Az úriembert Xavier Nielnek hívják, és mint a L'Express portréja beszámolt róla, most március 10.-én, éppen a kávéívás órájában lépett be az Élysée-palota vendégtermébe. François Hollande államfő, amikor megpillantotta, állítólag egy pillanatra megmerevedett, személyesen első alkalommal látta, bár a híre eljutott már hozzá. Nem hivatalos formulával hívták meg, valamelyik szürke eminenciás sugallta, "jó volna köztünk látni". Az előző köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy, ugyancsak ismeretlenül, a peep-showk, a vetkőző revük urának nevezte, hiszen 2004.-ben "kerítés vádjával" a Santé- börtönben előzetes letartóztatásban is őrizték.
Majd két év múlva huszonnégy hónapi fogságra ítélték, de nem kellett letöltenie, mert az egyik legnevesebb vizsgálóbíró a védelmére kelt. Viszont a negyedmillió eurós pénzbüntetést könyörtelenül le kellett szurkolnia. Hamarosan szakított az obskurus világgal, az internet szította föl az érdeklődését, és amint itt fölbukkant, nyomban maga mögé utasította az iparág első számú uralkodóját.
Niel 1967.-ben született, az édesapja jogász volt, a mama, könyvelő. A fiú katolikus magániskolába járt, tizenöt éves volt, amikor karácsonyra megkapta első, egyszerű szövegszerkesztőjét. Kezdetben ezt is a szex ipar szolgálatába állította, "rózsaszínű" látványosságokat tett föl a hálóra, erotikus filmeket terjesztett. Ráunt erre is, hamarosan teljes egészében francia tőkével 2006 decemberében elindította a Freebox csoportot. Két hónap alatt 100 000 előfizetőt toborzott, azzal a szándékkal, hogy külön tarifák nélkül gyors telefon és internet szolgáltatást nyújtson, digitális tévéprogramokat sugározzon. Négy éve, 2010.-ben, amikor már nevet szerzett magának, jutott eszébe, hogy hasznos volna jelentkeznie a nyomtatott sajtóban is.
Kinyújtotta csápjait a Le Monde felé, tudomására jutott, hogy ez a patinás, nemzetközi rangú napilap minden népszerűsége ellenére is gazdasági gondokkal küszködik. Amikor meg arról értesült, hogy hasonló gyötrelmekkel néz szembe az egyik legnagyobb, többszázezres példányszámú politikai hetilap, a Le Nouvel Observateur is, haladéktalanul ott is kopogtatott. Xavier Niel igazából e két monstre üzlet jóvoltából lett a francia média sztárja, mert jóllehet e két újság birtoklása nem bombaüzlet, de ráirányította a figyelmet arra a szenzációra, amivel ez a "fölfedező" valóban újat, sőt a jövőt illetően szenzációsat teremtett.
Kölcsönvette Douglas Adams népszerű scifijéből, "A csillagrendszer vándorának útikalauza" című könyvből a "42" iskolahálózat nevét, amelybe kezdetben 70 millió eurót pumpált. Abból a megfontolásból, hogy az állami oktatási rendszer jelenlegi bürokratizált változatában alkalmatlan a tehetségek fölkutatására. Szerinte olyan formulát kell találni, amely kielégíti a vállalkozások szükségleteit, hitvallása szerint "zseniket" ad a nemzetnek. Szakítani kell az oktatás hagyományos rendszerével, a pedagógus és a tanítvány uralkodó viszonya "unalmas", föl kell szabadítani. Eltörölni az anyagi határokat, mellőzni a pénzt, (már ott, ahol van), a fiatalokat beengedni, sőt tömegesen áramoltatni a rendszerbe.
A maga tapasztalataiból vonta le azt a következtetést, hogy az informatika iránt az ifjú tizennégy éves korától a legfogékonyabb, ezért fölösleges megvárni, amíg a zsebében lesz az érettségi bizonyítvány, a formaságokat mellőzni lehet. A számításai úgy kalkulálták, Franciaországban, ebben az ágazatban, egyetlen esztendőben úgy hétezer új munkaerőre van szükség kiképzésre ennyit kellene találni. A kiszemelteket a legelesettebbek között kell keresni, olyanok közül, akik csekély eséllyel indulnak az életnek. Ő úgy fogalmazta meg ezt, hogy "társadalmi liftet" kell szolgálatba állítani, amely az arra rátermetteket szinte röpíti a magas cél felé. Jól tudja - hangoztatja Niel -, van olyan vélemény, hogy az ő elképzelése túlságosan is liberális, az alkalmatlanok tömege előtt nyithatja meg a kapukat, ő azonban ennek az ellenkezőjét vallja, ez teremtheti meg a hiteles elitista iskolarendszert.
Az első évfolyamra úgy 800-1000 fiatalt vettek föl, a kívánatos minimális tanulási idő három esztendő, a végén nincs szükség diplomára sem, a tudás a lényeges. A hitvallás tömör összefoglalása, szinte közhelyszámba megy, minden ország legnagyobb nemzeti kincse az oktatás. Gondolatainak a lényegét szűkszavú vezércikkben foglalta össze, tudatosan kerülte a szószaporítást. Azt írta, két évtizede dolgozik az "internet iparban", azt tapasztalta, a tehetségek megtalálása a legnehezebb.
Kezdetben igyekezett hiteles "rebellis" külsőt ölteni. Haját megnövesztette, milliárdos létére farmer öltözékben járt, kerülte a hivatalosságokat. Aztán átnyergelt a hófehér ingre, de hangoztatta, ő maga eközben jottányit sem változott. Föltűnően hirdette azt is, hogy köp a politikára, soha nem megy szavazni, és másokat sem befolyásol arra, hogy azt tegye. Alain Minc, akit ma Franciaországban filozófusként a "mintának" tekintenek, azt mondta róla, "ez az ember valójában sehol" sincs. A tudóson azonban éppen a minap, a Niel tőkéből föltámadt Le Monde gúnyolódott, úgy látszik, írta, hogy jó szimata volt, hiszen évekig, elnöksége idején Sarkozy körül nyüzsgött.
