Ne legyünk telhetetlenek. Kétségtelenül, szebb és hatásosabb lett volna a jelenet, ha Bajnai Gordon, Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor, Ungár Klára és a többiek együtt, kéz a kézben jelentették volna be, hogy meghallva az idők szavát, akkor most mégis együtt. Közös lista, miniszterelnök-jelölt, kampánycsapatok, mondanivaló, program, jelszavak. Merthogy így még van esély. És mégiscsak az a legfontosabb, hogy a diktatúrát építgető orbáni rezsimet el lehessen zavarni.
Ok, ne legyünk telhetetlenek. Most, ha az alagút végét még nem is látjuk, de legalább az alagút feltűnt a szemünk előtt. A közös indulás persze nemcsak matematikai szükségszerűség. Mert az is fontos, hogy a szavazók elhiggyék, van esély. Le lehet győzni az orbáni nagy armadát. Amíg az ellenzéki pártok egymással vannak elfoglalva, az orbánisták röhögnek a markukba. Hogy bejött ez a cselvetésük is az egyfordulósról. Na, ne már, hogy azok nyerjenek, akik egy ennyire egyértelmű helyzetet sem képesek átlátni.
Most viszont fordulhat a kocka Bajnai nyilatkozatai után. Végre lehet arról beszélni, mit tervez az ellenzék az oktatásban, hogyan képzeli el az alkotmányos rendet és mit tesz azokkal, akik milliárdokat raboltak a közből. Így sem lesz könnyű. A Fidesz médiagépezete rövidesen teljes erőre kapcsol, a mamelukok hadával elhitetik majd, hogy a puszta életükért kell küzdeni, az osztogatás folytán pedig a tejjel-mézzel folyó Kánaánt is megígérik majd.
Sebaj. A mai ellenzék már jópárszor legyőzte Orbánt. Ami egyszer (kétszer-háromszor) megtörténhetett, az újra miért ne ismétlődhetne meg.
Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell!
