A VIP közönség - a soraiban ott volt Napolitano olasz államfő és Barroso, az Európai Unió Bizottságának elnöke is - forró tapssal köszöntötte a német Diana Damrau szoprán sztárt, Violetta alakítóját, aki Callas hajdani feledhetetlen alakítására emlékeztetett.
Gyönyörű hang, bravúros játék, bár kicsit kiábrándító volt a művésznő erősen molett alkata, sőt életkora is, jóval túl a kokett fiatalságán. Csalódást okozott az is, hogy a New York-i Metropolitan tenor sztárja, a lengyel származású Piotr Beczala, Alfred alakítója mintha kissé indiszponált lett volna, és az idős Germont-t alakító szerb bariton, Zseljko Lucsics sem lett volna csúcsformában.
Kiábrándító volt a második fölvonás díszlete is. Violetta és Alfred vidéki kuckóba menekült a viszontagságok elől, a hősszerelmes konyhában nagy buzgalommal tésztát sodort, úgy énekelte bravúr áriáit. A hősnő és az atya gyönyörű kettősei sem sikerültek túlságosan ünnepivé. Holott a Scala vezetősége igyekezett mindent megtenni, hogy méltón ünnepeljék a komponista kétszázadik születésnapját.
Daniele Gatti vezető karmester megemlékezett Nelson Mandela haláláról is, de a közönség nem méltányolta Dmitrij Csernyakov Aranyecsettel díjazott orosz rendező ötleteit, aki pedig odahaza híres Verdi, Wagner és Mozart színpadra állításaiért. A kissé konzervatív milánói publikumnak nem tetszettek a frivol ötletek, az sem, hogy különösen Antonioni legendás történelmi rendezései után Csernyakov mellőzte a tragédia társadalmi hátterét. Meg a szövegkönyv meghamisítása sem.
Végül is a szerelmes hősnőt nem tüdővész kergette halálba, hanem túlfűtött idegrendszere. De vegyesen tartózkodó fogadtatásra lelt az is, hogy az általában ünnepelt Maestro Gatti, egyesek szerint ezen az estén nem volt megszokott csúcsformájában.
Traviata, Arte