Hetek óta nem hagy nyugodni a lelkiismeretem. Mostanában, amikor a közbeszéd a holokauszt 70. évfordulójának megemlékezéséről szól, különösen fájdalmasan jutnak eszembe felmenőim, valamint százezrek, milliók tragikus sorsa. Vagyis a nyilasok által megölt apai nagyanyám, a gyaníthatóan a 2. magyar hadsereg által a Don-kanyarban szándékosan halálra fagyasztott, munkatáborba vezényelt nagybátyám, egy bátor keresztény nő, aki bujtatta a nyilasok elől apámat, egy tisztességes vidéki elöljáró felesége, aki keresztlevelet szerzett anyai nagyszüleimnek. Szüleim rokonai, gyerekkori barátai, és persze a hatszázezer magyar, összességében a hatmillió holocaust áldozat. Eszembe jutnak továbbá a mindezeket soha ki nem heverő, ma már nem élő szüleim, különösen édesapám, aki évtizedekig kutatott eltűnt anyja, bátya, unokatestvérei, barátai után.
Hősiesség vagy párbeszéd
A közelmúltban az "Igen Tisztelt Miniszterelnök Úrnak" írt levél kapcsán meglehetősen éles vita kerekedett arról, hogy a Mazsihisz elég bátran, a közgyűlési döntéséhez következetesen válaszolt-e a kormányfő hajthatatlanságára. Voltak olyan vélemények, hogy a Mazsihisz semmit, vagy igen keveset értett meg a XX. századi, illetve a mai magyar jobboldal bűnös politizálásaiból, hogy ma is naivan, megalkuvón szemlélik a demokráciát és a jogállamot fenyegető eseményeket. Heisler András, a Mazsihisznek a kormánnyal folytatott vitáival kapcsolatban kijelentette, hogy nem hősökké akarnak válni, hanem hatékony érdekérvényesítő szervezetté. Nos, a hősiesség, illetve az opportunizmus között lenne még bőven mozgástere a szervezetnek, amit bátorságnak, tisztességnek, pragmatizmusnak hívnak.
Igaz, minden párbeszéddel egyet lehet érteni, de csak abban az esetben, amikor a felek egyenrangúak. Ha valamelyik fél nem időhúzás céljából kezdeményezi, illetve folytatja, és az a kölcsönös érdekeken, engedményeken alapul. Orfbán Viktor válaszlevelében ezúttal is ezt a taktikát követi, amikor azt írja: "a mindannyiunk számára megújulást hozó húsvéti ünnepek után" térjenek vissza a vitára, addig "a munkacsoportok, folytassák a munkát". Szó sincs a Sorsok Háza sorsáról, Szakály Sándor leváltásáról, az emlékmű ötletének elvetéséről - csupán az átadási határidő kitolásáról. És még egy adalék: Mindig elcsodálkozom..., honnan veszik a bátorságot, hogy megmondják, sőt elvárják, mit gondoljunk, hogyan emlékezzünk ..." - jelentette ki az évértékelő beszédében. Mi ez, ha nem egyértelmű elutasítás?
Ismerve a mai kormánypártok eddigi "párbeszédeit" bizton kijelenthető: soha, semmiben nem engedtek még. A velük nem azonosuló politikai pártok, civil, vallási, illetve szakmai szervezetek véleményét, javaslatait soha nem hallgatták meg, vagy ha nagy ritkán mégis, akkor nem fogadtak meg belőlük gyakorlatilag semmit! Miért történne most másként?
Amikor a Mazsihisz párbeszédet javasol a kormánynak, nem ártana a kormánypártok eddigi tetteit objektíven mérlegre tennie, legfőképpen a Fidesz sajátságos történelemfelfogását. A Sorsok Házával ismét helyzetbe hozott Schmidt Mária által vezetett Terror Házában kizárólag a nyilas, illetve kommunista bűnök szerepelnek, ellenben tudatosan hiányoznak az olyan kirívóan súlyos, emberiség elleni bűncselekmények, amelyek a Horthy-érát is jellemezték.
Így a Prónay-Héjjas féle különítményeseknek a Tanácsköztársaság résztvevői elleni bűntettei, a célzott zsidópogromok, a Horthy és kormánya által kiagyalt, és törvényileg szentesített numerus claususok, a világháború alatt elkövetett bűncselekményeik. A magyar hadsereg és csendőrség délvidéki pogromja, vagy a 2. magyar hadsereg által felgyújtott több mint ezer szovjet falu lakosainak sorsa.
Hamis az a Fidesz által hangoztatott nézet, hogy az önálló magyar államiság 1944. március 19-ikével, vagyis a német csapatok bevonulásával megszűnt, hisz a nyilas hatalomátvételig Horthy államfőként funkcionált. Volt az országnak felelős parlamentje, kormánya, számos állami szerv, a csendőrség tevőlegesen részt vett a vidéki zsidóság összegyűjtésében, deportálásában, az országnak a németek javára történt kifosztásában. Eichmann néhány fős csapata semmit sem tudott volna tenni a magyar hatóságok nélkül!
Azzal, hogy 1944. március 19-ikétől a Fidesz tagadja az önálló magyar állam létét, tisztára kívánja mosni a Horthy-korszakot, és a nyilas hatalomátvételig elkövetett bűncselekményeket kizárólag a hitleri Németországra próbálja hárítani. A Szabadság térre tervezett emlékművük is ezt szeretné - hamisan - jelképezni. Felállítását kizárólag a választások és a Mazsihisz elcsendesítése végett halasztották májusra, ne legyen senkinek sem kétsége: amennyiben a Fidesz marad hatalmon lesz emlékmű, lesz majd nagy állami pompával megtartott avatás, lesz Horthy-korszakának restauráció!
Hamis gesztusok
Nemcsak a kormánypártok önigazoló, hamisított történelemfelfogásával van baj, hanem a jelen korral is. Miközben szavakban elítélik az antiszemitizmust, kiváló propaganda lehetőségként nem átallnak részt venni és felszólalni a Zsidó Világkongresszus budapesti ülésén, közben nem kevés gesztust tesznek saját antiszemita szimpatizánsaiknak, illetve a szélsőjobbnak. Így a Fidesz egyik vezető személyisége, a parlament elnöke, állami pompával hazahozatta a nyilas Nyírő József hamvait, majd az urnája előtt könnyekkel teli szemekkel hajtott fejet. A kulturális kormányzat pedig a fasiszta Wass Albert műveit beépítette az állami tantervbe.
Akik azt hiszik, hogy Dörner György színigazgatói kinevezése a véletlen műve, és nem volt ehhez köze szélsőjobbos tevékenységének - tévednek. Ellenünk, a demokratikus jogállam elleni támadás volt ez is, a kormánypártok akarata szerint! Amikor példákat keresünk, érdemes a Fidesz-alapító, a kormányfő barátjaként számon tartott Bayer Zsolt antiszemita és cigányellenes publicisztikáit is újraolvasni. Tanulságosak, simán első oldalasak lehettek volna a göbbelsi Völkischer Beobachterben, a kurucinfóról nem is beszélve. Pedig ő az orbáni médiumokban tehette közzé megdöbbentő gondolatait!
Puszta önámítás abban reménykedni, hogy Orbánék leváltják a Veritas Történetkutató Intézet igazgatóját, Szakály Sándort.
Ha akarták volna, már régen megtehették volna, mert a kormányzat liberálist felváltó politikatörténete a velük nem azonosulók elleni kíméletlen harcról szólt - szól. Nem engednek semmiben, pláne nem az általuk megvadított szimpatizánsaik, valamint politikai "kuzinjuk", a Jobbik ellenében. A Szakály szerinti 1941-es Kamenyec-Podolszkijba történt deportálásokat idegenrendészeti eljárásnak beállítani ugyancsak tökéletes összhangban áll a Horthy-image újjáépítésével.
Tessék csak megnézni a legfrissebbet: a Fidesz többségű esztergomi önkormányzatnak esze ágában sem volt megakadályozni a saját kezelésében lévő, egykori zsinagógában, ma művelődési házként működtetett épületben a Jobbik neonácik rendezvényét. Pedig nem kell nagy fantázia még egy iskolázatlan "békemenetelőnek" sem, hogy Vonáék miért is pont oda akartak menni. A kormányzat azzal is tudatos gesztust tesz a hazai szélsőjobbnak, hogy miközben a kétharmad idehaza bármit jogellenesen is megtehetett, az USA-ban lévő szerverrel takarózva, az itthon készített, durván antiszemita, rasszista kurucinfó portál szerkesztői ellen soha nem kezdeményeztek semmiféle büntetőeljárást. Miközben tevékenységük naponta tényállásszerűen és minősítetten megvalósítja nem egy szakaszát a hatályos büntető-törvénykönyvnek.
Nélkülük nem élnénk
Nem elég a Mazsihisznek egy látszat-párbeszéd partnerévé válnia. A hazai zsidóság valós érdekeit akár annak árán is illő lenne képviselnie, ha ezzel nyíltan szembe mennek a kormány elvárásaival, akaratával, az őket kiszolgáló kurzustörténészek, publicisták hamisításaival, durva támadásaival! És persze nem elég bátornak lenni, annak is kell látszani, mert mihelyt a kormánypártok ennek ellenkezőjét érzékelik, akkor a szervezet még azt sem érheti el, amit egyébként formális párbeszéd nélkül, mint minden történelmi egyház, automatikusan megkaphatna.
Még egy szomorú gondolat. Budapest felszabadulásának 69. évfordulója alkalmából, február 13-án, a Szabadság-téri szovjet emlékműnél a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége szervezésében koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak. Jelen volt és megemlékezett az MSZP egyik parlamenti képviselője, koszorúztak többek között az Orosz Föderáció, illetve a Belarusz követségek munkatársai, ott volt számos civil ember, köztük jómagam. A kormánypártok és a kormány nem képviseltették magukat, amin nincs csodálkozni való, hiszen antifasiszta megemlékezésen való részvételük nyilván nem egyezik az új Horthy-kultusszal, szimpatizánsaik felfogásával.
Viszont ami megdöbbentett, az a Mazsihisz és a többi zsidó szervezet távolmaradása. Mert ha valakik, akkor mi, ma élő magyarországi zsidók - szó szerint - az életünket köszönhetjük a szovjet csapatoknak, amelyek kiűzték a fővárosból, illetve az országból a nácikat és a nyilasokat. Nélkülük meg sem születtünk volna.
Félek, hogy a hatalmon lévők ismét megpróbálják néhány odadobott ígérettel, közforinttal elhallgattatni a Mazsihisz döntéshozóit. Ha így lenne, a holocaustban elpusztult őseink emléke előtti számonkérés az ő felelősségük lesz.