kórház;vádemelés;késelés;

- Vádat emeltek a betegtársát halálra késelő férfi ellen

 Vádat emeltek az ellen a fóti férfi ellen, aki tavaly májusban a váci kórház kardiológiai osztályán halálra késelte betegtársát - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.

Gyugyi Csilla elmondta: a nyomozati iratok szerint a férfin a kórházi tartózkodás alatt az a téveszme uralkodott el, hogy az intézmény nagyobb pénzösszeghez jut, ha ő meghal. Gyanakvása egy idő után odáig nőtt, hogy az ételt és gyógyszereket sem fogadta el, s egyre indulatosabbá vált.

A fóti férfi a sértett, illetve újabb betegek kórterembe érkezését úgy minősítette magában, hogy ezek az emberek segítenek majd a kórházi személyzetnek az ő megölésében. Meggyőződésévé vált: a kezelőorvosát vagy az utóbb érkezett betegtársai valamelyikét neki kell megölnie ahhoz, hogy a saját élete ne legyen veszélyben.

2013. május 29-én a sértetthez látogatóba érkezett a felesége, de a nő rövid időre kiment a folyosóra. Ezt az időt kihasználva a vádlott az ágya melletti kis szekrény fiókjából elővett egy kést, és szobatársát kétszer hátba szúrta.
A súlyosan sérült ember még kijutott a folyosóra, a felesége, az ápolónő, majd több orvos is igyekezett rajta segíteni, de a férfi összeesett, és az újraélesztési kísérlet ellenére meghalt.

A Pest Megyei Főügyészség emberölés miatt nyújtott be vádiratot a Budapest Környéki Törvényszékhez, s indítványt tett a vádlott kényszergyógykezelésének elrendelésére - közölte az ügyészségi szóvivő.

 Egy építkezési területen világháborús aknagránátokat találtak Budapesten a XI. kerületi Barackfa utcában. A környéket 150 méteres sugarú körben lezárták és kiürítették - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje.