Hiába kerestük az iráni Külügyminisztérium honlapján, a mienken kívül egyetlen EU-ország, vagy demokratikus berendezkedésű állam nevét sem találtuk az iráni iszlám forradalom 35. évfordulóját köszöntők között. Magyarország viszont ott díszeleg Tadzsikisztán, Azerbajdzsán, Kirgizisztán, Malajzia és Brunei között. Különös társaság.
Legalább Franciaország ott lehetne az üdvözletet küldők között, hiszen Khomeini ajatollah több évtizedes párizsi emigrációból utazott haza és lett az iszlám köztársaság vezetője Reza Pahlavi sah megdöntése után. A jeles eseményt akkoriban a szocialista tábor egyként üdvözölte, nem titkolva rokonszenvét a teheráni amerikai nagykövetséget elfoglaló és a diplomatákat 444 napon át túszul fogva tartó iszlám fegyveresek iránt.
De Párizs nincs ott az üdvözlők között. Francia diplomata ismerősöm szerint az ő országa soha nem is küldött üdvözlő táviratot a Közép-Keleten létrejött teokratikus államnak, amely születése pillanatától mind a mai napig sutba vágja a legelemibb emberi jogokat. A keményvonalas iszlám diktatúra könyörtelen megtorlásokkal némította el a néhai sah híveit, ezreket végeztetett ki, koncepciós perek sorozatát indította el, betiltotta az ellenzéki pártokat és médiumokat, tisztogatást hajtott végre a társadalom minden szintjén. S politikája máig sem sokat változott.
A napokban az iráni védelmi miniszter győzelmi jelentésként közölte, hogy sikeresen tesztelték az ország új generációs rakétáit. Ezzel egy időben Irán atomenergetikai szervezetének vezetője azt hangsúlyozta, hazája nem fogja elveszíteni a nukleáris területen elért eredményeinek töredékét sem, bármi történjen is az erről szóló tárgyalásokon. S hogy az atomfegyverre miért van szüksége Iránnak, arról az ország vezető politikusai már jó néhány esetben nyilatkoztak: Izrael megsemmisítéséhez. Hát ezt az országot köszöntötték a magyar vezetők.
A regnáló magyar kormány, illetve elnöki hivatal kommunikációs hivatalnokai maguk is érezhették, hogy túllőttek a célon, amikor a három legfőbb közjogi méltóság plusz a külügyminiszter nevében üdvözölték az iszlám köztársaság vezetőit, s megpróbáltak az állami protokollszabályok, no meg Sólyom László mögé bújni. Amikor rádöbbentek, hogy az államközi kapcsolatok elemi udvariassági szabályai nem indokolják ezt az üdvözlet-özönt, akkor a volt köztársasági elnököt is belerángatták az ügybe, mondván öt évvel ezelőtt ő is küldött üdvözlő táviratot az iráni vezetőknek.
Elfelejtették hozzátenni - sajtófigyelő szolgálatuk kissé lyukas lehet -, hogy tíz évvel ezelőtt Kovács László akkori külügyminiszter is küldött üdvözletet Teheránnak. Csakhogy akkor az volt az egyetlen jókívánság magyar részről. Az felelt meg az elemi udvariasság szabályainak, az tükrözte - a diplomácia finom szabályainak megfelelően - a kapcsolatok meglehetősen alacsony szintjét. A mostani négy távirat viszont az egykori szocialista tábor protokollját idézi. Akkoriban volt szokás, hogy a közjogi méltóságok melegen üdvözölték egymást, újságoldalakat megtöltve olvasmánynak nem túl izgalmas ömlengésekkel.
Nem gondolnánk, hogy ezt a mostani formabontást valamelyik lelkes külügyi hivatalnokunk ötölte volna ki. Felsőbb utasításra buzgólkodott, újabb kézzelfogható bizonyságát adva, hogy a magyar külpolitika a keleti szél fuvallataiban hajlong. Tudatosan kimódolt, noha számunkra gyermetegnek tűnő fricska kívánt ez lenni az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak, amely embargóval sújtja az Izrael államiságát elismerni nem akaró, s atomfegyver kifejlesztésével fenyegető iszlám államot. Megint egyszer meg akartuk mutatni, hogy nekünk sem Brüsszel, sem Washington nem parancsol, mi a magunk útját járjuk.
Az orosz külügyi protokoll nagyon figyel erre a keleti szél imbolygatta magyar külpolitikai mozgásra. Feltűnt, hogy a téli olimpia megnyitóján részt vett magyar köztársasági elnököt azeri kollégája mellé ültették. Látva Áder János fancsali képét, nem mindenkinek tetszik ez az újsütetű ülésrend.
