Dési János;Parti Nagy Lajos;Fülkefor és vidéke;

Fotó: Bielik István

- Fülkefor felcsutizálta Magyarországot

Kizárt, hogy ezzel az arcátlan lenyúlizmussal sokáig lehetne kormányozni Európa közepén. Ezért nem biztos, hogy csak az utcán vagy csak az alaptörvény barikádjait megkerülve lehet eltávolítani a rezsimet - állítja Parti Nagy Lajos író, aki a könyvhétre egy kötetbe gyűjti mind a százötvenvalahány meséjét I. Fülkeforról, s a magyabszurd így megjelenik egy kötetben.

- Sokszor mondja magának, hogy ó, az én próféta lelkem? Hiszen annyi mindent megírt előre, ha máshol nem, a Hősöm tere című regényében, hogy mi fog történik itt.

- Ez a negatív utópia az első Fidesz kormány, a nemzeti radikáliák első nagy felhabzása idején született arról, hogy az embernagyságúra genetizált galambok elfoglalják Budapestet. Az a négy év előre jelzett sok mindent, abból, ami most mindennapos. Engem egy mentalitás érdekelt, a hipokrita erőszakosság, s egy típus, a gátlástalan galambduce figurája. S persze az elbeszélő gyávasága és átváltozása. A dologban szemernyi prófétaság nem volt, sőt. Inkább olyasmit írtam meg, amiről nem képzelhető el, hogy bekövetkezhet.

- Aztán mégis.

- Spiró György szokta mondani: figyeljétek meg, úgy lesz, ahogy megjósoltam. Én sokkal bizonytalanabb voltam és vagyok, mondván: nem létezik, hogy így, ennyire rosszul alakuljon, ami lesz. Azért írom, hogy ne így legyen.

- Ez már diktatúra?

- Nem. Mert ha az itt regnáló kézivezért és országlását diktatúrának nevezem, mit mondok a sztálini vagy a hitleri rezsimre? Persze indulatból lehet diktatúrázni, vannak rá jelek, és főleg van rá igény, de, hogy Radnóti Sándort idézzem, ez egy vacak kis autokrácia, se több, se kevesebb. Van net, van útlevél, bármikor el lehet menni. A Népszava karácsonyi száma, s benne ez az interjú meg fog jelenni.

- Megjelent 1941-ben, de még 1944-ben is egy darabig.

- Amíg vegytiszta diktatúra nem lett, ahol például, minden ellenkező véleményt a felkoncolásig menően betiltanak.

- Kösz. Akkor még van hova fejlődni.

- Hova épp volna, de azért nincs, és remélem, nem lesz hol. Legalábbis az Európai Unión belül, ahol a diktatúráig nem lehet eljutni. Egy ilyen Patyomkin-rendszerben épp a demokrácia fennen hirdetett ernyőjének kéne elfednie, hogy nincsen kas, hogy alig maradt a valódi demokráciából. Ha nem félsz az állásvesztéstől, lehet szabadon beszélni, csak épp egy karanténban, mert a nyilvánosság háromnegyedét, a közszolgálat egészét pártállamilag az urak birtokolják, az lesz nyilvános, amit jónak látnak. Innen nézve szinte mindegy, hogy ez még "csak" autokrácia, vagy már diktatúra. Ami itt kiépül, az egy tragikomikus, épphogy EU-konform szemétdomb, öntelt, és a saját mindenhatóságukba belerévült kakasokkal.

- Akkor másként teszem fel a kérdést. Meg lehet tőlük szabadulni? Mert ha alkotmányos eszközökkel igen, akkor elfogadom, nem diktatúra.

- Meg lehet. De nem tudom, hogyan.

- Pedig éppen az érdekelne.

- Ez az alakulat a hatalom megszerzésére és mindenáron való megtartására szerveződött acélból, hogy törvényesen hozzáférjen a külső-belső javakhoz, s ez a cél bőven szentesít minden eszközt. Kizárt, hogy ezzel az arcátlan lenyúlizmussal sokáig lehetne kormányozni Európa közepén. Ezért nem biztos, hogy csak az utcán vagy csak az alaptörvény barikádjait megkerülve lehet eltávolítani a rezsimet.

- Én ám tudok egy módszert, amivel meg lehetne szabadulni tőlük.

- Mégpedig?

- Több ellenzéki szavazót kell összeszedni, mint ahány a mai kormánypártnak lesz.

- Na ja. Csak akiknek össze kellene szedniük, azokban, egymással tülekedtükben, még az a közepes elszánás is megzápul, ami volt bennük.

- Pedig, ha valakinek illúziói kellenének, hogy legyen, az az író. Mit szóljak akkor én?

- Ha voltak is illúzióim, október 23-án végképp eltűntek. Meggyőződésem, hogy többen vannak, akik le akarnák váltani ezt a kormányt, csak, ahogy mondta, ezeket a protest szavazatokat be kell gyűjteni valakinek. Ez a valaki, amíg kettő, három vagy többfejű, az egyszerű választó számára nincs. S ha nincs, nem megy el választani, amivel a Fideszre szavaz.

- Illyés óta tudjuk, hogy ahol zsarnokság van, ott mindenki szem a láncban. De azért az talán túlzás hogy ilyen sokan szeretnének lelkesen szemek lenni benne. Vagy már látják, ez a vircsaft marad, olyan, amilyen, nem lehet megszabadulni tőle, úgyhogy inkább jó helyet kell benne fogni?

- Van egy nem túl lelkes igazodás is, igen, s ez fokozódni fog. De olyanokkal, akik nagy tömegben éltetik a vezérlőtábornokot, legfeljebb akkor találkozom, amikor szembejön az utcán a békemenet.

- Nem szoktak kevesen lenni.

- Hát nem. De mintha a közvélemény-kutatásokban többen lennének, mint az utcán, a boltban, az orvosnál. Képtelenségnek tartom, hogy három ilyen év után a többség még mindig elhiggye, jó neki, ami itt folyik.

- És mégis.

- Az is igaz, hogy aki az ő hívük, kliensük, káderük, az az ő tévéjüket, rádióikat, lapjaikat fogyasztja. És nyilván sokakat meggyőz a hírgyár katonás működése.

- Jó, de kilencven előtt a Szabad Európán túl nem sok minden volt, aztán mégis összedűlt a rendszer.

- Egészen más volt a helyzet. És nem csak azért mert, összeomlott a Szovjetunió. Hanem mert a Kádár-rendszer alól, mint a homok, kipörgött a nép, a lakosság. Szótagról-szótagra, kis lépésekben, ahogy az apparátus Pierre Cardin ingre cserélte a munkásőr-ruhatárat, egyre kisebb kockázattal, egyre őszintébben lehetett beszélni. Egyre kevesebb volt a tabu, az első nyilvánosság újságíróinak nagy része érezte, hogy el lehet menni a falig, és el is ment. Ma őket a közszolgálatok portáin se engedik át. Nem csoda, hisz a közmédia Orbán Viktor faliújságjaként fungál irdatlanul sok közpénzből. Onnan pedig a jobban teljesítés folyik, s hogy bántják a magyart, meg hogy aki kritizál, az hazaáruló. És aki ezt hallgatja, előbb-utóbb elhiszi.

- De miért? Látja, hogy mi történik az iskolában. Ha elmegy egy kórházba tapasztalja, milyenek a viszonyok. Ha rendőr, ha rokkant, tudja mi történt a nyugdíjával, és így tovább.

- Nem tudom, egy része nem lát alternatívát, azok fönt, ő lent, más része eljátssza a lojálist, aztán ahogy 2010-ben a szocik, most a Fidesz ellen fog szavazni, mármint ha lesz, kire. És van, aki nem akar hinni a szemének, hisz a kerál is erre biztatja, hogy ne a szemének higgyen, hisz mit is láthat ő parány létére, hanem neki higgyen, a világ eszének, minden magyarok küldetéses vétójának.

- Az egy kisiklás, hogy most éppen nem olyan lényeges nekünk a demokrácia, jöjjön valaki, gondoskodjon rólunk és oldja meg a problémáinkat helyettünk, vagy legalábbis ígérje meg, hogy ezt teszi?

- Ha ez kisiklás, akkor már jóval korábban elrepedt a sín. Már a nagyon gyenge baloldali kormányzás idején. Bár az utóbbi három év rémes volt, öncsalás lenne elfelejteni, ami előtte történt. Ezt a zsákmánycentrikus, az államot mindenestül maga alá gyűrő rezsimet ki kell nőnie egy nyugatias magyar demokráciának. Minél kevésbé képes konszolidálni magát Orbán, annál hamarabb. 2010-ben voltak még olyan illúzióim, hogy ha a Fidesz túlnyeri magát, akkor megengedő lesz, hagyja élni a társadalmat, és ezáltal rendezkedik be hosszú távra.

- Valóban nem lenne jó próféta.

- Hát nem, de benne volt ez is a pakliban. Ám most már semmi okom azt remélni, hogy a választások után bármiféle konszolidáció következne. Merthogy az új és új ellenség létszükséglet. Kell valaki, aki ellen harcolni lehet, s még jó, ha csak békeharcolni, hogy ezzel tartsák egyben a táborukat. De miután nem lehet örökké ilyen félháborús körülmények között élni, rájuk fog szakadni ez az egész historikus, zsiványtanyás álmennyezet.

- Csakhogy mi is ott állunk alatta. Ránk is szakad.

- Ránk is, de azért ez egy metafora, a szakadás. Sokféleképpen történhet. A tömegek számára is ki fog derülni, hogy a rezsicsökkentés egy ügyes átverés. És ha csak felerészben igaz, amit az ellenzéki közgazdászok prognosztizálnak, akkor lehetetlen, hogy ez a kormány még egy ciklust kihúzzon. Azért még mindig akad illúzióm. Hogy például nem érik el a kétharmadot.

- Na és?

- És akkor, ha nem akarnak a nácikkal egész nyíltan összebútorozni, kénytelenek lesznek a demokratikus erőkkel egyeztetni egyben-másban.

- Mert ezek olyan nagyon tárgyalósok.

- Eddig nem kényszerültek rá. Senkit meg sem hallgattak, aki másképpen gondolkodik világról, életről-halálról, egyházról, nőről-férfiről, szerelemről, kultúráról. Talán ez kissé megváltozik, ha nincs kétharmaduk. Illúzió?

- És a szélsőjobb?

- Remélem, nem tud tovább erősödni. De hogy lesz ebből karácsonyi interjú?

- Ez meg legyen az én problémám. Végülis maga provokálta ki, hogy a politikáról beszéljünk. Azzal, hogy minden héten ír egy politikai mesét az ÉS-be.

- Igaz. A választásokkor lesz három éve, hogy elkezdtem. A legjobb pillanat az abbahagyásra.

- Abbahagyja, vagy abbahagyatják majd?

- Az ÉS nem termőföld, hogy EU-pénz járna a birtoklása után. Magáncég. Macerás lenne megfojtani, államosítani. Én hagyom abba, mert elég volt. A könyvhétre mind a százötvenvalahány mese, magyabszurd megjelenik egy kötetben.

- Alapanyaghiányban pedig nem kell szenvednie.

- Hát nem. De immár bármit írok, úgy érzem, ismétlés, variáció. Ami ebben a rezsimben megmesésíthetően megtörtént, azt nagyjából megírtam. Eleinte a műfaj szabályai szerint túlhúztam, karikíroztam. Aztán, ahogy I. Fülkefor felcsutizálta Magyarországot, már karikírozni se kellett. Elég alátartani a képernyőt annak, ami van, s az már a túlzás maga. Nem a hírek mesésednek el, hanem a tündérmese lesz hírré.


- Nem akarom lebecsülni a fantáziáját, de olyat biztosan nem tudna kitalálni, hogy a folyosó végén ki kell rakni egy hálaadó levelet, arról, a ház lakói mennyit spóroltak.

- Lehet. Bármit találok ki, előbb-utóbb valóság lesz. A vezér-alapú rezsimek eléggé egyformán bornírtak, ha nem is egysíkúan, nevezzük őket akár maffiának, akár fasisztoidnak, akár autokráciának. Nem okoznak már meglepetést, egyik lépésük következik másikból. Ami egy még előzőből, végső soron abból, hogy eldöntötték, megszerzik maguknak és a saját pártcsaládjuknak a magyar államot. S e hatalomért egymásra uszították az ország két felét, divide et impera. S tették azon okból, hogy megtehették. Nemhiába mondta mostanában Kövér házelnök, hogyha veszítenek, akkor minden elvész.

- Mert ezt kell mondani a híveknek, hogy alaposan megijedjenek.

- Egyrészt. Másrészt ez annak beismerése, hogy olyasmiket tettek, amiket egy demokráciában vissza kéne csinálni. Ha valami csoda folytán mégis hatalomra kerülne a balközép, és azzal kezdené, hogy visszaállítana mindent a 2009-es állapot szerint, az mégis nagy baj volna. Egyszerűen muszáj befejezni az adok-kapokot valakinek. Ez még akkor is szükséges, ha jópáran akadnak, akik valóban nem érdemelnek túl sok méltányosságot.

- Medgyessy Péter már próbálkozott az "árokbetemetéssel". Semmire nem ment vele.

- És akkor ez azt jelenti, hogy még mélyebb árkot kell ásni? Nem azt, hogy sziszifuszi munkával, de meg kell próbálni konszenzusra jutni a társadalom minél nagyobb részével? El kéne férnünk végre egyszer egymás mellett. Nem pedig egymás alatt, illetve fölött. És lehet, hogy mi, a hajdani rendszerváltó nemzedékek már nem, de talán a gyerekeink, az unokáink megértik, mit ártottak ezek az évek, s egy másik készletből rakják össze Magyarországot.

- Az ember békét nem a barátaival, hanem az ellenségeivel kénytelen kötni.

- Így van. És kormányozni egy ország működőképességének az érdekében kell, nem ellenében. A túl nagy ellentétek lehetetlenné teszik a normális működést. Nem tartható sokáig, hogy eddig ti, mostantól mi vagyunk az erősebb kutya. Majd újra elölről az egész. Kölcsönösen tudomásul kéne venni akár a legvadabb fantazmagóriákat is, amíg azok mások szabadságát nem korlátozzák.

- Nem könnyű. De jó, legyen mindenütt Szent Korona. Ám, ha már az a kérdés, hogy bocsánat, el tetszett lopni két megyét, de sebaj, maradhat, mert békülés van, az már nehezebb lesz.

- Rémesen nehéz lesz. Tudomásul venni, hogy amíg az ellopott megyék, sukorók, földek, áfamilliárdok ügyében a bíróság nem mondja ki az ítéletet, addig a hunyók mindkét oldalon ártatlanok. Ehhez egy másfajta jogi és politikai kultúra kell.

- Ismerjük a történetet. Negyven évig kell vándorolni a rabságban születetteknek, amíg már csak olyanok juthatnak be az Ígéret földjére, akik szabadnak születtek. Ez meg még 24 sem volt.

- És talán itt, huszonöt körül van a mélypont. Ami most az Orbán-rezsimben kicsúcsosodik, az ennek a törékeny, de mégiscsak létezett parlamentáris demokráciának, az abban résztvevőknek a közös kudarca.

- Ebből persze nem következik az, hogy maga a szisztéma, a demokrácia rossz lenne.

- Nem. Ennél a rossznál jobbat még senki sem tudott mutatni, legföljebb vizionálni. Vagy jön a szürke és mélyszegény kaszárnyakáosz, vagy valahogyan neki kell állni rendbe rakni, ami elromlott. Nagy és nem látványos munka, talán évtizedekig is eltart, de megspórolni nem lehet.

Ebben az írásban azt szeretném bemutatni, hogy az, amit a Fidesz/Orbán Viktor ideológiájának tekintünk, valamilyen részben a liberálisnak nevezett demokrácia válságjelenségeire adott kritikai válasz. Ez a kritika, mint látni fogjuk, sok esetben helytálló, de az Orbán kormány értékrendjével, hatalomgyakorlásával és kommunikációjával párosulva súlyosan hibás következtetésekre vezet és így hosszú időre vakvágányra tereli az országot, vagy akár még rosszabb kimenetet is eredményezhet.