"Nem azért dolgozott-e a társadalom, hogy soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva? Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar..." Ritkán értek egyet Orbán Viktorral, de ezúttal feltétlenül igaza van. Pontosabban csak igaza volt, hiszen ezt még 1998 áprilisában mondta, azóta pedig sokat fordult vele a világ. Azóta tudjuk, hogy ő maga a haza, amely soha nem lehet ellenzékben, hogy ő az, aki előbb egy személyben kizavarja az oroszokat, majd húsz évvel később a haza megkérdezése nélkül titokban lepaktál velük. Ő az, akinek a nyaralója végében stadiont építenek, akinek épp a lánya esküvője előtt aszfaltozzák le a násznép használta utakat, aki a Békemenet szerint támadhatatlan és megérdemelt jólétben él. A nyugatos, polgári vezető, aki szerint az Európai Unión kívül is van élet. És, aki szerint rajta kívül nincs más alternatíva.
Április 6. kétségtelenül fordulópont lesz Magyarország történetében. És ez most nem egy unalomig elhasznált és kiüresített politikai kampányszlogen, hanem a valóság. Egy valós választópont, valós és egyértelmű téttel. Április hatodika nem egy egyszerű választás lesz, amely csupán az aktuális kormányzat összetételéről, a parlamenti arányokról fog döntést hozni. Határozott és egyértelmű értékválasztás lesz, az ország, közös hazánk rövid- és hosszú távú sorsának meghatározása. Egyszerre mondunk ítéletet az elmúlt négy évről és jelöljük ki Magyarország útját nemcsak a következő négy évre, hanem a következő évtizedekre is. Ne felejtsük el, Orbán Viktor és a Fidesz nem egyszerűen csak vállalta és ellátta az ország kormányzati feladatait, hanem saját, önálló államrendszert épített ki. Nem arról kell tehát április 6-án döntést hoznunk, hogy Orbán Viktor és a Fidesz jól vagy rosszul kormányzott, hanem, hogy akarunk-e az orbáni centrális erőtér, a nemzeti együttműködés rendszerének részesei lenni, vagy sem. És nehogy félreértés legyen: mindenkinek viszonyulnia kell valahogyan ehhez a rendszerhez. Aki nem áll ki ellene, aki csak megtűri, aki csak levegőt vesz és alámerül, hogy kihúzza amíg jobb nem lesz, azok mind részesei és támogatói ennek a rezsimnek.
Nem lehet kihúzni. Nem lehet kivárni. Nem lehet csak félig benne lenni. Nem lehet csendben, belülről bomlasztani. Egyszerű a választás: részese vagy az elmúlt négy évnek, vagy az ellenzője? Ez a kérdés. És ennyi a kérdés.
Természetesen lehet Orbán Viktort és a Fideszt támogatni az áprilisi választáson. A centrális erőtérnek vitán felül vannak haszonélvezői: a Fidesz vezérkarának családjain, kollégiumi barátain, Mészáros Lőrinceken, a stadionépítőkön, a trafiknyerteseken és a műkörmös földtulajdonosokon túl is. Ezt nem vitatja senki. Ők nyilván majd a Fidesz mellé teszik a voksukat. Aki viszont úgy érzi, hogy kárvallottja az elmúlt négy évnek, akit megaláztak, akit kirúgtak, akibe belerúgtak, aki még mer másképp gondolkodni, akinek legalább kérdései vannak, aki még mindig hisz a demokratikus társadalmi berendezkedésben, az nem teheti meg, hogy ne menjen el voksolni és szavazatát ne Orbánék ellenében húzza be. Aki nem teszi, legitimálja mindazt ami az elmúlt négy évben történt. Akkor helyesnek mondja ki az alkotmányos rendszer megroppantását, a rendszerváltás álmaként megfogalmazott szabadságjogok aljas elárulását, a piacok önkéntes és erőszakos elfoglalását, a hatalmi gőgöt, az arrogáns kioktatást. Akkor elfogadja a "mindenki annyit ér, amennyije van" orbáni-lázári világát. Ne tévedjünk: ez a választás erről szól majd. Ha Orbán Viktor és a Fidesz marad, akkor ez a nemzetromboló rendszer is marad. Ráadásul immár legitim, megválasztott módon marad. Abba pedig jobb bele sem gondolni, hogy ha érdemi felhatalmazás nélkül ekkora országdúlásra voltak képesek, mit tesznek majd a választók megerősítése után.
Nem csak arról van tehát szó, hogy az országot sújtó demokratikus, szociális és gazdasági válságra létezik-e jobb megoldás. Mert, tudjuk, hogy igen. A demokratikus ellenzéki oldalnak nem csupán azért kell leváltania a jelenlegi rezsimet, hogy mindhárom válságot mielőbb és minél hatékonyabban kezeli tudja. Hanem, hogy huszonöt év után újra, és immár végérvényesen elkötelezze magát a rendszerváltás értékei és céljai mellett. A nyugatos, polgári demokrácia mellett, ahol nem mások határozzák meg, hogy hazafiként kik sírhatnak a magyar Himnusz alatt.
Ahol nem egy a tábor, egy a zászló, hanem egy a nemzet, egy a haza.
Kína egyik legjelentősebb filozófusa, Konfuciusz egyszer azt mondta: "a nemes ember mértéktartó beszédében, de kitűnik tetteivel". Orbán Viktor ebből láthatóan csak annyit értett meg, hogy "nem arra kell figyelni, amit mond, hanem amit tesz". Arra valóban nem érdemes odafigyelni, hogy Orbán Viktor mit mond, mert néhány évvel ezelőtt még vad liberálisként arról beszélt: garanciákat kell találni arra, hogy az egyházak ne tudjanak közvetlenül beavatkozni a politikai életbe, de nemrég még azt is kikérte magának, hogy a kampányban bárki lekommunistázza a másikat.
A Fidesz tíz évvel ezelőtt egyetlen mondattal kampányolt: "a tett első, a szó második". Helyes. Legyen valóban a tett az első. A tett pedig most legyen egy apró iksz a szavazólapon: az Összefogás jelöltjeinek neve mellett. Egy egyszerű tett, amely egy új korszak kezdetét jelzi. Csak rajtunk múlik.
