- Bizonyára Ön is hallotta Áder János újévi beszédét, amely nagyon mély értelmű és felemelő akart lenni, ennek ellenére súlytalan, zavaros mondatokkal volt teletűzdelve. Nem lenne célszerűbb, ha filozófusok írnák az államfői beszédeket?
- Nem tudom, ki lenne alkalmas az elnöki beszédek írására, de két dologban biztos vagyok: gondolkodó embernek kéne lennie, és jó volna, ha a köztársasági elnök megértené ezeket a gondolatokat. Áder újévi beszédében éppen ennek a két tényezőnek a hiányát érzékeltem. Túl a zűrzavaros szóvirágokon, egy tanárember számára teljesen nyilvánvaló volt: az a diák beszél így, aki felkészületlen, aki nem is érti a szöveget. Másrészt ennek a beszédnek volt egy árulkodó momentuma. A szabadság fogalmát ugyanis az államfő fölcserélte a hazaszeretet fogalmával. A szabadság azonban olyan alapvető kategória, amelyre minden értékrend ráépül. Ide tartoznak az emberi méltóságról, jogokról szóló gondolataink is. Nem véletlen, hogy a nyugati világ alapszövege, a Biblia, azon belül is a Tízparancsolat azzal az alapvetéssel kezdődik, hogy "Én vagyok az Örökkévaló, aki kivezettelek Téged a szolgaság házából", vagyis szabad emberré tettelek. A törvényadás is erre épül, hiszen kizárólag szabad emberek tudnak mit kezdeni a törvénnyel, a rabszolga csupán elszenvedi azt. Megjegyzem, a hazaszeretet is csak szabadon működhet. A ránk erőltetett, kikényszerített érzület hazug. Nos, ebből is látszik, hogy a jelenleg hatalmon lévők, akik büszkén vallják magukat hívő keresztényeknek, valójában semmit sem értenek a bibliai hagyományból.
- A magyar polip című kötetben publikált tanulmányában Ön arról írt, hogy Orbán Viktor beszédeiből egy koherens világkép bontakozik ki, amelyben mélységesen hisz is. Ezzel szemben a kabinet számos intézkedése ad hoc-jellegűnek, népszerűséghajhászónak tűnik, amelyek nem illeszthetőek egy egységes világnézet kereteibe. Lehet, hogy mégse hisznek a saját elveikben?
- Részben így van. Ha valaki úgy gondolja, hogy az orbáni ideológia mögött egy koherens teológiai rendszer lenne, az súlyosan téved. Én ezt "plázateológiának" nevezem, ahol mindent a "kedves vevő" igényei szerint alakítanak, és ahol a blaszfémikussá lealázott keresztényi gondolatok keverednek a pogány Turul-ideológiával, a vér és rög faji eszmeiségével és a pártus Jézus délibábos ostobaságával. Ez az eszmerendszer egy eklektikus marhaság, amelyen látszik, hogy mindenkit "meg akar etetni". De ha belegondolunk, a törvényeken átlépő maffiák kifelé mindig azt a látszatot igyekeztek kelteni, hogy van valamiféle erkölcsi alapjuk, ami összetartja őket. Nem véletlen, hogy a maffiózók családcentrikus, hívő, templomba járó embereknek állították be magukat, akiknek tevékenysége beleillik az isteni Rendbe. Orbán a vallásból politikai erőforrást igyekszik faragni, ezzel a politikát kihúzza a racionális diskurzus mezejéből, és átemeli a hit világába, ahol "Isten országát" kell felépíteni, örök értékeket kell megvalósítani, és ahol nincs helye az ésszerű kritikának. Aki kritizálja az orbáni rendszert, az maga a Gonosz, s vele szemben minden eszköz megengedett.
- Nálunk fejlettebb demokráciákban is az látszik, hogy a politika már nem racionális egyénekként tekint a választópolgárokra, hanem a választók ösztöneire, érzelmeire próbál hatni ahelyett, hogy érvekkel győzné meg őket. Lehet, hogy Orbán Viktor csak ezeket a módszereket másolja?
- A hit világa nem alacsonyabb rendű a racionális diskurzusnál, csak más. De a politika átemelésével a hit világába Orbán eléri, hogy a politikai vitákban helyet kapnak a ráción túli vágyak, ösztönök, indulatok. Az persze nem igaz, hogy a kormányfő egy teokratikus berendezkedésű országot akar létrehozni. Orbán bizonyos szempontból avantgarde. A nyugati világrendben - amelyhez mi is tartozunk - ugyanis a tradicionális konzervatív és baloldali gondolkodás kifulladni látszik. Nincsenek új koncepciók, ötletek. Szinte mindent megvalósítottak már abból, amit eredetileg célként tűztek ki. A két politikai gondolkodás nagyon sok területen összeér. Ugyanakkor olyan kihívásokra kellene megtalálni a válaszokat, amelyek rázúdultak a nyugati világra, mint például a bevándorlás vagy a gazdasági válság nyomán visszatérő szegénység. A választ nem lelik, és a nyugati világ alapját képező racionalitás, a bürokrácia, az ész, a tudomány válsága, a technológia kontrollálhatatlansága miatt a politika éppen úgy, mint az egyes ember igyekszik visszatalálni az "ősi gyökerekhez", a hagyományos kötelékekhez, az identitásalapú és fundamentalista jellegű politizáláshoz és gondolkodáshoz, a nemzethez és a valláshoz.
- A kereszténység ősi gyökereit keresi a tavaly megválasztott I. Ferenc pápa is?
- Sokan mondják, hogy Ferenc pápa a kapitalizmus általános kritikáját fogalmazta meg, ám erről szó nincs. Mint ahogy arról sincs szó, hogy Ferenc egy teljesen új dogmatikai, teológiai rendszert akarna létrehozni, hiszen például a cölibátus kérdésében vagy a nők pappá szentelésének gondolatában konzervatív álláspontot képvisel. Lényegében semmi újat nem mond, csak máshogy mondja, de ez is nagyon fontos. Valójában a kapitalizmust sem tekinti eltörlendőnek, ám úgy véli, hogy sok mindent újra kell gondolni. A pápa a marxi gondolattal azonosat állít, miszerint a tőke nem képes az önkontrollra. De mi tudjuk, hogy a kapitalizmus legnagyobb előnye - minden hibájával együtt -, hogy belülről megreformálható, módosítható. A pápa is erre törekszik az egyházával, de a hazai egyházak erre láthatóan képtelenek, egyfajta őskonzervatív, bezárkózott állapotba süppedtek, nem nyitottak az új gondolatokra.
- Ennek jele az is, hogy a nagy egyházak nem feltétlenül akceptálják az orbáni ideológiát? Gondolok itt Erdő Péter bíboros finom, illetve Fabiny Tamás evangélikus püspök keményebb hangnemű kritikáira a kormány egyes intézkedéseivel kapcsolatban.
- Ezek fontos jelenségek, de hadd legyek óvatos. Éppen most írták alá a Vatikáni Szerződés módosítását, amelyben akadnak diszkriminatív elemek és jogtechnikai hibák. Nonszensz például, hogy a magyar állam a saját szuverén jogalkotói jogkörét korlátozza, hiszen "az Egyház beleegyezése nélkül" az állam az adókedvezmények vagy az adómentesség körét nem szűkíti. Ráadásul ez a szerződés is kifejezi a felekezetek anyagi kiszolgáltatottságát. És a hatalom ezzel rendre vissza is él.
- Elképzelhető, hogy ez a keresztény kurzus mégis elnyeri a magyar társadalom többségének tetszését? Hiszen az általános iskolai első osztályba iratkozott diákok szüleinek 52 százaléka választotta a hittant az erkölcstan helyett a gyerekének.
- Akik vallásos nevelésben akarják részesíteni a gyerekeiket, azoknak ez szívük joga. Azonban az iskola a leghierarchikusabb intézmények egyike, ahol a diákok mellett a szülők is kiszolgáltatottak. Hiszen a legjobbat akarjuk a gyerekeinknek, "Isten ments", hogy már a pályájuk kezdetén hátrányba hozzuk őket. Jelenleg a hatalom részéről ugyanúgy létezik egy ideológiai elvárás, mint a szocializmus idején a szocialista embertípusra vonatkozóan. Ilyen helyzetben ki az, aki kockáztatja a gyereke jövőjét? Egy kis közösségben, ahol mindenki szem előtt van, a szülő nyilván meg akar felelni az elvárásoknak, tehát a hittan és az erkölcstan közötti választás valójában nem szabad választás. Ez egy megfelelési kényszer, hiszen mondhatjuk: abból nem lehet baj, ha a gyerek hittant tanul. Ráadásul sokan azt hiszik, hogy a tantárgy keretében a diákok vallási kultúrát, vallástörténetet tanulnak. Ha erről lenne szó, én lennék az első, aki támogatná a tárgy kötelezővé tételét, mivel a mai világban a vallás meghatározó szerepet játszik.
- Ráadásul iskolai hittanoktatást csak az Országgyűlés által elismert egyházak szervezhetnek. Mi késztethette arra a kormánypártokat, hogy több száz felekezetet megfosszanak egyházi státuszuktól?
- Az elmúlt huszonhárom év legaljasabb, mégis legszimptómatikusabb törvényéről van szó. A vallási és lelkiismereti szabadság a modern demokráciák és a modern nemzetek legalapvetőbb pillére. A világnézeti sokszínűséget már az új alaptörvény nemzeti hitvallása is igyekezett besatírozni, hiszen csak a kereszténység "nemzetmegtartó erejéről" beszél. Az állam és az egyház szétválasztásának történelmileg kialakult elve arról is szól, hogy a politikai hatalom nem preferálhat egyetlen vallást vagy felekezetet sem. A vallás ugyanis az ember legérzékenyebb, legszentebb magánügye, és az államnak az ennek gyakorlásához való jogot kell biztosítania. Az egyházügyi törvény azonban az egyházalapítás szimpla technikai jellegű aktusát felcserélte a kétharmados politikai hatalom döntésére. A lelkiismeretet Orbánék államosították.
- A kormánypártok abból a szempontból közügynek látják a vallást, hogy szerintük bizonyos felekezetek "átverik" a híveiket, nem is végeznek vallási tevékenységet, csak az állami kedvezmények és támogatások miatt jöttek létre.
- Való igaz, ne legyenek olyan egyházak, amelyek az adókijátszásra jöttek létre. Ennek minden egyes hazai egyházra és felekezetre vonatkoznia kell, érdektelen, hogy nagy, "történelmi egyházról", vagy fiatal kisegyházról van szó. Akinek jogosítványa van, az részegen gyalogost gázolhat a zebrán, az állam mégse tagadja meg a jogosítványok kiadását senkitől. Nem tételezhetünk fel előre bűnt egyik egyház esetében sem. A vallások történetében azonban ismert jelenség, hogy a lelkekért való versenyben egyes egyházak kriminalizálnak másokat. A kereszténység például - hogy Semjén Zsolt kedvenc kifejezésével éljek - "destruktív szektaként" kezdte az ókori Rómában, hiszen azt is állították róluk, hogy embereket áldoznak fel szertartásaikon. Később Luther és Kálvin fellépésével a konkurens keresztény irányzatok egymást kezdték el kriminalizálni, s minden oldalon beindultak az üldözések. Ha a kormány komolyan gondolná, hogy tenni akar az egyházak pénzügyi visszaélései ellen, akkor teremtsen tiszta lapot. Meggyőződésem, hogy a hitéletnek nem szabadna az állami finanszírozásból fenntartania magát. Amennyiben egy egyház közfeladatot végez, például iskolát, kórházat tart fenn, akkor természetesen ugyanaz az összeg jár neki, mint az állami intézményeknek. De a saját hitéletünk költségeivel nem terhelhetünk más adófizetőket. Ha megszűnne az állami dotáció, nem lenne érdemes például azért egyházat alapítani, mert az új egyházügyi törvény értelmében nem ellenőrizheti a felekezetek gazdálkodását az Állami Számvevőszék.
- Közelednek a parlamenti választások, ilyenkor mindig aktuálissá válik a kérdés, hogy egyházi személyek kinyilváníthatják-e politikai véleményüket, politizálhatnak-e a hívők előtt.
- Egy demokráciában természetesen mindenki politizálhat. Ilyen, ha elmondom a véleményem társadalmi, gazdasági kérdésekről. Egészen más, ha egy felekezet a pártpolitikába ártja magát. Vagyis, ha a véleményét egy párt politikája alá rendeli. Ez egyrészt ostobaság, hiszen szociológiai tény, hogy a különböző egyházak hívei között ugyanúgy vannak konzervatívok, liberálisok és baloldaliak. Papként, egyházi vezetőként miért is osztanám meg a nyájam, ha az a feladatom, hogy egybetartsam? Másrészt az egyházi hagyományok is ellentétesek a pártpolitikával. Mózes nem baloldali vagy jobboldali Tízparancsolatot fogalmazott meg, Jézus nem liberális vagy konzervatív programot mondott el a hegyibeszédben. Ezek általános morális gondolatok, amelyek nem viselik el a politikai minősítéseket. Egy igazi egyház alapvetően a megalázottak, a kirekesztettek lelkéhez szól, ezért bizonyos értelmében minden korszakban "ellenzékinek" illik lennie. Nem tagozódhat be a hatalomba, mert a hatalmon kívül rekedtekhez kell fordulnia, velük kell szolidárisnak lennie. Az "elmúltnyolcévben" ezért nem is tartottam problematikusnak, hogy az egyházak bírálták a kormány egyes gazdasági intézkedéseit is. Ez a dolguk. Ezt a kritikai attitűdöt azonban nem igazán láttuk az elmúlt három és fél évben, pedig lett volna alkalom megszólalni. Ennek hiányában egyértelművé vált, hogy valójában pártpolitikai elköteleződésről volt szó. Most úgy látom, sok kiváló egyházi személyben van meg a jelenlegi hatalom bírálatának szándéka, de amíg az állam anyagi póráza a "nyakukon van", addig nem nagyon lehet ugrálni. Az igazi egyházi autonómiát pedig az jelentené, ha valóban azt mondanák, ami a lelkiismeretükből fakad. Állami pénz nélkül persze az egyházak rosszabbul élnének, de "jobban teljesítenének".
