Miközben hétfőn megültük az Egészség Világnapját, világossá lett: Guinea egyedül nem boldogul a hetek óta terjedő Ebola-vírussal. A járványnak eddig 86 halottja van, 54-en bizonyosan, 143-an gyaníthatóan megfertőződtek.
Az Ebolára nincs orvosság. Összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, elvérzünk. A vírus Afrikában eddig tizenötször okozott járványt. Mondhatni, a nyomában maradt 1200-1500 nyilvántartott halott nem sok, de hát egy háború súlyosságát sem a holtak számában mérik. Ami ezt a háborút igazán súlyossá teszi, az az, hogy a Nemzetközi Vöröskeresztnek rendkívüli felhívásban kellett a világhoz fordulnia 1,4 millió dollár segélyért, s már-már drámai, hogy a jelek szerint sem neki, sem másnak nincs nyavalyás 268 millió forintja, hogy hárommillió ember fenyegetettségén enyhítsen.
Nem érdemes most azon lamentálni, mennyi megy el fegyverekre, bankmentésre, meg piszkos és félkoszos politikai manőverekre, hogy beszállhatna néhány milliárdos, mert sem populista, sem karitatív alapon nem lehet a világot berendezni. Elég, ha a torz arányokat és szerkezetet látjuk, okát a tehetetlenségnek, amellyel a gyenge globális szervezetek szembetalálják magukat a globálissá válható veszélyekkel.
Amúgy járvány sem kell hozzá. Annak is hétfőn volt húsz éve, hogy a tízmilliós Ruandában a többségi hutuk szélsőséges miliciái félmillió kisebbségi tuszit és 300 ezer mérsékelt hutut módszeresen lemészároltak. Az ENSZ 2500 katonájának a szeme láttára, a világszervezet szégyenére.
Afrika messze van? Közelebb van, mint gondolnánk.
