Vasárnap este van, és mivel a madridi derbi az Atlético és a Real között 2-2-es döntetlennel zárult, a hazaiak előtt ott a lehetőség, hogy egy pontra megközelítsék az éllovas királyi gárdát. A Barca ennek megfelelően bekezd, a 9. perben a 9-es számú mezben játszó Alexis beköszön, máris 1-0 áll az eredményjelzőn.
A folytatásban is a hazaiak dominálnak, marad idő a szomszédommal megbeszélni, mi járatban van. Elmondja, az idén 35 éve, hogy városának csapata, a Fortuna Düsseldorf KEK-döntőt vívott, s a finálét a katalánok 4-3-ra nyerték. Megjegyzem, magyar bíró, Palotai Károly fújta a sípot, és akkor is egy Sánchez vezetéknevű futballista jegyezte az első gólt.
Időközben elérkezünk a meccs 18. percéhez, aminek itt különleges jelentősége van. A katalánok 1714. szeptember 11-én vesztes csatát vívtak a spanyolok ellen, számukra ez a dátum kvázi olyan, mint otthon március 15.
A politikai töltet, persze, sokkalta erőteljesebb errefelé, a katalánok jelentős része független államban szeretne élni, s ennek minden alkalommal, amikor a meccs a 17. perc 14. másodpercéhez érkezik, hangot is adnak.
Az igazi hangorkán azonban akkor következik be, amikor Messi pazarul teker a jobb felsőbe szabadrúgásból, aztán postafordultával el is csendesül a stadion, mivel az Almería szöglet után szépít (2-1). Rengeteg helyzet, nyomasztó labdabirtoklási fölény és a védelemben megmutatkozó kisebb-nagyobb gondok jellemzik a hazaiakat.
Az első félidő végéhez közeledve a helyi "B közép" dalolja a Barca-indulót, ütemes buzdítást mellékelve a ma is lendületesen játszó gránátvörös-kékek produkciójához. A német kollega mindenesetre operett előadáshoz hasonlítja a meccset, megjegyezve, az itteni legolcsóbb jegyárak több mint kétszer annyit kóstálnak, mint a Dortmund stadionjában.
Hümmögök valamit, de inkább nem mondom, hogy a két város imázsa közötti különbséget zongorázni lehetne, nem elég csak a futball szentélyek szűk környezetére szorítkozni... A fordulás után lanyhul a tempó, egyre több füttyszó hallatszik, egy gól nem gól, főleg nem ott, ahol nemrégiben még Pep Guardiola vezetésével kényeztették a nagyérdeműt.
Az eltiltása miatt a lelátón helyet foglaló Gerardo "Tata" Martino mester Iniestát az utolsó tíz percre küldi be, szükség is van a középpályásra, mert egyre fakóbb a produktum. Aztán akitől talán a legkevésbé vártuk, a csapatkapitány Puyol pofozza a kapuba a labdát, majd hogy végképp megnyugtató legyen a különbség, Xavi állítja be pazar átlövéssel a 4-1-es végeredményt!
Felhangzik a hármas sípszó, a stadion hamar kiürül. Kivehető lesz a "Més Que un Club", azaz több mint egy klub felirat. Két óra ebben a létesítményben, és az ember maga is megtapasztalhatja, hogy a Barcelona sokkal több egy szimpla egyesületnél. Habár a mai előadás a német kollégát sem nyűgözte le, ebben egyetértve távozunk egy tapas bar felé.