Nem lepett meg túlságosan, hogy ez a maga nemében egyedülálló vállalkozás a franciáknak jutott eszükbe. Ha van ország ezen a földkerekségen, amely előszeretettel foglalkozik a nőkérdéssel, kutatja a feminista mozgalmakat, az bizonyára Franciaország. A feminizmus fogalma is francia szóból kiindulva terjedt el a világban, s a nőkérdés, a női egyenjogúság problémája ma is ott szerepel jobb- és baloldali párizsi kormányok programjának legfőbb fejezetében. Más kérdés, hogy a franciák kicsivel többet beszélnek a nőkről, mint amennyit tesznek értük. Például a bérezésben. Tény, hogy a francia nők ugyanazért a munkáért még mindig egyharmaddal kevesebb fizetést kapnak, mint a férfiak.
A vállalkozás, amiről fentebb szóltam, egy kiadvány. Tavaly jelent meg Párizsban, s ötezer oldalon, földrajzi és időbeli korlátokon átlépve kísérli meg bemutatni a világ kultúrtörténetében meghatározó jelentőségű női alkotókat. Nem csupán európai, vagy amerikai alkotónők kaptak szócikket ebben az enciklopédiában, hanem afrikaiak, ázsiaiak és latin-amerikaiak is.
Az enciklopédia magyar fejezetének szerzője, Kovács Ilona, a Szegedi Tudományegyetem Francia Tanszékének docense elégedett is a művel, meg nem is. Olvasom a vele készült ÉS-interjúban, hogy fontos magyar alkotók maradtak ki a nyilván kezelhetetlen méretűre duzzadt, így is ezerhatszáz szócikket tartalmazó enciklopédiából. Fedák Sárit például a bécsi Donausender náci rádióban 1944-ben elmondott, háborúpárti beszéde miatt törölhették a szerkesztők és alighanem politikai nézetei miatt maradt ki a kötetből Tormay Cécile is. Pedig – érvel a magyar szócikkek szerkesztője – az irodalomtörténetnek vagy a kultúrtörténetnek a káros nézeteket képviselő alkotónők is részesei. Amint hogy a történelemből sem lehet kiiktatni a diktátorokat.
Hibái és hiányosságai ellenére is korszakalkotó művet tettek az asztalra a francia szerkesztők. Annál is inkább, mivel ezt a háromkötetes művet olvasva döbbenünk rá, milyen mértékben hiányoznak a szótárakból és a lexikonokból a nők. Pedig micsoda óriások voltak, vannak közöttük. A férfi álnéven publikáló George Sand például, akinek többet foglalkoztak az akkori időben feltűnést, vagy inkább felhorkanást keltő életstílusával, mint a műveivel. Ha az ő könyvei Chateaubriand vagy Flaubert néven jelennek meg, alighanem már életében az egekbe menesztik. Ehelyett mit kellett megérnie? "Gyerekeket szüljön, és ne könyveket írjon" – ajánlották neki az akkori jóakarók.
Nincs ez másként Európa keleti felében sem. Ha nőként akar valaki karriert befutni kis hazánkban, háromszor annyit kell tennie érte, mint a férfiaknak. Közéleti szerepre pedig csak azok vállalkozzanak, akik belenyugszanak a "dísznő" szerepébe. A statisztika önmagáért beszél: miközben a magyar nők 62 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, számarányuk a Parlamentben a tíz százalékot sem éri el.
A választásokra készülő pártok számára a szokásosnál is fontosabbá váltak a hölgyek, ne lepődjenek meg, ha mostanában körüludvarolják őket. A bókok azonban inkább annak a felismerésnek szólnak, hogy mivel a népesség egészében több a nő, mint a férfi, a választásokat ők dönthetik el. Már ha sikerül őket aktivitásra sarkallni, hiszen a kutatások szerint a nők között magasabb a távolmaradási szándék. Sőt, állítják a közvéleménykutatók, a hölgyek többnyire bizonytalanabbak abban is, hogy kire adják a voksukat. Ezért is érdemes lehet "rájuk startolni", ráadásul a nők hajlamosabbak pillanatnyi érzelmek alapján dönteni. A baloldali összefogás pártjai számára az sem lehet elhanyagolható szempont, hogy a nők hagyományosan inkább balra szavaznak, mint a konzervatív oldalra.
Hát ennyit a nőkről. Nők napján.
