A március 2-ig nyitva álló tárlat kurátora, Jerger Krisztina művészettörténész így vall a művészről: "Féner Tamás a magyar fotográfia nagy öregjeinek egyik legkarakterisztikusabb alakja. Munkáival töretlenül jelen van e szakma láthatatlan színpadán, itthon és a világban. A fotográfia talaja különösen ingoványos, sokan művelik - egyre többen - könnyű műfajnak tartják, népszerűsége ezért megtévesztő lehet.
Ebben, a különben eléggé kiszolgáltatott művészeti ágban, 50 éve porondon lenni, nem semmi, jelent valamit. Jelenti azt, hogy művelője bizonyára tehetséges." A művész az 1970-es évek elejétől szociografikus, feltáró, analizáló sorozatokban gondolkodott. Ezek a képei hozták meg számára az igazi ismertséget. A cigánytelepek életét dolgozta fel, majd egy bányászbrigád életét örökítette meg kamerájával.
Munkamódszerét a belehelyezkedés, a kapcsolatok, viszonylatok kialakítása jellemezte. A képsorozat újat hozott a kortárs magyar fotográfiába, témaválasztásán, megközelítésén kívül szerkesztésmódjával is.
A budapesti zsidók életét a születéstől az elmúlásig, újévtől - újévig nyomon követő nagy képsorozatát 1983-ban roppant óvintézkedések közepette, előbb betiltva, aztán megengedve állították ki a Néprajzi Múzeumban, majd könyv alakban is megjelent több nyelven és kiadásban.
1984-től a tájkép, az urbánus emberben élő kép-táj kezdte érdekelni: az óbudai gázgyár lebontásáról, a Hortobágyról készült sorozataiban, és végül utánzók tucatjait ihlették meg ferde horizonttal, szokatlan kivágásokkal operáló városképei Budapestről, Rómáról, és Berlinről.
