rendőrség;uzsorások;

- Veréssel fenyegették adósaikat

Négy, uzsora bűncselekménnyel és zsarolással gyanúsított embert vett őrizetbe a rendőrség Tiszavasváriban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

Fehérvári Marietta százados elmondta, hogy a két nő és a két férfi a rendelkezésre álló adatok szerint évek óta adott kölcsönt aránytalanul magas kamatra nehéz anyagi helyzetben lévőknek.

A vallomások alapján az uzsorások a törlesztések elmaradásakor veréssel fenyegették adósaikat és azok hozzátartozóit.

A társaság tagjait, egy 24 éves és egy 45 éves tiszavasvári nőt, valamint egy 28 éves tiszavasvári, illetve 49 éves hajdúnánási férfit kedden fogták el a rendőrök és kezdeményezik előzetes letartóztatásba helyezésüket.

A sajtóreferens megjegyezte, hogy az egyik gyanúsított lakásán tartott házkutatás során nagy mennyiségű, zárjegy nélküli, feltehetően csempészésből eredő cigarettát is találtak, így ellene a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is eljárást indított.

Árokba hajtott és felborult egy autó Egernél, a baleset miatt a 24-es főút egyik sávját lezárták - értesült a HavariaPress.