Orbán Viktor kormányfő tegnap indult haza kínai látogatásáról. Itthon büszkén újságolhatja majd, mennyi fontos eredményt ért el, s hogy a keleti nyitás hosszadalmas útján újabb fontos bástyát sikerült bevennie, talán a legjelentősebbet. Kétségtelen tény, Kína megkerülhetetlen szereplő a világgazdaság színterén. Szinte se szeri, se száma azoknak a nyugati vállalatoknak, amelyek megvetették a lábukat az országban, s ma már elég nehéz olyan terméket találni, amelyen ne a "Made in China" felirat díszelegne. Bár a gazdasági gyarapodás valamelyest lelassult, azért az Európai Unió összes tagországa összetenné a két kezét, ha a GDP évente csak 7,3 százalékkal gyarapodna.
Kína a világgazdaság egyik legfőbb motorja lett, ha kedvezőtlen adatok érkeznek az országból, annak következményei az amerikai tőzsdére is hatást gyakorolnak. Az ország a gazdasági nyitásnak köszönhetően elképesztő fejlődésen ment keresztül. Sanghajban több ezer toronyház magasodik, s Pekingben is olyan építészeti csodák sorjáznak, amelyek csak a világ legfényűzőbb városaiban. Kínában járva azt érezheti az ember, hogy a lehetőségeknek mintha nem is lenne határa. Az már más kérdés persze, hogy vidéken gyökeresen eltérő a helyzet, s hatalmas a gazdagok és a szegények közötti különbség.
Ha a magyar kormányfő kínai látogatása során azt hangoztatja, mi is olyan gazdasági eredményeket szeretnénk elérni, mint Kína, azt mondanánk, bár igaza lenne. Ám Nehéz megítélni, hogy tanácsadói javaslatára tette-e ezt a finoman fogalmazva nem túl szerencsés kijelentést, vagy saját tapasztalatai vezették-e rá a megállapításra. Vagy talán a kínai alkotmány böngészése alapján jutott erre a következtetésre, amit hasonlóan szabad és demokratikus körülmények között fogadtak el, mint a magyart?
A Kínai Kommunista Pártnál azonban biztosan csettinthetnek e mondat hallatán. Lám, már az Európai Unió egyik országa is felfigyelt arra, micsoda stabilitás jellemzi a világ legnépesebb országát. S tény, hasonlóságok vannak is. Kínában a köztévé, a CCTV hasonlóan elfogulatlan, mint a magyar, s ez egy sor intézményről is elmondható. A bíróságok például a hatalom saját eszközeiként szolgálnak.
De azért még bőven van mit tanulnunk Pekingtől. Ha Kínába tartunk, a repülőgépen már lehet némi fogalmunk arról, hogy Peking miért nem hallatta annyira hangját az amerikai adatgyűjtési botrány kirobbanásakor. A gépen ugyanis ki kell töltenünk egy kérdőívet, részletesen be kell számolnunk arról, kihez látogatunk el, akiknek minden elérhetőségét fel kell tüntetni. Miért van szükség erre? "Egészségügyi okokból" – hangzik a válasz.
Bár az 1982-es kínai alkotmány - papíron legalábbis - garantálja a szólásszabadságot, azonnal letartóztatják és börtönbüntetésre ítélik azokat, akik bírálják a fennálló rendszert, s megkérdőjelezik a párt hatalmát. A 2008-as pekingi olimpia idején ugyan engedélyezték a tüntetéseket, az intézkedést azonban azon nyomban vissza is vonták, miután az utolsó külföldi sportolók és forgatócsoportok elhagyták az országot.
Le vagyunk maradva az internet szűrésében is. A "nagy kínai tűzfal" ugyanis a leghatékonyabb a világon, szinte pillanatok alatt elérhetetlenné teszik azokat a külföldi cikkeket, amelyek nem felelnek meg a hatalom érdekeinek. Nyom nélkül megsemmisítik a kormányzatot bíráló kínai hozzászólásokat. Egy új törvény értelmében pedig könnyebben kiszűrhetik azokat, akik a neten, akár egy közösségi oldalon, álnéven merészelik bírálni a pártot.
A sajtó kezelésével kapcsolatban is adhat ötleteket Peking Budapestnek. Az utóbbi hónapokban nyugati újságírókat utasítottak ki az országból, mert leleplező cikkeket jelentettek meg a nyugati sajtóban arról, hogy a rezsim bort iszik és vizet prédikál. Miközben ugyanis rendre a korrupció elleni harc fontosságát emlegeti, épp a párt legbefolyásosabb emberei tettek szert elképesztő vagyonra, s alighanem nem kétkezi munkájuk nyomán. 2010-ben pedig őrizetbe vették az ITV News riporterét. Bűne az volt, hogy Tibet függetlenségéért rendezett tüntetésen forgatott.
A vallásszabadság külön fejezetet érdemel. Mao Ce-tung idején lerombolták a templomokat, vagy kommunista pártirodává alakították át őket. Az alkotmány ugyan garantálja a vallásszabadságot, de ezt is csak papíron. A Vatikán által elismert katolikus egyház csak illegalitásban működhet, s a rezsim buddhizmushoz fűződő viszonya is ellentmondásos. A Falunkung szekta tagjai állandó zaklatásnak vannak kitéve. De hát szó se róla, a vallásos emberek üldözése a politikai stabilitás egyik fontos összetevője.
Ha egy ország váltig ragaszkodik a diktatúrához, - mondjuk így: "politikai stabilitásához" -, az csak saját gyengeségét mutatja. Nem bízik saját nemzetében, kisebbségeiben, attól fél, hogy a demokrácia elsöpri majd hatalmát. Ezért is alkalmazza a kicsinyes törvényeket, intézkedéseket, s épít az emberek megfélemlítésére. Ez a stratégia egy ideig működőképes, de egy ideológia, egy kormány, vagy akár csak egy politikus még egyetlen országban sem vált örökkévalóvá.
Még Kínában Mao sem, még Magyarországon sem.
