Nem szívesen lennék mostanság diplomata sem Moszkvában, sem Pekingben, sem azokban az arab országokban, ahová Orbán Viktor készül a közeli hetekben egy diplomáciai offenzíva keretében. Az utazás nyilván a választási kampány része - csakúgy, mint a karácsony előtt sorra kerített indiai és japán vizit -, s gyanítom, a történelem ismétli önmagát. Az első Orbán-kormány terminusának vége felé is azt a nem túl hálás feladatot kapták a külföldön szolgálatot teljesítő magyar diplomaták, hogy talpaljanak ki a magyar miniszterelnöknek valamilyen kitüntetést, amivel kikövezhetik az újabb választási győzelem felé vezető utat.
Noha az ezredforduló táján Orbán Viktor még fiatal, szép-reményű államférfinak tűnt a külföld szemében, de már akkor sem volt pofonegyszerű diplomáciai feladat kitüntetést szerezni a számára. Szegény Jeszenszky Géza, akkori washingtoni magyar nagykövet, kezét-lábát törte, hogy amerikai plecsnit talpaljon ki főnöke számára, de erejéből csak egy bostoni egyetemi díszdoktorira tellett. S az akkor friss amerikai elnökkel, George W. Bush-sal már sehogy sem sikerült összehoznia egy találkozót, vagy legalább egy közös fényképet. S noha Kékessy Dezső akkori párizsi nagykövet az Orbán-család deklarált barátja volt, közös tokaji szőlőügylet, lakás üzlet, stb. köti össze őket, de így sem tudott kirimánkodni a franciáktól egy Becsületrendet Orbánnak.
Igaz, a kevésbé jelentős Nemzeti Érdemrend Nagykeresztjét viszont igen, amit aztán Jacques Chirac, akkori elnök tűzött a mi Viktorunk büszke mellére. Az Erdélyben kapott díjak nem számítottak igazán "nemzetközinek". Sem a Csíkszereda polgármestere által odaítélt Pro Urbe kitüntetés, sem a bálványosi szabadegyetem Tusnádfürdőn való megszervezéséért járó elismerés, de még a Sapientia egyetem által alapított Bocskai István díj sem. Orbán többre vágyott. Nem örülhetett neki, hogy a németektől a másodvonalbeli Franz-Josef Straus-díjat sikerült csupán kitalpalnia, s a Vatikánból is volt komoly ígéret egy látványos elismerésre - protestánsnak egy katolikus kitüntetés, szép, mi? -, amit aztán csak 2004-re sikerült nyélbe ütni. Már bukott miniszterelnökként kapta meg a Nagy Szent Gergely Rend nagykeresztjének civil fokozatát, száz év alatt a harmadik magyarként. De a választásokhoz képest késve. Füstölgött is Seregély István egri érsek, a katolikus püspöki kar akkori elnöke, hogy a modern életet minden téren megkeserítő, precíz és protokolláris vatikáni adminisztráció csak mostanra tudta előkészíteni a kitüntetés átadását.
De akkoriban valami mégis csak összejött. Lehetett büszkélkedni a választók előtt, hogy Orbán Viktor népszerűsége nemcsak a határokon belül súrolja a fellegeket, hanem azon túl is. A fülkeforradalom óta viszont csak három nemzetközi elismerést jegyeztek fel a krónikások. Egyet az Egészségügyi Világszervezettől kapott a dohányzás visszaszorításáért, egy másikat legutóbbi japán látogatásakor a Josai Egyetem díszdoktoraként vehetett át, a harmadikat, a fura elnevezésű Szeptember 8-ika díjat pedig most decemberben Macedóniában kapta, annak elismeréseként, hogy sokat tett a balkáni állam függetlenségéért (sic!).
Már most törhetik a fejüket a Moszkvában dolgozó diplomaták, hogy milyen kitüntetést rimánkodjanak ki annak az Orbán Viktornak, aki a leghangosabban követelte annak idején, hogy ruszkik haza. Noha ezek a ruszkik már nem ugyanazok, mint akik ideiglenesen állomásoztak hazánk területén, de azért a két nép kapcsolatának elmélyítéséért adományozni szokott Barátság Érdemérmet mégis csak furcsa volna odaítélni a magyar miniszterelnöknek, aki uralkodásának első négy évében nemigen akart szóba elegyedni az orosz politikusokkal. De Pekingben sem lesz könnyű olyan érdemrendet találni, amelyre kiérdemesülni látszik Orbán Viktor, aki - megint csak első miniszterelnöksége alatt -, megtiltotta, hogy a Fidesz-vezetők közül bárki is betegye a lábát a kommunista Kínába.
Persze azóta sok víz lefolyt a Jangcén. Orbán, akinek pártja 2008-ban még országgyűlési javaslattal akarta elítéltetni Kínát annak tibeti politikája miatt, kormányon már nem fogadta a Dalai lámát, tavaly nyáron pedig - alighanem kínai nyomásra -, kiutasítottak Magyarországról harminc ujgur származású kínai állampolgárt, akik kulturális tanácskozáson vettek volna részt Budapesten. Nos, ilyen előzmények után már elképzelhető, hogy van az a kínai kitüntetés, amelyre kiérdemesült a magyar miniszterelnök.
De azért nem kellene nagyon erőltetni ezeket a melldíszeket. Nehogy úgy járjunk, mint 2001 őszén, a választási kampány közeledtével kierőszakolt olasz kitüntetéssel. Akkor az Olasz-Német Baráti Társaság Capo Circeo-díját adományozták a magyar miniszterelnöknek, aki meglepetésre nem utazott el az Örök Városba, hogy átvegye a díjat. Az olaszok az idő tájt azt találgatták: vajon azért-e, mert csalatkoznia kellett a Berlusconi akkori miniszterelnökkel remélt személyes találkozójában, vagy mert a díjat méltatlannak találta. Tény, hogy a Capo Circeo-díjat Orbán előtt ismert értelmiségiek, gyáriparosok, kiemelkedő politikusok - mint Václav Havel cseh elnök és Helmut Kohl exkancellár - kapták, ám furcsa mód a népszerű osztrák-német-olasz krimisorozat főszereplőjét is kitüntették vele. Rex felügyelőről van szó, a zseniális németjuhász kutyáról.
