A felfelé vezető úton mindenről lerántja a fátylat "A lentről jött ember". A napokban megjelent könyvből mindenekelőtt azt tudhatjuk meg, hogyan lesz egy kis lelencből főszerkesztő-helyettes egy országos napilapnál. Amikor a Népszavához kerültem és először találkoztunk a folyosón Szathmári Gáborral, a falhoz lapultam, hogy ne álljam el az útját, a legújabb könyvéből azonban megtudom, hogy nem én gördítettem eléje az akadályokat, hanem maga a sors - és már kisgyerekkorában. Amikor "diktátor Gazdasszonyék" örökbe fogadták a menhelyről, egy ideig az istállóban a jászol volt az ágya. Így karácsony közeledtével Kisjézus jászlához hasonlítom Gabi fekhelyét, szerintem a jászoloknak mindig üzenetük van: békesség, szabadság, tisztesség, összetartozás, türelem, barátság, segítség... Többnyire ezekre az emberi tulajdonságokra épít Szathmári Gábor is, egy-egy szép történetbe ágyazva "bemutatja", hogyan válhat irodalommá a valóságos "mese". Gyönyörű magyarsággal fűzi egybe a mondatokat, és nyelvi gazdagodásunkra fölelevenít egy-két régen használt kifejezést: "a gazdáéknál pisszenésre fogottak vagyunk...", de kint a mezőn az égi madarakkal kiálthatjuk bele a pusztába a nagy hazugságot, hogy szabadok vagyunk.
Nem önéletrajzról van itt szó, hanem egy izgalmas regényről, ha végeztél egy fejezettel, kíváncsi vagy az újabb történtre, hogyan szabadult ki a főszereplő a menhelyből, hogyan talált rá az apjára és a kishúgára, hogyan került reformátusként a piarista gimnáziumba, miként harcolt ki magának egy kis tandíjmentességet. Úgy, hogy ő írta alá a főigazgatónak írt kérvényt, mert az apja azt mondta, "csuhásoknak nem írok kérelmet". Gábor vállalta ezt a csínytevést még akkor is, ha előre tudta, irtózatos pofon jár a hamisításért. Szerette ezt a gimnáziumot, bár néha érezte, hogy az iskola csak a gazdagok gyerekeit szereti. Akkor is ezt gondolta, amikor az apja meghalt, nem jutott pénz a továbbtanulásra, "a főigazgató úr helyett az élet csapott ki a Piarista Gimnáziumból".
Akkor lett cipészinas, mint az apja volt. Ahogy olvasom felemelő szép sorait a szakmáról, rájövök, hogy a cipészmesterségnél tényleg a méret a fontos! Ha azt elrontod, akkor már csak üggyel-bajjal orvosolhatod - mondják a mesteremberek. De nemcsak új cipőt csináltak, hanem javítottak is. Az inasnak kellett hazaszállítania a javításokat is. Gábor szívesen teljesítette ezt a feladatát is, pláne hogy az egyik bővérű asszony már-már biankó meghívással csalogatta: jöhetsz hozzám akkor is, ha nem cipőt hoztál. Nem a bővérű asszony takarta ki, de Gábor olyannyira megfázott, hogy 11 hónap múlva szabadulhatott a kórházból. A könyvének ez a része a Mátraházai Tűdőszanatóriumnak és a kincset érő mátrai levegőnek állít emléket. Levegőnek, bokroknak szép emléket állítani: ez sem akármi!
Míg Gábor a betegsége után a segédlevelére hajtott, alig vette észre, hogy "szelíd erőszakkal" őt is beiskolázták Kecskemétre a szakérettségis kollégiumban. Máshonnan is toborozták a fiatalokat a gyorstalpaló érettségire, egy Csongrád megyei fiú addig tiltakozott, hogy a kutyáját is beengedték a kollégiumba, csak menjen és tanuljon! Józsi nem sokáig bírta a napi 12-14 órai megfeszített tanulást és ment vissza pásztorkodni. Többnyire nyolc évet kellett volna pótolni egy év alatt. Sokan voltak, akik nem bírták az iramot. A szakérettségi bizonyítvány elvezette Gábort az Idegen Nyelvek főiskolájára s utána a Népszavához. Innen ment nyugdíjba.
A Dura Studió gondozásában megjelent könyv igazi csemege, értékét növeli az is, hogy a történeteit a tehetséges, fiatal Vágó Rita festőművész illusztrálta.
