A most megnyílt XXI. Budapesti Könyvfesztivál várhatóan sok örömet jelent majd kiadónak és olvasónak egyaránt. Annál is inkább, mert bizonyítja, hogy egy alapvetően szakmai alapon szerveződött nemzetközi rendezvénysorozat miként képes hosszútávon életképes maradni. És valljuk be, hasonló példát sajnos elég keveset tudunk manapság sorolni. Csakhogy a fénylő kirakatra ezúttal is súlyos árnyak vetülnek. Miközben örülhetünk, hogy három nap alatt 35 országból 60 külföldi szerző vendégeskedik Budapesten, csaknem félszáz hazai szerző lesz jelen és dedikál a standokon, 300 könyvújdonságot vehetünk majd kézbe a fesztiválon, díszvendégként az Európában is sokra tartott fiatal finn írónő, Sofi Oksanen méltán vehette át a Budapest Nagydíjat, mégse söpörhetők a szőnyeg alá a hazai könyvszakmát sújtó problémák.
Kocsis András Sándor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke több helyütt elmondta: a könyvszakmát számtalan feszültség terheli. Óriási veszteség például a kiadók számára, hogy tankönyvpiacot gyakorlatilag államosították. A másik rémisztő tendencia, hogy egyre kevesebb állami támogatás jut a könyveseknek. Ha a tankönyvekből származó bevételt nem számoljuk, akkor a több mint negyvenmilliárdos könyvpiac mindössze 600 millió állami támogatást kap, ami egy futballpálya 16-oson belüli területének megfelelő autópálya megépítésére elegendő. Állítólag volt olyan megbeszélés, amelyen az egyik állami kultúrpolitikai vezető azt mondta, a könyvszakma társadalmi szinten leértékelődött, nem is érdemel nagyobb állami segítséget. Ehhez elég nehéz lenne bármit hozzátenni. A könyvszakmát emellett belső feszültségek is gyötrik, ezek közé tartozik a már szinte kezelhetetlen körbetartozás, az egyik jelentős terjesztő cég bizonytalan helyzete, és sorolhatnánk tovább a válságjeleket. Talán a legnagyobb gond ezen a területen is, hogy a kormányzat, ha úgy érzi, érdemi egyeztetés nélkül simán központosít, vagy elvon, sőt kiéheztet, ahelyett, hogy érdemi párbeszédet, együttműködést kezdeményezne. Ha pedig a könyvszakma teljesen magára marad, előbb-utóbb a kirakat is fájóan üresen tátong majd.
