Április 8-ikán az Európa Parlament brüsszeli központjában egy vitán vettem részt, amelynek apropója a nemrég megjelent könyvem volt (Egyszer Palesztinába, majd vissza), amelynek témája az 1938-as és a 2014-es Magyarország közötti, politikai párhuzam volt. A vitát hirdető plakáton Orbán és a magyar jobboldali tömb kedvenc madara, a magyar eredetmítoszból kiemelt turul is ott volt, utalva a Horthy-korszakban működő, antiszemita diák erőszakszervezetre, a Turul Szövetségre. 1938-ban a magyar parlament Imrédy, Darányi és Hóman tervei alapján – az 1920-as numerus clausus nyomán továbblépve –,0 elfogadta az első zsidótörvényt. Akkor a jobboldali politikai elit ezt azzal indokolta, hogy így majd "kifogja a szelet a szélsőjobb vitorlájából". Ez azonban nem jött be: a nyilasok az 1939-es választásokon nagyon jó eredményt értek el, amelyhez pedig éppenséggel a kormánypárt antiszemita retorikája is erősen hozzájárult.
Orbán 2014-ben szintén azt a látszatot akarja kelteni Nyugaton, hogy csak azért valósítják meg a Jobbik több követelését - a nacionalista-antiszemita művészek pozícióba helyezésétől az iskolák szegregálásáig -, hogy gátat szabjanak erősödésének. Eközben azonban éppen ezek az engedmények, valamint Orbán megosztó és gyűlöletkeltő retorikája miatt tudott ez a "nem fasiszta fasiszta párt" növekedni. A Fidesz ideológiája (amely mögött nincs valódi politikai filozófia), sok mindenben közel áll a Jobbikéhoz, még ha volt is némi politikai verseny a választások alkalmával a két párt között. Orbán még a választások után is azt próbálta szuggerálni a nemzetközi sajtónak, hogy a Fidesz megakadályozza "egy párt" (a Jobbik nevét nem ejtette ki!) előretörését. Amit azonban senki nem vehet komolyan, ha odafigyel arra, hogy mi is történik Magyarországon.
A határainkon túl is beszélnek arról a kifejezetten hazug, eltorzított háborús emlékműnek a tervéről, a felállítása körüli társadalmi felháborodásról, amely egy hamis szimbolikával azt akarja tudatni, hogy az 1944-es Magyarország áldozata volt a német megszállásnak, amit egy ártatlan, angyali figurával akarnak megjeleníteni. Emlékszünk rá, Orbán februári levelében még azt írta a MAZSIHISZ vezetőinek, hogy a szoborral kapcsolatos párbeszédet húsvét után szeretné folytatni, ezzel azt a benyomást keltve, hogy meg fogja hallgatni a magyar holokauszt túlélőinek a véleményét is a német megszállási emlékműről. Ám, mint az közismert, rögtön a választási győzelme után megkezdték a szobor felállításának munkálatait a Szabadság téren, s noha ott a civilek azóta is kitartóan szétszedik az építkezéshez felállított kordonokat, a kormány nem tágít, és mindennap újrakezdi az építkezést.
Úgy látszik, Orbán nem bánja, hogy szószegőnek minősül, amikor a "fait accompli", a kész tények politikáját folytatja. Nem érdekli a társadalom egy részének a véleménye. Sőt, akárcsak 2012-ben, ismét előreküldi azt a Rétvári Bencét, aki akkor gátlástalanul előadta a szokásos hazugságot, miszerint Horthy a német megszállás előtt megvédte a zsidókat a pogromoktól. "Elfelejtve" azt az úgymond "idegenrendészeti eljárást", amelynek jegyében 1941 nyarán 18 ezer embert deportáltak Kamenec-Podolszkíjba. Dokumentumok bizonyítják, hogy a magyar hatóságok tisztában voltak ennek következményeivel, vagyis azzal, hogy a zsidókra ott a halál vár, hiszen Kamenec-Podolszkíj már a németek fennhatósága alatt állt.
De Rétvári ugyanígy elhallgatta a magyar katonák és csendőrök tömeggyilkos akcióit 1942 januárjában, Újvidéken és környékén. Érdekes, hogy ilyenkor ezt a területet mégsem tekintik az ország szerves részének, mint máskor, amikor trianonoznak. Ennek a progromnak azokban a "hideg napokban" 3806 ember esett az áldozatául. Most Rétvári folytatta a demagógiát, és egyenesen "leszélsőbalosozta" azokat a magyarokat, akik nem akarnak a fővárosuk központjában egy történelemhamisító emlékművet látni.
Nem ártana felhívni a figyelmét arra, hogy 2006-ban valóban szélsőségesek dúlták szét a fővárost, gyújtották fel az MTV székházát, de a résztvevőket nemhogy szélsőségesnek nem nyilvánították, de kifejezetten a védelmükbe vették. Most pedig mindazokat, akik csendes, polgári engedetlenségi akcióval, de egyértelműen a polgári értékeket képviselve, tiltakoznak egy erőszakos kormányzati lépés ellen, szélsőbalosnak minősítik.
Úgy látszik, Orbán annyira hisz a saját sikerpropagandája nyugati elfogadásában, annyira bízik a kettős beszéd és pávatánc eredményességében, hogy ennek alapján komolyan gondolja: belföldön mindent megengedhet magának, és gond nélkül használhat kettős mércét. Pedig ez nem így van! Ha a miniszterelnök a levelében zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, akkor tartsa a szavát! És amíg nem adott alkalmat a megígért párbeszéd lefolytatására a holokauszt túlélőivel, addig ne kezdjék el felállítani a Szabadság téren a vitatott emlékművet.
Persze az igazi kérdés ismét csak az, hogy vajon miért érzi szükségét Orbán Viktor – és éppen egy választási győzelem után –, hogy rendületlenül tovább támogassa a kurzus notórius történelemhamisítóit. Vajon miről akarja így elterelni az újabb, EU-s választásra készülő társadalom figyelmét?
