rendőrség;Debrecen;késelés;

- Rendőröket sebesített meg a késelő asszony

Felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folytat nyomozást az ügyészség egy késsel hadonászó asszony ellen, aki két rendőrt megsebesített Debrecenben - tájékoztatta a hajdú-bihari főügyészség szóvivője a szerdán történtekről pénteken az MTI-t.

Gellén Krisztina elmondta: családtagjait, gyerekeit megöléssel fenyegette és öngyilkosságot helyezett kilátásba egy asszony debreceni társasházi lakásában. A családtagok rendőrt hívtak, de a késsel hadonászó asszony a két járőrt könnyebben megsebesítette, mielőtt ártalmatlanná tették.

Az ügyben a Debreceni Nyomozó Főügyészség folytat vizsgálatot, az asszonyt jelenleg kórházban ápolják, gyanúsítotti kihallgatása még nem történt meg - ismertette.

Vádat emelt az ügyészség egy szentesi ügyvéd ellen, aki a szükséges engedély nélkül kölcsönzött pénzt magánszemélyeknek, esetenként akár havi 10 százalékos kamatot is kérve - közölte a Csongrád Megyei Ügyészség szóvivője. Szanka Ferenc elmondta, hogy a vád szerint az ügyvéd 2008 és 2010 között öt embernek - egyeseknek többször is - adott kölcsön 300 ezer és 2 millió forint közötti összeget, előfordult, hogy havi 10 százalékos kamatot kikötve.