Fenyő Miksa mondta, amerikai emigrációja éveiben, hogy jobban szereti a gazembereket, mint a hülyéket, mert a gazemberek néha megváltoznak. Én legalább egy gazembert ismerek, aki nem fog megváltozni, bár ettől még igaz Fenyő tétele.
De mit kezdjünk a hülyékkel? Nem akartam elhinni, ezért háromszor is elolvastam a hivatalos lapban. "A kormány 565/2013 (XII.31) rendelete a Magyarország német megszállásának emléket állító, Budapest V. kerületében felállításra kerülő emlékműről". Lehet magyarázni, de a szövegben ez áll. Amíg dühöngtem egy családtag megjegyezte, hogy a józsefvárosi pályaudvarra szánt micsodát az ugyancsak hivatalos szöveg "holocaust tervezés"-ként jelentette be. Kár dühöngeni, a lelet egyszerű. Az államigazgatásban manapság analfabéták fogalmaznak. Olyan államot igazgatni, ahol Schmitt doktor államfőként ír alá, ahol a kulturális tárca Nyírő Józsefet és Úz Bencét íróként ünnepli a félresikerült mondatok szót sem érdemelnek.
Illetve egy szót mégis. Pártjuk és kormányuk kitalált valami "emlékezetpolitikát". A Szabadság téren az emlékmű ezt hivatott szolgálni. Az ötletnek, amely valószínűleg a párt "konyhai hulladékából" került ki több előnye is van. Egy: a Szabadság téren álló szovjet hősi emlékművel nem tudnak mit kezdeni - nemzetközi szerződés védi. Ha a szimmetria kedvéért mellé állítanak még egyet, már mindjárt másként fest! Kettő: Volt egy valóban jó ötlet, a magyar holocaust hetvenedik évfordulójának emlékezés-sorozatáról. A pályázatokat ezúttal civil kurátorok részvételével tisztességesen bonyolították le. Még azt is elfogadom, hogy nem volt mögötte sanda szándék. Például elmondani fűnek-fának, főleg new-yorki füveknek és tel-avivi fáknak: nálunk antiszemitizmus? Most adtunk másfél milliárdot! Három: van még pártjuk és kormányuk kedveltjei között, akinek nem jutott elég megbízás. Nosza rajta, emeljük ki a projektet, lezavarjuk tíz hét alatt, aztán lehet avatni!
A "a kormány tiszteleg az áldozatok előtt", mondják. Ez kamu. A kormány ne tisztelegjen főleg ne a szilveszterkor kiagyalt és rohammunkában összepancsolt micsodákkal. A kormány tegye lehetővé, hogy a társadalom - azaz az oktatók, kutatók, alkotók - szóhoz (papírhoz, filmhez) jussanak. Mi értelme a dolgot tovább cifrázni? Ha csak annyi nem, hogy a hülyék nem ismernek határt. Nagy küldetéstudatukkal elrontják azt is, ami eleve nem volt rossz. Nevetségessé teszik, amin végképp nem lehet és nem szabad nevetni.
A szobortervről most annyi derült ki, hogy Gábriel arkangyal és egy birodalmi sas lesz látható, tizenhárom oszloptól körülvéve. Az arkangyallal nincs különösebb bajom, szorgalmas fiú, az Úr hírnöke, Keresztelő Szent Jánosnak vitt üzenetet, Máriának ő jelentette be a szeplőtelen fogadtatást, Mohamednek pedig a Koránt diktálta le. A sas az kicsit más. Birodalmi jelkép, ez biztos. A császári Rómában, Napóleonnál és persze a Harmadik Birodalomban.
Mindez nagyon, de nagyon szimbolikus és kissé ezoterikus, főleg a tizenhárom oszlop. Ha elkészül, a miniszterelnök úr mehet majd egyedül avatni, mert remélem nem lesz olyan ép eszű és ízlésű szervezet, amely beszáll a cirkuszba.
Nem tagadom, érintett vagyok. Apámat, anyámat, nagyszüleimet, nagybátyámat úgy megérintette a német megszállás, hogy hamvaikat se kereshetem. Életem végéig hurcolom a nyomait - belül. A Szabadság-téri emlékműre pedig köpök. Magasról, mint a sas.
