- Olvastam valahol, hogy erősen kötődik az üveghez, porcelánhoz. Azt is tudom, hogy pécsi. E kettőből számomra az következik, hogy köze lehet a Zsolnay gyárhoz.
- Pontosan. A Zsolnay utcában laktunk, nagyapámnak ott volt üveg és porcelán kereskedése, a Zsolnay gyár termékeit árusította. Üveges volt, dolgozott Pesten, Róth Miksa műhelyében, és az Országházon is. Apám vette át tőle a műhelyt és az üzletet, én nem folytattam a hagyományt.
- Egy politológia táborban ismerkedett meg későbbi férjével, Kéri Lászlóval. Hogy kerül egy közgazdász ilyen táborba?
- Makrogazdasági kérdésekkel foglalkoztam, és hamar rájöttem, hogy a politikai rendszer ismerete nélkül nem boldogulok, mert a magyar gazdaság politikai döntések nyomán alakul. 1982-ben rendezték a tábort, Laci egy éve vesztette el a feleségét autóbalesetben, egyedül nevelte az ötéves Andrist. Én már öt éve elváltam, kettesben éltünk hétéves Klári lányommal. A két gyerek összebarátkozott a táborban, mi '83-ban házasodtunk, ekkor költöztem Pestre. Nem számoltam azzal, hogy itt egészen más lesz. Amikor elvakultan szerelmes az ember, nem mérlegel. Pécsett volt cipészem, fodrászom, fogorvosom - itt semmim. Új környezet, új család, új életforma. Nem ismertem a várost, a mai napig sem ismerem igazán. Korábban a pécsi egyetemen tanítottam kötetlen munkaidőben, itt a nemzeti bankban kezdtem dolgozni kötöttben - talán ezt viseltem a legnehezebben. Amikor összekerültünk, Laci nem volt ismert ember. Egyetemen tanított, a szakmai publikációk mellett krimikről írt elemzéseket. Mondtam neki, hogy ez így nem jó, mert ketten együtt elég sokat tudunk a rendszer működéséről, és ezt a tudást tovább kellene adnunk. Akkortól egy Trabanttal, meg a két kicsi gyerekkel jártuk az országot, és előadásokat tartottunk.
- Soha nem volt önök közt féltékenykedés, hogy ki a sikeresebb, kit szeret jobban a média?
- Soha. Többnyire együtt dolgozunk, közösek a "termékek": együtt adunk elő, gyűjtünk anyagot, írunk tanulmányt. Rengeteget segítünk egymásnak. Laci előolvas nekem, én meg elé teszem az ebédet, a vasalt inget; én kezelem a pénzügyeket, és vezetem az autót, mert Lacit a felesége balesete annyira megviselte, hogy nem tudott megtanulni vezetni.
- Köztudott, hogy nagy természetjárók, szenvedélyes gombászok. Ugyanakkor a város közepén laknak, az aszfaltdzsungelben. Nem vágynak zöldövezeti kertes házba?
- Mi élvezzük, ha emberek vesznek körül minket. Ez a természetes közegünk, ebben nőttünk fel, ezt szeretjük. Szükségünk van arra, hogy embereket lássunk és szót váltsunk velük. Nem tudnánk elvonulni egy kacsalábon forgó kastélyba a világtól távol. Tavaly kipróbáltuk ezt a Dunakanyarban - nem ízlett.
- Hiányzott a Lehel piac? A férje mesélte, hogy az a legfőbb fórum.
- Igen, a Lehel állandó program. Minden héten kimegyünk, legalább egyszer és az emberek persze elkapnak bennünket. Ennek is érdekes a dramaturgiája. A 2010-es választások után fagyott volt a légkör, a vevők is, az eladók is elhúzódtak tőlünk. Mára megváltozott a hangulat. A múltkor egy tudottan jobboldali kofa rászólt egy harsányan "gyurcsányozó" vevőre: itt nem politizálunk! Mostanság a szimpatizánsok oda mernek jönni, kérdeznek és biztatnak.
- Tisztelem a közgazdászokat, de kicsit tartok is tőlük. Mindig úgy gondoltam, a számok embere elvont és szigorú. Ön életben nem ilyen, de a képernyőn néha igen.
- Laci csapongó, sok asszociációval dolgozó, színesen fogalmazó, humoros előadó. Én abszolút strukturált gondolkodó vagyok, ha az agyamban nincs meg a rendszere annak, amit mondani akarok, akkor nem tudom elmondani. A számokban nincs költészet, de mögöttük mindig ott az ember. A számok a mindennapok részei, valamennyiünk életét meghatározzák.
- Hogyan alakult az eltelt négy év közgazdász szemmel nézve?
- Azt ugye tudjuk, hogy "Magyarország jobban teljesít". Csak azt nem tudjuk, hogy mihez képest teljesít jobban, mert mindegyik mutató romlást jelez. Ha a kelet-európai országokhoz mérjük magunkat, akkor is az látszik, hogy lecsúszunk, elénk kerülnek már a baltiak is.
- Ez nem versenyfutás. Lehagyhatnak minket, ha egyébként jól vagyunk.
- De nem vagyunk jól. Ha egy ország versenyképessége romlik, akkor elkerüli a tőke, s ezzel a jövőbeli fejlődési alapokat emészti fel. A Bajnai-féle konszolidáció után a Fidesz biztató állapotban vette át az országot. A gazdasági vezetők, a hazai vállalkozók és a külföldi befektetők is arra számítottak, hogy a kétharmados győzelem felhatalmazást ad az új kormánynak a szükséges reformlépések megtételére. Orbánék választási programja ugyan nem ígért semmit, de volt a levegőben egyfajta Fidesz-feeling - azokból az elemekből összetéve, amiket ellenzékben mondogattak, hogy ők majd meghozzák az eddig elmulasztott döntéseket, és megyünk együtt előre a csodák útján. Ezt a felfokozott várakozást a Fidesz-kormány fél év alatt ledarálta. Nagyon nagy pusztítást végeztek a piacgazdasági értékek lerombolásával. Fölszámolták a jogállamot, megszűnt a jogbiztonság, ezáltal megszűnt a tulajdon biztonsága is, és ahol ezek hiányoznak, ott nincs befektetés, fejlődés. A jövő felélésének egyik első lépése a magán-nyugdíjpénztárak ellehetetlenítése volt. Az így megszerzett pénzek 60 százalékát az államadósság törlesztésére fordították, de közben az államadósságot növelő tényezők visszapótolták ezt, így az államadósság rátája 2009-hez viszonyítva nem csökkent. A kormány másik sikermutatója, hogy kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás hatálya alól. Ez mennyiségileg igaz, ám olyan módon következett be, ami megroppantotta a növekedési alapokat, tehát hosszú távon hatalmas árat fizetünk érte. 2010-ben az Orbán-kabinet egymillió munkahelyet ígért a versenyszférában. Ehelyett azt látjuk, hogy a foglalkoztatási statisztikát zömmel a drága és csak a nyomort stabilizáló közmunka, valamint a külföldön munkába állók javítják.
- Létrejött a demokratikus összefogás; tegyük fel, hogy nyer is. Én már attól jobban érezném magam, ha változna a kormány stílusa, hangvétele, de vajon ki tudunk-e evickélni a gazdasági kátyúból?
- Talán igen, de nem lesz könnyű. Gazdaságunk leszakadt, társadalmunk szétszakadt - mindezeket összevarrni, visszavarrni rettenetesen nehéz, rövid idő alatt nem is sikerülhet. Egy új adórendszerrel el lehetne indulni egy másik, jobb irányba, és Bajnaiéknak ez a szándéka. De a legfontosabb, hogy mindenre felkészüljünk. Többek közt arra, hogy van élet akkor is, ha a Fidesz viszi tovább az országot. Mi például a Fidesz győzelme esetén - Antall Józsefet idézve - "alámerülünk és kibekkeljük őket". Még többet járunk majd színházba, kirándulni, több idő jut a családra, barátokra. Nem fogunk belehalni, és nem adjuk szabad ésszel "a szolga ostobát". Nem paktálunk le, továbbra is azt mondjuk, amit igaznak látunk és gondolunk. Ha pedig a mai ellenzék nyer, drukkolunk nekik, és amennyiben szükségük van a segítségünkre, szívesen segítünk.
- És Ön szerint mi lenne jobb az országnak?
- Sajnos egyik esetben sem járunk jól. A kisebb rosszat tudnám csak megfogalmazni. Lehet, hogy furcsa lesz, de mivel úgy látszik, az ország többsége még mindig kitart amellett, amit a Fidesz képvisel, úgy gondolom, éljék meg ők is a maguk nyolc évét. Mégpedig azért, hogy a társadalom belássa: a Fidesz által felfestett pozitív jövőkép csak illúzió. A Fidesz iránti vonzalom nem tényeken alapszik, hanem érzelmeken és hiten. De ha a hitet nem táplálja a mindennapokban megélt valóság, akkor a rajongás helyébe kiábrándultság lép. Ha ez bekövetkezik, a baloldal 2018-ban rosszabb helyzetből, viszont a mainál sokkal nagyobb támogatottsággal foghat bele az ország újjáépítésébe. Az összefogás jelenleg csak vékonyka többséggel győzhetne, és hátborzongató végiggondolni, milyen ellenzéke lenne. A Fidesz a beépített emberek és az ellenzéki lét során kifejlesztett technikák segítségével mindent meg tudna akadályozni. Ismerjük az egész pályás letámadás módszerét: újra felélednének a polgári körök, tüntetés tüntetést követne, valószínűleg az utcai harcoktól sem riadnának vissza. Ott van nekik a Békemenet, rengeteg a pénzük, kézben tartják a médiát - mindez együtt akkora hatalom, aminek ellenében szinte lehetetlenné válna az ország helyreállítása.
- Egyetlen kérdésem maradt: kiknek szorítsunk?
- Minden választás után azt mondták az elemzők, hogy jól döntött a nép. Bízzunk abban, hogy most is jól fog dönteni. A következő négy év nem magán vagy rajtam múlik, hanem a tömegek akaratán.
