A lazán elegáns, a Hennessy-Dining Guide Év Étterme díjátadója alatt is oldottan társalgó vendégsereg idén a Sofitel a Dunára, a Lánchídra, a Budai Várra, no meg a feltúrt belváros egy részére néző Paris Budapest étteremében gyülekezett. A legjobb tíz között nincs rangsor, csak a legelső emelkedik ki közülük.
Az Onyxben dolgozó fiatal séf páros, Szulló Szabina és Széll Tamás nagy tapsot kap, lehet tudni róluk, hogy mindenük ez a pálya, elmélyülten kísérleteznek, ádázul képzik magukat, és hozzák a nemzetközi színvonalat. De persze a másik, az első magyarországi Michelin csillagos étterem, a Costes is benne van a legjobb tízben, Gerenday Károly, a tulajdonos veszi át a díjat, akiről tudható, hogy maga is a legnagyobb ínyencek közé tartozik.
Egyébként is elmondható, mára kialakult nálunk egy igazán nívós élboly, ami persze a szűk kisebbség, és elég belterjes kör is, így nehéz bekerülni. Nem állítható, hogy sok meglepetés van a mostani listában. Illetve meglepetés, hogy Bíró Lajos - aki az egyik legfantáziadúsabb, legeredetibb séf, és tavaly ősszel a pesti közismert Bock Bisztró mellett, Budán egy új vendéglővel is jelentkezett -, idén kimaradt a szórásból.
De jó, hogy van fiatal felfedezett, a legjobb harminc év alatti séfnek Mizsei János bizonyult, aki mindössze 22 esztendős, a híres Mákban nevelték ki, aminek a még szintén elég fiatal Huszár Krisztián teremtette meg séfként a hírnevét, aki amúgy átigazolt a Zonába, ami szintén benne van a legjobb tízben.
Mizsei imád szép húsokkal dolgozni, különös kedvence a bárány. Logikus lett volna, hogy az eddigiek utódaként odavisznek egy sztár séfet, de bizalmat szavaztak neki. A legprogresszívebb konyhának pedig a New York Kávéházból leválasztott Salon bizonyult, szerintem teljes joggal, ott Wolf András és Fekete Antónió séfek a magyar hagyományokat nagyon izgalmasan gondolják újra, és teszik meglehetősen ízesen nemzetközivé.
Figyelemre méltó, hogy nem az egész New York Kávéház részesült az elismerésben. Ilyen nagy éttermek nincsenek is a díjazottak között. Valószínű, hogy tömegméretekben nem lehet minden egyes adagra úgy odafigyelni, hogy a legmagasabb elvárásoknak megfeleljen.
De azért mégis vitatéma lehet, mint ahogy magánbeszélgetésekben az is volt, például a közismert Gianni étterme, a Pomo d' oro, ami kétszáz vendéget is képes befogadni, nyolcvan embernek ad munkát, és színvonalas, a díjazottaknál általában olcsóbb árfekvésű, nem lehetne-e az elismertek között?
Valamilyen módon díjazni kellene az ilyen vendéglőket is, akár a jó minőségű csárdákat, tehát lehetne különböző kategóriákban szavazni. Ugyanakkor az nyilvánvaló, hogy a csúcséttermek, ha nem is tárulnak ki mindenki számára, mintául szolgálnak az egész szakmának, eredményeik beépülnek az egész magyar vendéglátásba, és mércéül szolgálnak, serkentően hatnak, ahogy a kiemelkedő versenysport is ösztönözheti a tömegsportot.
A szinte állandó listás helyezett Fausto's temérdek sok jó olasz vendéglő számára lehet ösztönző. A Borkonyha arra szolgálhat mintául, hogy milyen ideálisan lehet párosítani az ételeket és az italokat. A Csalogány 26 pedig mutathatja, hogy egy eldugott kis étterem is mennyire kinőheti magát.
A hagyományos és megújuló orosz konyhát vivő Aranykaviár pedig meglehetősen hosszú ideje állja a sarat, Molnár Attila tulajdonos és Nyíri Szása séf jóvoltából. A japán Nobu azt jelzi, hogy egy, a világ ilyen rendkívül magasan jegyezett éttermi márkája már nálunk is gyökeret tud verni. Sőt, benne egy magyar séf, Schreiner Gábor is képes megállni a helyét, pedig ez egészen más vendéglátói kultúra, mint a miénk, amiből adódnak is nehézségek.
Az egyetlen díjazott vidéki étterem a székesfehérvári 67. Herczeg Zoltán tulajdonos szerint nem könnyű vidéken minőségi éttermet fenntartani, segít, hogy jelentős a budapesti és a külföldi vendégek száma, és ez már a helyi lakosok érdeklődését is felkelti.
