Szeged;felgyújtás;

- A szenteste öröme - Autókat borított lángba egy magyar kamasz

Két autót fölgyújtott, összesen tizenegy járművet pedig föltört egy 15 esztendős fiú szenteste Szegeden, közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.

A rendőrség közleménye szerint a fiút lakossági bejelentés alapján érték tetten autófeltörés közben, majd fogták el Szeged egyik lakótelepén. A fiú menekülni próbált a rendőrök elől, közben elszórta az eltulajdonított értékek egy részét. A többit egy lépcsőházában foglalták le az egyenruhások, amikor elfogták.

A fiatalember a feltört autókból kettőt felgyújtott. A lángokat a tűzoltók megfékezték, de a járművek így is teljesen kiégtek.
A fiatalember ellen lopás és rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, a nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását.

 Vonat gázolt halálra egy férfit kedd délután Budapest határában, a baleset miatt késnek a vonatok a ceglédi vonalon - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.