Francia lapok egyetértenek abban, Francois Hollande elnök a "vészkijáratot választotta" azzal, hogy gyors döntést hozott, s leváltotta Jean-Marc Ayrault miniszterelnököt. Az államfő televíziós beszédében adócsökkentéseket, a vállalatok terheinek enyhítését, társadalmi igazságszolgáltatást ígért, s a kormány egyik legnépszerűbb tagja, Valls kinevezésével előre menekült.
A gond azonban az, hogy az elnököt már nem tartják hiteles személyiségnek, nem hiszik a választók azt, hogy sikerül véghez vinnie a nagy változásokat. A nem éppen kellemes feladat Manuel Vallsra hárul. Kinevezése magától értetődő volt, hiszen személyét még a jobboldali szavazók is úgy-ahogy elfogadják.
Csakhogy ha a "Valls-kísérlet" kudarcba fullad, s az új miniszterelnökkel sem sikerül javítani az ország gyenge gazdasági mutatóin, akkor a köztársasági elnök utolsó adu-ászát is elveszíti, helyzete ezzel menthetetlenné válhat.
Manuel Valls a mai nap folyamán mutatja be kormányának tagjait, egyelőre azonban nemcsak az a kérdés, kikre számít majd, az sem dőlt még el, folytatódik-e a koalíciós munka a szocialisták és a környezetvédők között.
A Zöldek két tárcavezetője, Cécile Duflot és Pascal Canfin röviddel Valls kinevezését követően közölték, nem kívánnak szerepet vállalni az új kabinetben. Canfin, aki a fejlesztési tárcát irányította az Ayrault-kormányban, meggyőződését fejezte ki, hogy a Zöldek testületileg nemet mondanak a koalíciós kormányzásra.
Az új kormányfő mintha Nicolas Sarkozy és Matteo Renzi egyvelege lenne. Pályája a volt francia köztársasági elnökét idézi, aki szintén bevándorlók gyermeke, s a belügyi tárca irányításával alapozta meg hírnevét és népszerűségét, hiszen elnyerte honfitársai tetszését az illegális bevándorlókkal szembeni kemény fellépésével.
Valls ugyanakkor nézeteit tekintve inkább az olasz miniszterelnökhöz húz, hiszen mindkettőjük példaképe Bill Clinton volt amerikai elnök és Tony Blair egykori brit kormányfő. Sarkozyhez és Renzihez hasonlóan Valls is kiváló kommunikátor, képes magával ragadni közönségét.
Amint az új kormányfő katalán neve is elárulja, Barcelonában született egy katalán festő apa és egy svájci olasz származású anya gyermekeként. Apja egyik unokatestvére szerezte az FC Barcelona indulójának zenéjét. A család később Franciaországba költözött, Manuel 17 évesen lépett be a szocialista pártba, s húsz évesen kapta meg a francia állampolgárságot.
Vallsnak saját pártján belül is vannak bírálói, mondván túlságosan "jobbra húz". Állítólag a szocialista jelzőtől is megszabadulna. Saját magát modern felfogásúnak tartja, aki azt szeretné elérni, hogy a PS-t kevésbé határozzák meg az ideológiai viták. Amikor 2011-ben a szocialisták előválasztásokat rendeztek a 2012-es elnökválasztásra készülve, Valls is megmérettette magát.
Bár csak hat százalékot szerzett, nem volt letörve. Célját ugyanis elérte, országszerte megismerték őt. A jelöltek közül talán ő képviselte a legliberálisabb gazdaságpolitikát. Síkra szállt a gazdasági reformokért, s az áfaemelés mellett, hogy így csökkentsék a vállalatokra rótt terheket. Franciaország számára ugyanis állandó gondot jelent, hogy az ország gazdasága nem elég versenyképes.
Manuel Valls rendkívül nehéz feladatot vállalt el, hiszen rendbe kell tennie a gazdaságot. Ha azonban sikerülne javítania a mutatókon, s közben az érdekvédelmi szervezetekkel is jó viszonyt alakítana ki, akkor akár esélye lehet arra, hogy 2017-ben ne Hollande, hanem ő legyen a szocialisták elnökjelöltje.
