Aczél Endre újságíró:
Olvassatok Engelst!
Minthogy manapság szűkagyú politikusok a Corvinus egyetem épületében levő Marx Károly szobor eltávolítását látnák jónak, van számukra egy alternatív indítványom: olvassák inkább Friedrich Engelst, akinek nincsen szobra ugyanott. Viszont jelentékeny életműve tetszés szerinti mennyiségben olvasható.
A Fidesz nem csak birodalmat épített ki magának a nyomtatott és az elektronikus sajtóban, de ennek a birodalomnak az urai arról is gondoskodnak, hogy bármi vagy szinte bármi lényeges, amit a kormányon levő párt tesz, minden kritika alól felmentessék. Nobel-díjat ajánlok fel annak, kártyán elnyerhetőt, aki egyetlen olyan megszólalást fel tud idézni a Magyar Nemzettől a Heti Válaszon át a Hír TV-ig, ahol Orbán Viktor házának elejét szó érte volna.
Hogyan jön ide Engels? Nos olyképpen, mint aki ennek a szindrómának a veszedelmességét már a XIX. század végén felismerte. Ezt írta egy dán szocialistának 1889 karácsonya előtt: „A munkásmozgalom a fennálló társadalom legélesebb kritikáján nyugszik. Lételeme a kritika, de ha az, akkor hogyan vonhatja ki önnön magát a kritika alól, hogyan tilthatja meg a vitákat? Csak azért kérjük a szólás szabadságát magunknak másoktól, hogy saját sorainkban ugyanazt leromboljuk?”
Idáig az első idézet. Következik a második, amelyet a Fidesz sajtóosztályának, a birodalmat irányító szervezetnek különös figyelmébe ajánlok. A levél címzettje August Bebel, az SPD elnöke és a szöveg így hangzik: „A pártban Önöknek olyan sajtót kell működtetniük, amelyik se az elnökségtől, se a pártkongresszustól nem függ közvetlenül, egyszóval olyan helyzetben van, hogy a pártprogram adta kereteken belül és az elfogadott taktikának megfelelően MINDEN GÁTLÁS NÉLKÜL szembe szállhasson a párt egyes lépéseivel, sőt az illendőségnek megfelelően magát a programot és a taktikát is kritikának vesse alá. Egy ilyen sajtót kell Önöknek, mint pártelnökségnek, előnyben részesítenie, mi több MEGTEREMTENIE…”
Az engelsi koncepció, mely formálisan is független pártsajtót sürgetett, voltaképp abból indult ki, hogy ha már egyszer egy pártnak nincs belső ellenzéke, akkor, puszta önérdekből, a sajtója útján, akár művi úton is teremtsen magának egyet. A történet vége az, hogy a szüntelenül Marxra és Engelsre hivatkozó orosz bolsevikok e gondolatnak még a csíráját is eltiporták. A Pravda, ahogyan Lenin óhajtotta, a pártvezetés leghivatalosabb szócsövévé vált: nem kritikai orgánummá, hanem „kollektív agitátorrá”. Amikor 1912-ben a mensevikeket kizárták a pártból, onnantól teljes egyértelműséggel. És ez a minta települt rá a II. világháború utáni kommunista világ teljes pártsajtójára. Márpedig ha igen, akkor ért-e valamit nekünk Engels? S ha tudjuk, mert tudjuk, hogy mivel végződött ez az egész kommunista sajtóvállalkozás, akkor halkan megkérdezzük: ismerik a Fideszben a történelmet?
Arató András, Klubrádió:
„Első pont”
Tévedés azt gondolni, hogy ahol mindent le lehet írni, el lehet mondani, ott szabad a sajtó. Ott szabad a sajtó, ahol ez magától értetődik, máshogy kifejezve, ahol ennek intézményes garanciái vannak.
A média szabadságának két alapvető kritériuma van. Egyrészt nem engedhető meg a médiumok bárminemű függése hatalmi intézménytől, szervezettől, személytől. Ez a függetlenség az egyes médiumok létezésére és tartalmára egyaránt vonatkozik. Másrészt szükségeltetik a gazdasági függetlenség is. Ha a politikának bármilyen befolyása van a (média) piacra, pl. a reklám elhelyezések irányítottságával, akkor sérül a sajtó szabadsága.
A mai magyar média mindkét kritérium vonatkozásában kriminális viszonyok között sínylődik. Tények: az elmúlt négy év során a Klubrádiónak mind a tizenkét vidéki frekvenciáján megszűnt a műsorszolgáltatási jogosultsága. Ez alatt a kormánypártokhoz közeli rádiók közel három tucat ingyenesen használható engedélyt kaptak az egypárti Médiatanácstól. A Szerencsejáték Zrt. 2011 óta a Klubrádió egyetlen egy hirdetési ajánlatára sem válaszolt, ellenben már 2010 nyarán sok százmilliós szerződést kötött a Class FM nevű adóval.
A 12 pont közül az első ismét aktuális! Az első is.
Fodor János, riporter:
Önként és dalolva – Függetlenség és szabadság
Nyár vége volt. Néztem az unokáimat, s arra gondoltam, mit tehetnék én, hogy jobb legyen? Van-e személyes felelősségem abban, hogy úgy van, ahogy? Este, amikor elmentek a srácok, bekapcsoltam a varázsszemes, régi rádiómat, hogy meghallgassam, igazat mond-e a „közszolgálati”.
Az öreg Pacsirta Rádió hangja nem volt tiszta... Gondoltam, csináljuk meg azt, amelyik – ilyen egyszerű – igazat mond.
Ami tiszta, egyszerű és határozott. Február elseje óta közel száz kolléga – ellenszolgáltatás nélkül, senki tányérját nem kinyalva – teszi a dolgát. Igazat mondani az interneten hallható Pacsirta Rádióban, úgy, ahogyan azt a lelkiismerete diktálja. Lehet.
Lehet öncenzúra nélkül, lehet gazda nélkül, szabadon.
A sajtó szabadsága, az emberek szabadsága. A saját szabadságunk elképzelhetetlen a sajtó szabadsága, a vélemény szabadsága nélkül. Hazafias és egyben kutyakötelességünk védeni azt.
Herényi Károly, a volt MDF alelnöke:
Európa csendes, újra csendes
Legújabb korunkban a sajtó a rendszerváltás előestéjén volt a legszabadabb. A gyengülő hatalom már nem tudta elnyomni, az alakuló újnak még nem volt ereje, hogy elnyomja. Ahogy az új rendszer szereplői erősödtek, úgy nőtt a vágy a sajtó irányítására. Előbb még nyíltan, Csúcs László és a százhuszonkilenc kirúgott rádiós esete. Később, az új médiatörvény alapján az ORTT már sokkal szofisztikáltabb eszközeivel. A csatorna és a frekvencia kiosztásokkal. A rossz alkukkal, lásd a Sláger és a Danubius esetét. Két párti megállapodás takarította el a két adót.
2010 óta semmilyen megállapodás nincs. Se rossz, se jó. Egypárti hegemónia van. A kétharmad mindent visz. Mint az átkosban. Csakhogy ahhoz illett, természetes kelléke volt a totális sajtóellenőrzés, mert diktatúra volt. A maihoz nem illik, mert ez meg állítólag demokrácia, legalább is papíron.
Kádár és legjobb tanítványa között az a különbség, hogy ő finomabban és elegánsabban csinálta. Nem volt plurális a sajtó, de nem volt cigányozás, zsidózás, nem volt szélsőjobb. Sőt, szakmailag sokkal igényesebb volt. Ma plurális, mindenki nyíltan zsidózhat és cigányozhat a legaljasabb módon, következmények nélkül. Sőt dicsőségükre.
Kádár idején a sorok között olvastunk. Ma nincsenek sorok, amik között olvasni való volna. Közmédiák és kereskedelmiek egy kéz által irányítva írják át a múltat, hazudják a jelent, jövőt. Minden az övék. Az újságírók lelke is. Vajon abban, hogy ide jutottunk, van-e az újságíró társadalomnak felelőssége? Bizony van. Rosszul döntöttek, amikor fontosabbnak tartották az ideológiai szempontokat, mint szakmájuk becsületét. A szakmai alkalmatlanság mentsvára lett az ideológiai hovatartozás.
Gyenge minőségek futottak nagy karriereket párt alapon. Itt is, ott is. Pártújságok, pártrádiók, párttévék országa lettünk, az üzemi lapok szintjén.
Pomogáts Béla, író:
Petőfiék Tizenkét Pontja
Március 15-e sok minden egyéb, így a nemzeti függetlenség, a társadalmi igazságosság és egyenlőség, a személyes szabadság mellett, a szabad sajtó ünnepe. A Tizenkét Pont, amely a politikai és társadalmi felszabadulás legfontosabb követelményeit rögzítette, elsőként a sajtószabadság elvét szögezte le: „sajtószabadság a cenzúra eltörlésével”. Azóta ez a követelés rendre mindig elhangzott, mi több, a nagyszabású társadalmi és politikai átalakulásokat is mindig ez a követelés harangozta be.
Ma, kétség nem férhet hozzá, Magyarországon a sajtó teljes szabadsága érvényesül. Ennek azonban lépten-nyomon határt szab a hatalom. A sajtószabadság ugyanis nem pusztán azt jelenti, hogy minden hatalmi beavatkozás nélkül szabadon lehessen véleményeket kialakítani, és ezeket nyilvánosságra hozni, azt is jelenti, hogy ezek a vélemények minden korlátozás nélkül eljuthassanak a lehető legszélesebb társadalmi nyilvánossághoz. A nyilvánosság korlátozásának azonban igen sok eszköze van, nem csak a politikai cenzúra, ez ma Magyarországon kétségtelenül nem létezik, hanem a gazdasági cenzúra is.
A kormányzati laptámogatások, a hirdetési piac – ezek alkalmanként még a politikai cenzúránál is hatékonyabban képesek a sajtónyilvánosságot korlátok közé szorítani. Ez az informális korlátozás, gondolok például a Klubrádió ellen viselt hatósági hadjáratokra, az ATV-televízió vagy éppen a Népszava című napilap nem éppen kedvező tapasztalataira, a jelenben széles körben érvényesül.
A szabad sajtó, klasszikus megállapítás értelmében, önálló hatalmi ág. A sajtótermékek, mondhatnám, a polgári szabadság nagykövetei. Ezt a szabadságot nálunk erősen, sőt egyre erősebben képes korlátozni a hatalmi és gazdasági érdek. A sajtószabadságért így minden nap meg kell küzdeni. Nálunk annak a Tizenkét Pontnak időszerűsége van.
P. Szűcs Julianna, szerkesztő:
Száraz tónak nedves partján
Lista következik. ATV. Klubrádió. Népszabadság. Népszava. 168 óra. Magyar Narancs. Élet és Irodalom. HVG. Origó. Galamus. Pacsirta Rádió. A folyóiratokat nem sorolom. Az eldugottabb interneteseket sem. A nevesebb facebook oldalakat sem.
Ennyi hal maradt a száradó tavacskában, csoda ez is. A vízállás egyre alacsonyabb, a levegő fölötte egyre forróbb, a felszínen egyre több úszó tetem.
Messziről mintha munkagépek kattognának, a lecsapolók már a szomszédban, addig is a horgászparadicsomot sűrűn állják körül a pecások. A halak pedig egyre különösebben viselkednek. Mintha partra kívánkoznának. Mintha keresnék szemükkel a horgot, amellyel a damil kirántja őket életelemükből. Mintha elegük lenne – és külön-külön lenne elegük – szorult helyzetükből. Mintha önmagukra haragudnának, amiért fogy a víz, emelkedik a hő és a parton várja őket a biztos kondér.
Tanulság nincs. Tanulság legfeljebb egy régi nóta. „Száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol, hallgatja egy süket ember, ki a vízben lubickol.” Majd ő fogja egyenként az individualista, szolidaritáshiányos, különbékét kereső halak fülébe súgni: „mind kifognak benneteket, ha így viselkedtek.”
Tóth Zoltán, választási szakértő:
A szavazatok erejével
A tisztességes és átlátható demokratikus választások alapja a szabad sajtó! A szabad sajtó pillére és támasztéka a demokratikus választás! Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás? A szabad sajtó teremti meg a tisztességes és átlátható választás feltételeit? Vagy először kell szabad választás, és utána bontakozhat ki érdemben a szabad sajtó? Minden társadalmi-politikai folyamat utólagos elemzésekor feltehetjük ezt a kérdést.
A sajtószabadság és a demokratikus választás egymás létét kölcsönösen feltételezi, egy iteratív folyamat eredménye. A sajtószabadság megszűnése és a nem szabad és nem tisztességes választások megtartása szintén egy hosszabb időt igénybe vevő társadalmi-politikai folyamat. Ilyenkor is megkérdezhetjük: tyúk vagy tojás?
A közszolgálatinak nevezett médiumokban kisebb-nagyobb mértékben mindig érvényesült a kormányzati túlsúly. A fekete pénzek mindig jellemezték a pártok finanszírozását. A demokrácia deficitek jelen voltak az 1990-2010 közötti történelmük minden egyes napján. 2010-ben a kétharmados parlamenti többség létrejöttével azonban drámaian felgyorsult a sajtószabadság szűkülése, és évről évre az új választási törvényekkel csökkent a 2014. évi választások tisztességes és átlátható jellege. Immár lejt a pálya a jelenlegi kormánypártoknak.
Összességében a 2014. évi választások demokratizmusáért joggal aggódik a maradék szabad sajtó!
A szavazatok erejével kell megmutatnunk 2014. április 6-án, hogy képesek vagyunk gátat vetni a demokrácia szűkítésének és visszatérünk a demokrácia főutcájára.
Ungváry Rudolf, író:
Üzenet a karanténból
A kormányzat médiapolitikája aljas. Nem közvetlenül fojtja el az ellenzéki véleményeket. Egy olyan szellemiség egyik megnyilvánulása, melynek első változatát a történelemben az euro-atlanti demokráciák és a bolsevista szovjet állam együttes ereje 1945-ben legyőzött. Ez a szellemiség mára megtanult rejtőzni, megtanulta láthatatlanítani saját legbenső lényegét. Megtanulta, hogyan őrizze meg a demokrácia látszatát. Mutálódott, ahogy a fertőző betegségek vírusai, amikor már kialakult ellenük védettség. Azért mutálódott, hogy ne keletkezhessék rá társadalmi immunválasz.
Ennek a rendszernek a médiapolitikájára is az jellemző, hogy nem nyílt formában valósítja meg a média ellenőrzését, hanem áttételesen: a Médiatanács egypárti túlhatalmával, a rejtett állami fenyegetési potenciállal, a közmédia fölötti teljes kormányellenőrzéssel, a hirdetési piac birtokba vételével, a társszabályozás kényszerével, az MTI híreinek ingyenességével, az országos pártok kitiltásával a kampány során a kereskedelmi médiából.
Ha mégis van legális ellenzéki nyilvánosság, az a hatalom kegyéből lehetséges. A megtévesztést tökéletessé tételének érdekében teszi lehetővé a rendkívül korlátozott hatókörrel rendelkező ellenzéki média létezését. Ez a létezés ma egyet jelent a szabad gondolkodás érvényesülésének karanténba zárásával.
Akik ezt a politikát folytatják, biztosak a dolgukban. Demokratikusnak álcázott nyelvet alakítottak ki, mely láthatatlanná teszi külső szemlélő számára a korlátozásokat. A demokratikus gondolkodás hagyományos nyelvén megfogalmazódó bírálatokat lesöpörik azzal, hogy ez csak a magyar és külföldi baloldal hangja, a médiatörvényben foglaltak megfelelnek az európai mércéknek, és minden egyes rendelkezése megtalálható más államok jogrendszerében.
Ahogy egykor a bolsevizmus a hülyék mozgalma volt az okosak irányításával, úgy a fasizmus, jelenjék meg később bármilyen láthatatlanított formában, a hülyék mozgalma a hülyék irányításával. Akik azt gondolják, hogy egy ilyen, az egykor legyőzötthöz képest demokratikusnak álcázott, mutált fasisztoid uralommal szemben a párbeszéd, a meggyőzés szellemében eredményesen lehet fellépni, valójában saját politikai párialétüket, szükségképpen előbb-utóbb a saját politikai megsemmisülésüket segítik elő.