Ukrajnában gyakorlatilag megkezdődött az emberpusztítás, folyamatosan növekszik a halottak száma. A kijevi képek kifejezetten infernálisak. A tüntetők és a rendőrök mintha egy valóságos pokol kapujában állnának szemben egymással: hatalmas tüzek égnek egy csodás múltú városban. És csakugyan: már nehéz elképzelni, hogy ne váljék valóságos pokollá. Ráadásul mostanra vidéken is kiszabadultak az indulatok: törik-zúzzák az épületeket, a tévéképek azt mutatják, hogy ki és betámadnak a tüntetők és a rendőrök. Elemzők már Ukrajna kettészakadásának lehetőségéről beszélnek. Ne legyen illúziónk: ha ez bekövetkezik emberek milliói indulhatnak el a “népességcsere” halálos útjain.
Persze - ha ez így folytatódik -, előbb emberek ezrei halnak majd meg - egyébként teljesen értelmetlenül. Itt jelzem, hogy az EU sokat ér, de egy emberéletet se.
De tudomásul kell vennünk, hogy a népek másképp viszonyulnak saját igazságaikhoz, sőt az elnyomóikhoz is. Mi nem megyünk az utcára, ha ugyanahhoz az Oroszországhoz kötnek minket sunyi erőszakkal, mint Európa helyett az ukránokat zsarolással, vagyis kicsit nyíltabb erőszakkal.
Nem tudni, hogy a magyar kormány tárgyalta-e már azt a katasztrófa-lehetőséget, hogy esetleg egész Ukrajnára kiterjed az öldöklés. Nem kell ahhoz mániákus rémlátónak lenni, hogy ezzel számoljunk. Mert az ugye azzal járhat, hogy emberek tízezrei indulnak el az Európai Unió felé - annál is inkább, mert éppen azért tüntetnek, mert oda, vagyis ide vágynak.
Magyarország első számú célpont lehet egy humánkatasztrófa következtében, ami azt jelenti, hogy járműveket, épületeket, kórházakat kell biztosítanunk, valamint esetleg sok-sok ezer embernek hónapokon át magas szintű ellátást. Föltéve persze, hogy még van bennünk annyi tisztesség és büszkeség, hogy európai népnek akarunk, legalább látszani.
Mindazonáltal nem lenne baj, ha az EU-t is figyelmeztetnénk a veszedelemre, a magyar külügy pedig jelentős szerepet vállalna az egyeztetésben és a béketeremtésben.
