Egyesült Államok;táplálkozás;

- Letiltják az amerikaiakat a fetasajtról

Az Európai Unió megtiltaná az amerikaiaknak, hogy élelmiszeripari termékeiknek európai nevet adjon. Ez azt jelenti, hogy amerikai sajtféleséget a jövőben nem nevezhetik parmezánnak, a tésztát pasztának, és a kellemes sós sajtot fetának. Szintén tiltólistára kerül az amerikaiak számára a gruyere elnevezés, hiszen ilyen sajtot csak a franciák állíthatnak elő.

A Guardian jelentése szerint az EU azzal érvel, hogy a jellegzetes márkanévvel forgalmazott amerikai termékek csak árnyékai az európaiaknak. Ráadásul a parmezán csak parmai lehet, s nem valamelyik amerikai gyár terméke.

Az amerikai cégek még nem adták fel az EU terveivel szembeni harcot. Szerintük az esetleges szabályozás miatt csökkenhet a sajtok iránti kereslet, amelyből évente négymilliárd dollár bevétel származik. „Egyenesen megdöbbentő, hogy az európaiak le akarják tiltani ezeket az elnevezéseket” – dohogott Jim Mulhern, az amerikai gazdákat képviselő Nemzeti Tejtermelők Szövetségének elnöke.

A tilalom azonban nem csak sajtokra vonatkozna majd, hanem például a prosciutto sonkára is.

 

Továbbra is teljes rejtély, hová tűnt a malajziai légitársaság MH370-es járata. Csak annyi bizonyos, hogy a maláj hatóságok kommunikációja az ügyben valósággal botrányos.