Erre kereste a választ a huszonöt éves Hócipő, amikor köszöntötte a huszonöt éves 168 órát egy születésnapi esten a Radnóti Miklós Művelődési Központban kedden. Az éjszakába nyúló rendezvényt nagy várakozás előzte meg, közéleti személyiségek, politikusok, ismerősök, szimpatizánsok, barátok, töltötték meg a XIII. kerületi intézmény nézőterét.
Az est házigazdájának szerepét a Hócipő főszerkesztője, Farkasházy Tivadar vállalta magára. Tanulságos volt a múlt idézés, mindjárt az elején, amikor a lapok első számainak címlapjait láthattuk újra. Az indulás mindkét újság esetében egybeesett a rendszerváltással, így gyakorlatilag élőben tudósíthattak profiltól függően, nem kevés iróniával, a történelmi fordulatról.
Farkasházynak a 168 óra két alapítója, Mester Ákos és Bölcs István segített az emlékek felidézésben. Egy 1994-es bejátszásban, amikor ugyanezek az orgánumok az öt éves születésnapjukat ünnepelték a Pesti Színházban, feltűnt a díszvendég, Soros György, aki Fábry Sándor kérésére készséggel hámozta a krumplit a Váci utcai teátrum színpadán.
Aztán következtek azok a filmkockák, melyek megörökítették Mesterék kilencvenes évekbeli kiűzetését a Magyar Rádióból. Érdekes arról elmélkedni, hogy az akkori rádiós csapatból, ma ki melyik médium szekerét tolja. Bizony, változtak az idők. A két újság története ugyanis nem választható szét az elmúlt huszonöt év médiaviszonyainak konfliktusokkal, olykor háborúkkal teli krónikájától.
Az egyik köszöntő, Horváth Zoltán, a HVG egyik alapítója meg is jegyzte, egyre kevesebben értjük egymást, olykor úgy érezhetjük, mintha ma korábban már eltűntnek tűnő történelmi időszakot élnénk újra. Ezen pedig egy dolog segíthet, ha április 6-án elmegyünk szavazni.
Az est kabaréjelenetei közül kiemelkedett Varga Ferenc József Orbán Viktor évértékelő paródiája, a miniszterelnököt egy kukára erősített mikrofon mögül jelenítette meg, lehengerlő profizmussal azonosulva a figurával. Ungvári Tamás rendhagyó irodalomórával kedveskedett a közönségnek, Gerendás Péter pedig három gyerekével együtt alkotott családi zenekart.
Az est legmeghatóbb blokkja az volt, amikor a kilencvenes évek elején elhunyt kiváló riporterre, a Hócipőhöz is kötődő Déri Jánosra emlékeztek. Dérit rendkívül kedvelték a nézők, a rádióhallgatók és közvetlen kollégái is. Újra könnyet csaltak azok a megrendítő képsorok a szemünkbe, amikor Déri pályatársai az Erkel Színház színpadán reménykedtek a riporter felgyógyulásában.
Déri telefonon jelentkezett be külföldi műtétje helyszínéről és rekedtes hangon varázsolta el pillanatok alatt a publikumot. A sors furcsa iróniája, hogy a Dérire emlékező blokk után éppen a szintén a szörnyű kórral küzdő, de szerencsére újra aktív, szeretett kollégánkat, Andrassew Ivánt szólította Farkasházy a színpadra.
Iván, mint ahogy soha nem szokott, most sem kertelt. Szigorú mondatokat fogalmazott meg. Aztán esélyekről beszélt, hiszen a túlélés lehetőségéről soha nem szabad lemondani. Küzdeni kell tovább, mert, mint ahogy az est korábbi részében lezajlott szavazás mutatta, az olvasók várják tovább az írásokat, várják Iván publikációit is, akárcsak a Hócipő és a 168 óra többi szerzőjének a cikkeit.
