választás;Pécs;szavazás;átjelentkezés;

- Órás álldogálás a szavazásért Pécsen is

Akár egy órát is várakozniuk kell vasárnap azoknak, akik átjelentkezéssel szavaznak Pécsen - közölte a baranyai területi választási iroda vezetője. Göndöc András elmondta: a pécsi szavazókörökbe várt választók száma 600 és 1200 között van, a Kossuth téri 47-es szavazókör névjegyzékében ugyanakkor mintegy 3200-an szerepelnek, közülük 2300 nem pécsi lakos.

Az irodavezető hangsúlyozta, hogy a várakozási idő csökkentése érdekében több intézkedést tett a helyi választási iroda. Ezek közé tartozik, hogy egy helyett már hét jegyzőkönyvvezetőt alkalmaznak, megbontották a névjegyzéket, és annyi szavazófülkét állítottak fel, amennyit a szavazóköri helyiség mérete lehetővé tett. Ennek köszönhetően délután egy órára már 765 embernek sikerült szavaznia, közülük 170-nek dél és egy óra között.

Göndöc András a folyamat felgyorsításának érzékeltetésére elmondta, hogy a választás első órájában még csak 42-en tudták leadni voksukat ebben a szavazókörben.

„Ez Orbánisztán és Abszurdisztán” címmel közölt  interjút a Deutschlandfunk német közszolgálati rádió Paul Lendvaival. A neves újságíró szerint  Magyarország kívülről demokratikus, belülről pedig totalitárius.