Azzal, hogy Orbán Viktor megszegte szavát, és ígérete ellenére mindenféle egyeztetés nélkül, rögtön a választások után elrendelte a történelmet meghamisító német megszállási emlékmű felállítását a Szabadság téren, tulajdonképpen beismerte, hogy rosszul mérte fel saját helyzetét, s elvesztette kapcsolatát a valósággal.
Mivel a kétharmad megszerzésének lázálmában ég, aligha hajlandó feladni a gátlástalan akarnok pózát, aki gyakorlatilag bármit megtehet. Holott az Eötvös Károly Intézet megállapítása helytálló: a jelenlegi körülmények között megszerzett alkotmányozó többség semmiképpen sem lehet legitim. Orbán elfelejti, hogy a választásra jogosultak alig több mint egynegyede foglalt állást uralmának folytatása mellett, a többi választópolgár más pártokat preferált, illetve passzivitásba burkolózott.
Persze tehet úgy, mintha a lakosság kétharmada állna mögötte, de ez nem változtat a tényen: a parlamenti erőviszonyok jelenleg nem tükrözik a magyar társadalom akaratát, ennél fogva a régi - új miniszterelnök hihetetlen legitimációs deficitet halmozott fel. A társadalom rezisztenciája a hatalommal szemben ezért mindinkább a polgári engedetlenség formáját ölti magára, s a parlamenten kívüli eszközökkel él. Ezt mutatja a civilek makacs kordonbontó akciója is a Szabadság téren.
Meggyőződésem, hogy a Fidesz a szónak a legszorosabb értelmében nem csalt az április 6-ikai választásokon. Tudniillik nem volt rá szüksége. A korifeusai által kifundált választási rendszer ugyanis jogszerűsége ellenére nem más, mint intézményesített választási csalás! Érhet-e nagyobb megbélyegzés egy rezsimet annál, mint hogy a hatalmon maradását eredményező választási győzelmét "becstelennek" minősíti egy tekintélyes külföldi orgánum? Márpedig múlt csütörtöki vezércikkében a Le Monde ezt tette. A kifogásolt eszközök közismertek; a határon túli magyarok szavazatai, a választókerületek átrajzolása, az egyfordulós rendszer, az úgynevezett győztes - kompenzáció, illetve a kiegyensúlyozatlan médiaviszonyok nélkül a Fidesz a kétharmad közelébe sem juthatott volna.
Kétségtelen, hogy ennyire rossz kormányzás után ilyen jó választási eredményt a modern Európában nem ért el még hivatalban lévő kabinet. Hiba lenne azonban a demokratikus ellenzék kudarcáért egyedül a választási szisztémát felelőssé tenni. Elgondolkodtató a passzívak rendkívül magas aránya. A közvélemény - kutató intézetek kimutatták, hogy egyértelműen a kormányváltást akarók alkotják a magyar társadalom többségét. Miért nem artikulálódott az ő akaratuk? A Fidesz által levezényelt karaktergyilkosságok miatt nem bíztak a baloldalban? Vagy felismerték a demokratikus akaratképző mechanizmusok csődjét Orbán Magyarországán?
Töprengésre azonban nincs sok idő. Idén még két, nagy jelentőségű megmérettetés előtt állunk. Az európai parlamenti választások tétje az, hogy hatékony lobby segíti - e elő Brüsszelben az Orbán - rezsimre nehezedő uniós pressziót, mely mindinkább a honi fékek és ellensúlyok hiányzó rendszerét hivatott pótolni. Az önkormányzati választásokon való sikeres baloldali szereplés pedig oda vezethet, hogy erősödik a szubszidiaritás hazánkban, mely Orbán központosító törekvéseit nagymértékben nehezítené.
