MSZP;választás;szavazás;külföldön élő magyarok;

- MSZP: nem megoldott, hogy a külföldön élők szavazhassanak

 Az MSZP szerint nem megoldott az, hogy a magyarországi lakcímmel rendelkező, de külföldön élő magyar állampolgárok részt vehessenek a jövő évi választásokon. A szocialisták ezért azt sürgetik, hogy például Londonban több szavazóhelyiséget nyissanak meg számukra.

Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a jelenlegi választási eljárási szabályok olyan pontatlanok, hogy erősen kétséges, azok alapján lehet-e tisztességes választásokat tartani.
Véleménye szerint a kormányoldal nem rendezte megnyugtatóan a határon túl élő magyar állampolgárok levélben szavazását, így az csalásokra ad lehetőséget.
A másik probléma - folytatta a szocialisták európai parlamenti listavezetője -, hogy a magyarországi lakcímmel rendelkező, de külföldön élő állampolgárokat lényegében kizárták a választójogból. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy a választás napjára haza tudjanak jönni, ugyanakkor megoldhatatlan az is, hogy például Londonban több tíz- vagy százezren adják le szavazatukat a nagykövetségen - magyarázta.
A szocialisták ezért sürgetik, hogy a kormány azokban a nyugat-európai nagyvárosokban, ahol sok magyar él, több szavazóhelyiséget alakítson ki számukra.

Gúr Roland, az MSZP EP-listájának 3. helyezettje arról beszélt: a magyarországi lakcímmel rendelkező, de külföldön élő magyar állampolgárok jellemzően jól képzett fiatalok. Ezt azzal magyarázta, hogy itthon 28 százalékos a munkanélküliség a fiatalok között, akik közül sokan kénytelenek külföldön munkát vállalni.
Szorgalmazta, hogy a kormány a szakmai szervezeteket és az ellenzéki pártokat is vonja be a fiatalok munkához jutását célzó ifjúsági garanciaprogram hazai előkészületeibe.

Szanyi Tibor egy kérdésre válaszolva megerősítette: ha a baloldal győz a választáson, a két párt megállapodásának megfelelően Mesterházy Attila vagy Bajnai Gordon lesz a miniszterelnök, attól függően, hogy az MSZP vagy az Együtt-PM szerez-e több listás szavazatot. Ezzel azt a Gyurcsány Ferenc által javasolt forgatókönyvet zárta ki, hogy az ellenzéki pártok találjanak egy harmadik, mindannyiuk számára elfogadható kormányfőjelöltet.

Szanyi Tibor ugyancsak kérdésre azt mondta: ismeretségükre hivatkozva valóban megkereste Bárándy György, a hamis bajai videó készítésében részt vevő Kőrös Gusztáv ügyvédje azzal, hogy segítsen közben járni az MSZP vezetésénél az ügy békés lezárása érdekében. Cáfolta azonban, hogy a szocialisták kártérítést fizetnének a videó készítőinek.
Kőrös Gusztáv a videó készítésekor a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció tagja volt, de azt állítja: az MSZP rendelte meg tőlük a hamis bajai videót. A szocialisták ezt cáfolták. Kőrös Gusztáv arra hivatkozva szeretne kártérítést a szocialista párttól és a videót publikáló hvg.hu-tól, hogy az ügy miatt elveszítette az állását.

Bajnai Gordon szerint az állami tulajdonú vállalatok vezetőinek nagy összegű jutalmaival kapcsolatban Orbán Viktor "kimondta az igazságot": Magyarország most rosszabb helyzetben van, mint 2009-2010-ben volt.