletet is tartalmaz, az eljárás során pedig már volt példa arra, hogy bizonyítási anyag került ki a nyilvánossághoz.

Ez nem tartozik a sértetti képviselőre - közölte a védő a szakértői véleményre célozva. A következő nyilvános ülést a törvényszék május 22-ére tűzte ki az Eva Varholíková Rezesová-ügyben másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék.

Az ügyészség több ember halálát okozó ittas járművezetéssel és közúti veszélyeztetéssel vádolja Rezesovát. Az asszony  2012. augusztus 21-én hajnalban ittasan, az M3-as autópályán, X5-ös BMW-jével mintegy 165 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant egy személyautóba. Az áldozatok Fiat Puntója az ütközés után kigyulladt, a benne ülő két házaspár belehalt sérüléseibe. Rezesová nagy értékű, biztonsági berendezésekkel jól felszerelt luxus terepjárójában enyhe sérüléseket szenvedett. A közúti veszélyeztetést az ügyészség szerint a vádlott azzal követte el, hogy a sztrádán a baleset előtt nem sokkal agresszíven vezetett, több járművet, köztük a későbbi áldozatok autóját is veszélyesen megközelítette.

A szlovák nő az eljárás során tagadta bűnösségét.
Az elsőfokú büntetőperben az ügyész mindkét bűncselekményben kérte a vádlott bűnösségének kimondását, és halmazati büntetésként tíz évnél is súlyosabb szabadságvesztés kiszabását, ugyanakkor a vádlott és védője felmentést kért.
Az első fokon eljáró Gödöllői Járásbíróság 2013. november 22-én nem jogerősen hat év fogházra ítélte Rezesovát több ember halálát okozó ittas vezetés miatt, ami a törvény szerint 5-től 10 évig terjedő börtönnel büntethető. A közúti veszélyeztetés vádjában felmentő rendelkezést hozott, mert azt nem a vádlott követte el.
A Pest Megyei Főügyészség a napokban a hvg.hu értesülését megerősítve közölte, hogy fellebbezésében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárást kezdeményezett, és ragaszkodik a közúti veszélyeztetés megállapításához is.
A másodfokon eljáró vádhatóság szerint Rezesová súlyosabb büntetést érdemel.
Szlovák sajtóhírek szerint a vádlott a kassai "Rezes klán" egyik tagja. Apja Alexander Rezes, az 1990-es években Vladimír Meciar kormányának közlekedési minisztere, a kassai vasmű privatizációjának kulcsszereplője, az ország második leggazdagabb embere volt.
A sértettek jogi képviselője már korábban valószínűsítette, hogy a baleset miatt polgári per is indul kártérítés érdekében.

Márai Sándor, Bródy Sándor, Berzsenyi Dániel és Arany János műveire épülnek a hétfői magyar irodalom érettségijének esszékérdései, amelyek közül szabadon választhatnak a diákok –  jelentette az Index.