Manapság kis hazánkban megdőlni látszik az „ismétlés a tudás anyja” kezdetű, öröknek hitt igazság. Sokkal inkább azt halljuk-látjuk, hogy a szüntelen újrázás inkább agyunk túlterheltségének csökkentésére tett nem is eredménytelen erőfeszítés. Hangban és képben egyaránt.
„Rezsicsökkentés”, „szabadságharc”, „világuralmi központok”, „Magyarország jobban teljesít” – mindennapi zsolozsmákká váltak. A hívek és előimádkozóik úgy ismételgetik, hogy már automatikusan jön ki a szájukon, a hangokra, a hangsúlyokra beállt az ajkuk, nyelvük, szájpadlásuk. De a mantra nem merül ki ebben, audiovizuális világban élünk, kell valami állandóság a szemnek is.
Ezt az állandóságot pedig a köztévé amúgy még mindig legigényesebbnek mondható csatornája képviseli. Egy éven belül ezen a héten kb. tizedszer kezdik el újra a már újkorában is bűnrossz Rózsa Sándort (lásd még Hofi esetét a bakfittyal..) ugyancsak e héten pörgetik újra sokadszor a Sándor Mátyást, ismét lesz Lindaaaa! (abban legalább Bodrogi és Pécsi Ildikó zseniális), és ki tudja hányszor vetítették már szintén 365 napon belül a Fekete várost, az Abigélt, A Tenkes kapitányát (na jó, az ezredszer is megunhatatlan).
Egy idő után a választó közönség már ugyanúgy zsolozsmázza e jól bevált sorozatok minden képsorát és mondatát, és amikor meglátja a műsorban, már ahhoz igazítja a napját, ha pedig nem akarja nézni, de véletlenül oda zappingol, ott ragad. Ami százszor bevált, az százegyedszer is bejön, a szem rágógumi-effektusa eléri az agyat, és az ember csak nézi ugyanazt újra meg újra, és addig sem bogyózik a világ dolgain.
E héten zsolozsma-palettánk színesedik: szurkolhatunk Isauráért, hogy minél előbb szabaduljon meg rabszolgasorsától. Ha semmi nem jön közbe, még gyűjthetünk is neki, mint közel 30 évvel ezelőtt. Közben majd csak lezajlanak a választások.
