Lenin kommunista volt, és a kommunisták a XX. században a világ legtöbb országában megbuktak. De módszereik, a társadalmi folyamatok erőszakos befolyásolásának szándéka tovább él. Ezért érez minden hatalom késztetést arra, hogy megmondja, mi a média dolga, és ezért teremt magának minden egészséges társadalom egy intézményrendszert, hogy a hatalomnak ezt az aspirációját visszaszorítsa.
Kelet-Európában ez az intézményrendszer szinte sehol se működik tökéletesen. Ennek okairól nálam felkészültebb elemzők - Bibótól a mai politológusokig, esztétákig - sokat írtak, itt csak arra utalok, hogy az egyik ilyen intézmény nálunk a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amelynek dolga lenne többek között a központi politikai szándék ellensúlyozása, a média megvédése attól, hogy a "centrális akarat" rátelepedjék. De hogyan is tudna ennek eleget tenni, ha vezető testületébe csak ennek a "centrális erőnek" az embereit ültették? Elődje, az ORTT se működött tökéletesen, de mivel ott más politikai tényezők is képviseltették magukat, legalább a viták mibenlétéről értesült a társadalom. Ma, tekintve, hogy a testület teljesen egyszínű (még a KDNP által javasolt szakemberek se kerültek bele), még ezek az esetleges viták se szivároghatnak ki.
Így lehetséges aztán, hogy még a hatalom ideológiáját alapvetően magukénak valló médiamunkások is a sötétben tapogatóznak, ezért alkalmasint direkt megrendelések híján vélt elvárásoknak is eleget akarnak tenni. Eltűrik-e "odafenn", hogy megjelenjen Lomnici Zoltán a képen? Mutathatunk-e tömeget egy ellenzéki demonstráción? Válaszolhat-e úgy Cohn-Bendit, ahogy válaszolt, vagy jobban tesszük-e, ha a messziről jött ember úgy beszél, ahogy mi akarjuk? Behívhatjuk-e szerepelni a "másik oldalra" sorolt művészeket, vagy a biztonság kedvéért állítsunk össze egy listát a szerkesztők által választható vendégekről?
Valószínűbb azonban, hogy a médiában pontosan tudják, mi a dolguk, hiszen a legtöbb területen ezt meg is mondják nekik. A központi hírszolgáltatás (hírcentrum) például épp ezt szolgálja. A híradók egy kézben tartása, a központi hírek, információk ingyenes felhasználhatósága a kereskedelmi média számára nagy dilemma: tartsunk-e fenn méregdrága stábokat, infrastruktúrát saját híreink beszerzésére és továbbítására, vagy fogadjuk el, hogy a hatalom ezt készséggel a kezünk alá játssza? Fájdalom, sok magánmédium ez utóbbi lehetőség mellett döntött - és nem csak financiális okokból. Aki nem lép egyszerre, nem kap reklámot estére. Államit végképp nem, magáncégek reklámjait pedig azért nem, mert a potenciális hirdető is hasonló cipőben jár. Ő is ki van szolgáltatva a hatalom rokon- ill. ellenszenvének az állami megrendeléseken keresztül.
Érthető hát a legnagyobb kereskedelmi médiumok reakciója: ha már kiegyensúlyozott, pártatlan híreket nem adhatnak (nem tanácsos adnunk), adnak helyettük rendőrségi híreket. Azt is szívesen nézik a közéleti kérdésektől elfordult polgárok. Hogy aztán, évtizedek múlva, szinte csak ilyen hírekből lehet majd rekonstruálni az ország jelenlegi állapotát, az a médiagurukat kevéssé foglalkoztatja.
Így lesz egyszínű egy ország médiája. Akit ill. amit nem lehet kordában tartani (például a tulajdonos egzisztenciájának törvényhozói szintű elismerésén vagy megtagadásán keresztül), azt megélhetésében, sőt létében fenyegetik - lásd a Klubrádió esetét. Egyes felmérések szerint a központi hatalométól idegen hang csak 5-8 százalékban jut el hazánk teljes lakosságához. Márpedig ha nincs sokoldalú tájékoztatás, híreket torzítanak vagy hallgatnak el, sérül a szabad választások elve is. Emlékeztetek:
"4. § A médiaszolgáltatások sokszínűsége kiemelten fontos érték. A sokszínűség védelme kiterjed a tulajdoni monopólium kialakulásának, valamint a piaci verseny indokolatlan korlátozásának megakadályozására is.
"5. § A Magyarország területén élőknek, illetve a magyar nemzet tagjainak tájékozódáshoz és tájékoztatáshoz fűződő joga, illetve ezzel összefüggésben a demokratikus társadalmi nyilvánosság kialakulása és megerősödése kiemelkedő alkotmányos érdek.
(2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról - II. fejezet)
Mindez annak a fényében tekinthető különösnek, hogy míg a jelenlegi hatalom rendszeresen a maga kétharmados választási győzelmére hivatkozik (miközben ez csak a parlamenti helyeinek arányára igaz), addig - ennek ellenére - a legtöbb köztestületben a jelenléte zömmel háromharmados, az ellenzék alig vagy egyáltalán nincs képviselve bennük.
De lássuk, milyen új típusú műsorokkal leptek meg bennünket azóta, hogy "kétharmados" irányítottságú lett a kultúra is:
- Bár a felmérések szerint az ország lakossága kevésbé vallja magát vallásosnak, mint évekkel korábban, a vallási műsorok száma ugrásszerűen megnőtt. Se szeri se száma az adásokban szereplő egyházi személyiségeknek, eseményeknek, vallási közösségeknek.
- Hazánk múltjának feldolgozása szinte kizárólag a hatalom szája íze szerinti feldolgozásban kerül elénk
- Szélsőséges (jobboldali) hangvételű műsorkészítők, szakértők és művészek produkcióit népszerűsítik, őket részesítik állami kitüntetésekben is.
- A közszolgálati műsorok anyagi támogatottsága (különösen az előző kormányzat alatti állapotokhoz képest) szinte korlátlan lévén, a hatalomhoz hű alkotók (kontra)szelektálódtak ki, akiknél az ideológiai megbízhatóságot látványosan, a minőséget kevéssé kérik számon. Így az alacsony nézettségű, vagy a korábbiakhoz képest visszaesett nézettségű szórakoztató műsoroknak se szeri, se száma.
- A korábban szakmai elismeréssel is díjazott népszerű kollégákat eltávolították, helyükre politikailag megbízható, de minőségben gyengébben teljesítő munkatársak kerültek. Látványos elkötelezettségükből eredő ballépéseik mémmé váltak még a konzervatív ízlésű közönség köreiben is.
- A napokban indult a közszolgálati M3 csatorna, amelyet a Magyar Televízió archívumára építenek. Érdekessége a vállalkozásnak az is, hogy vezetője épp az MTVA Archívum és Filmbeszerzési igazgatója is, tehát megrendelője lesz saját magának. Eddig is sokan firtatták, hogy férje filmgyártó cége miatt nem áll-e fenn összeférhetetlenség a hivatalával, de ez a kérdés most már saját személyére is fókuszálódik. Érdeklődéssel várom, hogy a Magyar Televíziótól valamilyen okból régen vagy a közelmúltban eltávolított kollégák archív anyagaiból milyen mértékben fognak meríteni, és hogyan végződik az a polémia, mely szerint megengedhető-e, hogy egy közszolgálati csatornát majd csak előfizetéssel lehessen figyelemmel kísérni.
A fentiek magyarázhatják azt a nemrégiben megfogalmazódott javaslatot is, hogy ilyen formában a közszolgálati televízióra nincs szükség. Ha azt a 70 milliárd forintot, mely most évente az adófizetők pénzéből rendelkezésére áll, elosztanánk a kereskedelmi médiumok között azzal, hogy ezért a pénzért jó minőségű közszolgálati műsorokat állítsanak elő, mindenki jobban járna.
A nyomtatott sajtóban hasonló a helyzet. Talán a hatalomhoz közel állók túlteljesítési lázban égnek, és azt gondolják, nincs felelősségük a tájékoztatás pontosságával, hitelességével kapcsolatban. Cáfolat ugyanis - ellenzéki orgánum ritka jelenléte híján - aligha érkezik. De néha a bíróságok ezt pótolják, így aztán helyreigazítások számában a kormánypárti sajtó messze vezet az ellenzékivel szemben.
Mi maradt akkor az elfogulatlan tájékoztatás hívei számára? Az Internet - vágják rá sokan. Ez persze igaz, de tekintettel arra, hogy hazánkban - összehasonlítva a hasonló fejlettségű európai országokkal is - az ú.n. Internet-penetráció fájóan alacsony (kevesen férnek hozzá még mindig), ennek nagy jelentőséget tulajdonítani illúzió. Ráadásul a felmérések szerint a legjobban szervezett internetező közösség a széljobbé, a legfontosabb "független" fórumokat rendszeresen ellepik a szándékaikban, fellépéseikben a valamikori Lenin-fiúktól alig különböző kommandók.
Azért arra kíváncsi lennék, hogyan nézne le onnan fentről - ha odakerült egyáltalán - Lenin a mai utódokra…