Inkey Alice filmes, fotós családba született. Édesapja Inkey Tibor a harmincas évektől a filmgyár standfotósa volt, belvárosi műtermében, az 1940-es években olyan legendás színészekről készített portrékat, mint Karády Katalin, Csortos Gyula, Jávor Pál, Mezey Mária, Muráti Lili és Szeleczky Zita. Alice keresztanyja Szellay Alice színésznő, Szőts István az Emberek a havason című filmjének főszereplője.
Szőts pedig keresztanyja jóvoltából gyerekkorában kapott egy nagybácsit, éppen Szőts személyében, aki Szellay első férje volt. Inkey Alice tizennégy éves lehetett, amikor az apja megkérdezte tőle: mi szeretnél lenni, fotóriporter, divatfotós, portréfotós, esetleg bűnügyi fotós?
Utóbbihoz volt is kedve Alice-nek, végül apja a Fényképész Szövetkezetbe íratta be portréfotózást tanulni. El is sajátította a fotózás fortélyait, mégpedig egy remek művésztől Tamássy Sándortól. De egy idő után megunta a családi és esküvői fotózás monotonságát, a hétvégi munkákról nem is beszélve.
Édesapja is látta ezt a lányán, ezért 1960-ban, amikor megüresedett egy hely a Magyar Filmgyártó Vállalat fotó osztályán, bevitte a céghez Alicet-t: fel is vették először retusőrnek, majd nem kellett sokat várnia a nagyobb feladatra, Mamcserov Frigyes a Mici néni két élete című film rendezője Hegyi Barnabás operatőr tanácsára bedobta őt a mélyvízbe és standfotósnak hívta filmjének forgatására.
Rögtön nem akármilyen társaságban találta magát, hiszen a főszereplők között volt: Kiss Manyi, Páger Antal, Mezey Mária, Somogyi Nusi. A film első asszisztense pedig nem más volt, mint Huszárik Zoltán, később a Szindbád rendezője, aki mint a No de Alizka! című kötetből kiderül A Mici néni két élete forgatása idején egy remek rajzot is készített Inkey Alice-ről. A fiatal standfotós lánynak hamar megjelentek a képei a korabeli lapokban, s már a nevét is kiírták. Ez nagyon inspirálta, igyekezett gondosan dolgozni, nem akart visszamenni retusőrnek.
Nagyszerű művészekkel ismerkedett meg, valódi legendákkal hozta össze a sors. Köztük Illés György operatőrrel, akiről remek fotók láthatók az említett kötetben és az Örkény István Könyvesboltban nyílt kiállításon is. Kedvencem az a két kép, amely közül az egyiket Alice édesapja készítette 1946-ban, a nevezetes műteremben Illés György esküvőjének napján, a másikat pedig ő, hatvan évvel később, az idős házaspárról, Illés Papiról és feleségéről, Dollyról, sajnos már egyikőjük sem él.
Illés György ajánlotta be Alice-t standfotósnak a Pacsirta című filmbe, amit Ranódy László rendezett, de dolgozott Fábry Zoltánnal a Húsz órában, akiről szintén remek portré szerepel a kötetben és a tárlaton. Aztán jöttek a jobbnál jobb filmek. Inkey Alice úgy érezte óriási szerencséje volt, hiszen 1960-tól 1990-ig dolgozhatott a Filmgyárban, ami egybe esett a vállalat és a magyar film aranykorával. Standfotósként évtizedeken át készíthetett képeket, amelyek aztán a mozik kirakataiba, plakátokra, újságok címlapjaira kerültek, pedig sokáig úgy érezte, nehezen tud kilépni édesapja árnyékából, gátlásos volt.
Kellett vagy tizenöt év, amikor már úgy érezte, őt nem a papa miatt, hanem, saját jogon Inkey Alice-ként tisztelik, ismerik el. Szerepel egy kép a kötetben, amelyen Alice a kilencven éves édesapjával látható, a felvételt egyébként Inkey Berta, Alice testvérének a lánya készítette. Inkey Tibor 1998-ban hunyt el.
Érdekes, hogy a családban a fiatalabbak, így Berta sem viszi tovább a fotózást. Ezt Alice azonban egyáltalán nem bánja. Mivel az analóg fotózás gyakorlatilag teljesen megszűnt, a digitális fényképezést pedig nem is akarta megtanulni. Mint mondja, ez már teljesen más. A fotózással azonban ma sem hagyott fel, hagyományos negatívra fényképez, és amíg léteznek kézi laborok, addig nem is fejezi be a fényképezést.
"Mindig van valami játékom. - Mivel Zuglóban lakom, ezért Zuglói hangulatok címmel készítek sorozatot, amelyben városligeti impresszionista hangulatú, festményszerű felvételek szerepelnek, megörökítem a csodálatos palotákat, vagy egyszerűen azt, amikor a kutyák tavasszal a napsütésben táncolnak a Ligetben - meséli.
A főként filmgyári standfotókhoz tartozó történeteket felidéző No de Alizka! Inkey Alice második kötete. Az első, az Alsógödi Amarcord az ötvenes évekbe Alice gyerekkorába kalauzolta el az olvasót, Inkey Tibor felvételeivel illusztrálva. - Beleszerettem az írásba, most már többet írok, mint fotózok - mondja.
- A mostani könyvben filmgyári hangulatokat szerettem volna megörökíteni. Akkor még volt idő és pénz is a filmezésre. Míves, csodás alkotások születtek. Fontos barátságok jöhettek létre. Egymásra voltunk utalva, mindenki segített a másikon, hiszen egy jó filmhez, nem elég egy karizmatikus rendező, hanem, szükség van egy remek stábra, munkatársi, tervező gárdára is.
Beszélgetünk még legendás színészekről, több képen szerepel például Bujtor István. - Bujtort úgy ismertem meg, hogy szereplőválogatást tartottak Máriássy Félix Karambol című filmjéhez, egy sportolót kerestek. Szóba került, hogy Latinovits Zolinak az öccsét, aki kosaras, meg kellene nézni. Megérkezett, szemüvegben, megkértek csináljak róla próbafelvételt. Aztán a kedvemért hajlandó volt levenni a szemüvegét és csináltunk ilyen képeket is. A rendező végül ezért választotta őt - emlékszik vissza a történtekre Alice.
A kötetbe 180 fotó került és 130 történet kapcsolódik a képekhez. Nehéz volt a válogatás, hiszen Inkey Alice otthonában rengeteg negatívot őriz, hiszen húsz éves korától fényképez, az édesapja pedig hatvan éven át fotografált. A negatívok - beleértve például Inkey Tibor híres Karády-képét - most is jó állapotban vannak. - Amíg én élek ezek nálam maradnak, aztán meglátjuk, valószínűleg valamelyik múzeumhoz kerülnek majd - teszi hozzá Inkey Alice.
