Már eleve meglepetést keltett az Élysée-palota dísztermében, hogy amint Hollande megjelent szónoki emelvénye mögött, nem gondterhelt politikust láttak, hanem megenyhült tekintetűt, magabiztos kisimult arcút. Korábban a kommentárok többsége azt latolgatta, hogy a bulvárlap leleplezése a színésznő és Hollande titkolt viszonyáról, megsemmisíti-e majd a szilveszteri sajtóértekezletnek csak röviden vázolt bejelentését a munkát terhelő költségek csökkentéséről, és ezzel az állástalanság enyhítéséről? Nem így történt. Az elnök eleve közölte, hogy nem hajlandó reagálni a magánéletét firtató híresztelésekre, csak a közéletet foglalkoztató kérdéseket fejti ki, és ezzel máris hangulatot váltott.
Igaz, ehhez szükség volt arra is, hogy Pierre Gattaz, a munkáltatók első embere, habozás nélkül partnerséget vállalt az eljövendő tárgyalásokon. Kedvezőn fogadta, hogy a kormányzat hajlandó enyhíteni a foglalkoztatást terhelő költségeken, és ettől reméli a már-már tragikus méretű munkanélküliség enyhítését. Gattaz a múlt hét végén úgy nyilatkozott, hogy valójában még tavaly novemberben ők ajánlották föl az Élysée- palotának a "felelősségi paktum" megkötését, és most örömmel tölti el a kedvező fogadtatás. Igaz, még a kormányzattal valamennyire rokonszenvező Le Monde is "póker játszmának" minősítette a várható párbeszédet, amelynek azt kellene magával hoznia, hogy a jelenlegi 11,2 százalékos munkanélküliség belátható időn belül úgy 5 százalék körülire csökkenhet, és elkezdődhet a javulás.
A múlt hét keddje óta valamelyest a nemzetközi életben is javult Franciaország értékelése, bár sok illúzió nincs abban a tekintetben, hogy minden simán megy majd. A vállalkozók eredetileg 100 milliárd eurós könnyítést reméltek volna a kormánytól, de ha ennek a felét sikerülne megközelíteni, már az is sikernek számítana. A valamivel kedvezőbb társadalmi légkör ellenére sem várható azonban gyors és könnyű megállapodás. Már csak azért sem, mert a szocialista kormányzatnak szakszervezeti oldalról is a reméltnél görcsösebb ellenállással kell számítania.
A múltban a jobbára a kommunistákhoz közel állt CGT szövetség, ha a befolyása valamelyest csökkent is, a radikalizmusa kevésbé, nehéz tárgyalópartnernek ígérkezik. Nem sokkal enyhébb a szocialista rokonszenvű Force Ouvrire magatartása sem, ami azonban valamivel biztatóbb, az a kereszténydemokrata CFDT megegyezési hajlandósága. Hollande elnök csapatának a maga pártja berkeiben is nagy meggyőző erőre lesz szüksége, ha leszerelni igyekszik egyes bírálatokat.
Sajátos állapotra utal, hogy a jobboldali politikai tábor megosztottságát az államfő sikerének tartják. Jean-Francois Copé, a konzervatív UMP-nek, Sarkozy hajdani pártjának az elnöke, aki mindig is szélsőséges volt, csöndben Marine Le Pen Nemzeti Frontjával rokonszenvezett, most is hajthatatlannak mutatkozik, mindent arra tesz föl, hogy nehezítse a társadalmi higgadást. Az esélye megvan rá, mégis Hollande hajlékonysága a mérsékelt jobboldaliak körében is megértő szövetségeseket kínálhat. Ilyen a már korábban is finomabban politizáló Jean-Pierre Raffarin egykori nagy tekintélyű miniszterelnök, és François Fillon, aki Sarkozy ötéves elnöksége alatt mindvégig kormányfő volt.
Az utóbbi évtizedekben szinte állandóan habozó, a két nagy tábor között ingadozó centristák vezetői, François Bayrou és Jean-Louis Borloo is hajlanak arra, hogy megkönnyítsék a mielőbbi pozitív változást.
Van azonban ennél nagyobb 'adú' is. Raymond Soubie, aki esztendőkön át Nicolas Sarkozy szociális tanácsadója volt, a napokban megjelent nyilatkozatában rendkívül melegen nyilatkozott Hollande kezdeményezéseiről. Azt fejtegette, az államfő megértette, hogy az ország jelenlegi helyzetében a legfontosabb feladat a munkahelyteremtés, és meglehet a fölkínált felelősségi paktumnak, ahogyan ő fogalmazott, "nem kell föltétlenül megvakítania" a közösséget, elveiben ő szerinte is kitűnő ötlet. Végül friss közvélemény kutatás erősítette meg, hogy az UMP híveinek a 62 százaléka is az egyezkedés híve.
Sokat árul el az ország hangulatáról, hogy a belpolitikai fogadtatás hatására Hollande elnök máris azt pedzi, a 2017-ben esedékes elnökválasztáson ismét eséllyel indulhat. Hetekkel ezelőtt még több megfigyelő megpróbálta meggyőzni őt ennek a hiábavalóságáról, most viszont az újabb nekifutást nem tartanák teljesen reménytelennek.