A hatalomnak támogatni kell a kultúrát, szélesíteni a kultúrához való hozzáférést, építkezni belőle, nem pedig uralkodni rajta; a kultúrának pedig nem kell minden esetben a hatalomra kacsintani - mondta Vitányi Iván tegnap a Kultúra és hatalom: itt és most. Hogyan tovább? című konferencia megnyitó beszédében. A magyar történelemben a demokráciát megbuktató paternalista hatalom mindig alkut kötött a társadalommal - folytatta -, a magas kultúra hiába szegte meg gyakorta ezt a paktumot, csak részben jutott el a társadalomhoz. Ez a hatókör a rendszerváltás után sem bővült. Ezért tudja a jobboldal a magyarság álmaira, vágyaira, mítoszaira építeni kommunikációját, azokhoz szól, akik a magyar csodában reménykednek, s ezt a hatalomtól várják.
Niedermüller Péter szerint Orbán Viktor - mint a választások előtt elmondott kötcsei beszédéből kiderül - a hatalom felől közelít a kultúrához. Nem alternatívát kínált fel, hanem kiszorította a régit. Orbán szerint mi magyarok egészen máshogy látjuk a világot, s a kultúra célja, hogy Magyarország magyar ország maradjon. A kulturális antropológus szerint ez nem értelmezhető másként, mint bezárkózásként, kulturális nacionalizmusként. Csak azokra a kulturális projektekre van pénz, amelyek a "létezés magyar minőségét" szolgálják. Orbán szerint a kultúrának példát kell mutatnia, tehát csak abban lát esztétikai értéket, aminek politikai értéke is van.
Orbán úgy véli, a baloldali-liberális politika leszerepelésével a kulturális elit is megbukott, ezzel indokolta a teljes elitcserét. Szimbolikus politikájával - a német megszállás emlékműve, a Kossuth tér átalakítása, a Múzeum-negyed létrehozása - átformálja a várost is. Azt kell mondani a baloldalon, mint Kerényi Imre annak idején: hogy most mi jövünk? - tette fel a kérdést. Niedermüller szerint nem. E helyett alternatívát kell kínálniuk. A kulturális modernizáció politikáját kell megfogalmazni, olyan csatornákat kell teremteni, amelyeken a legszélesebb közösségekhez eljut a kultúra.
Magyar Bálint volt miniszter arról beszélt, hogyan lehet támogatni a kultúrát úgy, hogy nem építünk klientúrát. A volt miniszter egykori sikereit elevenítette fel. Ilyen volt szerinte a Nemzeti Kulturális Alap működése. Aminek lényege, hogy a kulturális forrásokat kivitte a közvetlen politikai szférából. Más szponzorációk esetében - mint a könyvkiadás, a könyvtártámogatás, vagy a kortárs képzőművészet - sem a politika mondta meg, milyen műveket támogat. A digitális akadémia tagjait sem a hatalom jelölte ki, hanem a Kossuth-díjasok kerültek be, később pedig a tagok maguk döntöttek az új belépőkről. Az volt a cél, hogy minél nagyobb közönséghez jussanak el magas minőségű művek.
Magyar szerint a Fidesz ezzel szemben szakralizálja a kultúrát, nem fogyasztja, hanem szentségként felmutatja. A kultúrán kívüli közönséget szólítja meg: nem az Alföldi színházába járók érdeklik, hanem azok, akik előtte tüntettek. Ezért nem kultúrharc, hanem a kultúra elleni harc folyik. Másfelől minden fontos területet központosít a jelenlegi hatalom. A képzőművészet Fekete György, a színház Vidnyánszky, a film Vajna felségterülete. Néha védelmébe vesz olyan alkotókat is, akik nem tartoznak az ő ízléséhez, így Hobót, vagy Bereményi Gézát, de bevásárolhatnak az A38 hajóba, vagy a Szigetbe is.
Közös stratégia megalkotásra szólított fel Hiller István egykori kulturális miniszter, aki önkritikusabb hangot ütött meg elődjénél. Szerinte hiba volt természetesnek venni, hogy a társadalom szereti és ragaszkodik a demokratikus értékekhez. Rosszul mérték fel az érzelmi és értelmi politika arányait. Hiller úgy vélte, a baloldalnak is szüksége van szimbolikus politizálásra. Felidézte: "állandó defenzívában voltunk és vagyunk, mintha folyamatosan bocsánatot kellett volna kérnünk, mert két cikluson át kormányoztunk, holott büszkének kellett volna rá lennünk". Majd úgy folytatta: "nem elég reagálni a Fidesz lépéseire, azt mondani, hogy Nyírőnek nincs helye az oktatásban, nekünk is kell állításokat tenni."
Hiller szerint olyan köztársaságot kell felépíteni, amelyet a polgárai jobban szeretnek, amivel érzelmileg jobban azonosulnak. És ebben szerinte van helye a kulturális politikának, aminek három irányát vázolta fel: a kultúrának a közösség teremtésben, a helyi demokráciák támogatásában szerepet kell kapnia. Fontos a filmvagyon, a nemzeti könyvtár, a levéltár digitalizálása, s minőségi alapon újra kell alkotni a kultúrafinanszírozást.
Bozóki András, egykori kulturális miniszter szerint is szükség van a kultúrára az országra váró demokratikus forradalomhoz. A kultúrának az esélyteremtő szerepéről beszélt. Kultúrpolitikájának főbb alapelvei a tisztesség, az esély, és az alternatíva voltak. Az Orbán-kormány idején a kultúra a politika szolgálólányává vált, a baloldalnak pedig el kell érni, hogy a kultúra fogyasztásában és létrehozásában minél szélesebb társadalmi rétegek kapcsolódjanak be.
Fischer Iván - akinek előadását Váradi Júlia olvasta fel - azt ajánlotta, a hatalom távolról szeresse a kultúrát. Ne dolgozzon ki programokat, ne szervezzen évadokat, ne fogalmazzon meg elveket. Teremtsen olyan helyeket, feltételeket, hogy az alkotó és a befogadó találkozhasson, vegye észre és támogassa a kulturális élettől jövő kezdeményezéseket. Példaként hozta fel azt a kezdeményezést, ami Venezuelában fél millió gyereket emelt ki a kábítószer és bűnözés világából azzal, hogy hangszereket adott a kezükbe. De Kodály hasonló csodát tett idehaza - emlékeztetett a karmester.
Gyurcsány Ferenc a kultúra kérdését tágabban értelmezte. Szerinte ma a tolerancia és az együttműködés kultúrája helyett a nyers erő határozza meg az ember és hatalom közötti viszonyt. A demokratikus értékek sérülékenységéről azt mondta: a nyugati országokban a demokrácia kiszélesedése a jóléti társadalommal kiépülésével párhuzamosan haladt. Magyarországon azonban a jólét nem kapcsolódott a demokratikus értékekhez. A társadalom pedig nem elvont elvek alapján választ, hanem saját tapasztalatai alapján.
Gyurcsány szerint nem kell félni a kultúrharctól, meg kell vívni azt, mint annak idején Bismarck. Meg kell védeni a felvilágosodás elveit, azt, hogy a világ sokféle módon írható le. Meg kell őrizni az önreflexióra való képesség baloldali hagyományát, ezért támogatni kell a kortárs kultúrát, mert az saját magunk megismerését segíti. Kárhoztatta a saját, és a baloldal "galamblelkűségét", hogy kormányzásuk idején nem korrigálták az elődeik által jobbra tolt kultúra felfogást. Azt ígérte, ha hatalomra kerülnek, eltávolítják a német megszállás emlékművét, felszámolják és újra teremtik a közmédiát, eltávolítják a rovásírásos táblákat. Hangsúlyozta, az államnak felelőssége a nemzeti kultúra megőrzése, nem lehet "félhülye államtitkárokra bízni , hogy egy folyóirat megmaradjon-e."
A DK elnöke arra is kitért, hogy ha az államnak van dolga a génmegőrzésben, akkor van dolga a "mémmegőrzésben" is, mert a kulturális tartalomhordozók lassan ugyanúgy kihalásra lehetnek ítélve, mint egynéhány faj.
