Kissé félve engedtük el Duisburgba kajak-kenusainkat, mivel a két hónappal korábbi portugáliai Európa-bajnokság nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Ott is összehoztak a mieink tíz érmet, de hát előzőleg túlságosan elkényeztettek minket ahhoz, hogy ezen csak fanyalogjunk. Aztán Duisburgban helyreállt a világ rendje.
Azé a világé, amelyet a magyar sportolók irányítanak. Jelzőket is alig találtunk, hogy a mieink szereplését érzékeltessük. Már az első napon öt aranyat, 1 ezüstöt és négy bronzérmet lapátoltak össze Vajda Attiláék, hogy aztán a második napon ehhez még hozzátegyenek két aranyat, négy ezüstöt és egy bronzot.
S ami külön öröm volt: olyanok ajándékoztak meg minket kellemes meglepetéssel, akiktől nem nagyon számítottunk erre. Említsük elsőként Medveczky Erikát, aki a K-1 1000 méteren a nála lényegesen esélyesebb német versenytársát kényszerítette maga mögé úgy, hogy fél távnál még a német lány hátát nézte. Aztán olyan finist produkált, amire kevesen képesek és tisztán nyerte a számot.
Legalább ekkora meglepetést szerzett Vajda Attila sikere. Most már bevallhatjuk: az elszúrt londoni olimpia és az érmet sem hozó Európa-bajnokság után már-már arra gondoltunk: Peking olimpiai bajnokának nem kellene-e a visszavonulás gondolatával barátkoznia. Nos, Vajda Attila csattanós választ adott a benne kételkedőknek. Olyan magabiztos fölénnyel győzte le a világbajnokság arcát, Sebastian Brendelt, hogy az már szinte kínos volt.
Hasonló jókat mondhatunk Kozák Danutáról, akinek Duisburgban volt vesztenivalója. A megelőző évben, Londonban ugyanis a legeredményesebb magyar versenyző volt a maga két aranyérmével, s félő volt, hogy a klub- és edzőváltás esetleg visszaveti. Nem így történt. A távolról sem szokványos körülmények nem hogy elvették volna Danuta önbizalmát, hanem inkább megkettőzték.
A K-500 méter döntőjében félő volt, hogy a szélsebesen kezdő Wagnertől vereséget szenved, aztán olyan utolsó 200 métert produkált, hogy csak ámult a kajak-világ. Ugyanez nem sikerült a K-2 500 méteren a Kovács Katalin- Douchev-Janics Natasa olimpiai bajnok kettősnek, akik rossz rajt után ugyan valósággal repültek a német hajó után, befogni azonban nem tudták őket, s "csak" ezüstérmet szereztek.
Szeptemberben egy gond lement a vállunkról. Több hónapig tartó bizonytalanság után a Nemzetközi Olimpiai Bizottság buenos airesi kongresszusa úgy döntött, hogy az egyik legsikeresebb magyar olimpiai sportág, a birkózás maradhat a nyári játékok programján. Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke éppen lapunk e hasábjain lélegzett fel, s ígérte, az ugyanebben a hónapban rendezett budapesti világbajnokság igazolja majd a NOB helyes döntését.
Így is lett, Budapest nagyon jó hangulatú világversenyt rendezett, s a megváltoztatott szabályok mellett folyó verseny valóban sokkal több izgalmat hozott a nézőknek is. Más kérdés, hogy férfi birkózóink talán túlságosan is előzékeny házigazdának bizonyultak, s egyik súlycsoportban sem sikerült győzelmet aratniuk. Az egyetlen aranyat Sastin Marianna szerezte, élete legjobb eredményét produkálva.
Szüksége is volt a lelkünknek ezekre az eredményekre, mert ami ezután következett, az elvette a kedvünket. A magyar labdarúgó válogatott romániai világbajnoki selejtező mérkőzésére gondolunk, ahol is a mieink már-már megalázó, 3-0 arányú vereséget szenvedtek. Már akkor tudtuk, sejtettük, hogy ez a vereség megpecsételi a magyar csapat sorsát és 28 év után sem jutunk ki a világbajnokságra, de idehaza jó ideig még folyt a maszatolás, a teljesítmény mentegetése.
Egervári Sándor szövetségi kapitány azt próbálta elhitetni velünk, hogy egyetlen mérkőzés eredménye nem minősítheti három év munkáját, de aztán jött egy még méretesebb zakó Hollandiában, s akkor már a kapitány is belátta: ideje távoznia.
A foci meg maradt olyan, amilyennek megszoktuk: minősíthetetlen. Igaz, a magyar kormányt ez nem zavarta abban, hogy Michel Platini UEFA-elnök budapesti látogatását kihasználva bejelentse: Magyarország pályázik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság egyik helyszínére. Fő a rendíthetetlen optimizmus.
