A győri Petz Aladár Megyei Oktatókórházban a traumatológiai osztály valamennyi baleseti sebésze egyszerre beadta felmondását, az Albert Schweitzer nevét viselő hatvani kórház pedig szakorvosoknak kínál állást az egyik országos kormánylapban.
Tavaly vagy tíz osztályvezető főorvost csalogatott magához ugyanez az intézmény, aminek a végeredményéről nem tudni. A mostani hirdetés kiemelt bérrel kecsegteti azokat, akik a tavaly nyáron állami kézbe került kórházban akarnak vagy féltucat szakmában, mondjuk bőrgyógyászként, belgyógyászként avagy radiológus szakorvosként gyógyítani. Az önmagát "A jövő kórházának" nevező intézmény nem "elveszett gyermek", a hatvaniak ugyanis felfedezték maguknak a pályázatokat. Tavaly négy szakmunkás és négy szakdolgozó foglalkoztatására 50 milliót nyertek, így sikerült elérniük, hogy nyolc ember bérét másfél éven át az Európai Unió fizeti. Ugyancsak tavaly 36 millió ütötte a markukat arra a célra, hogy hiányszakmákban képezzenek számukra fontos munkatársakat.
Mégis meglepő, hogy kiket, milyen beosztású embereket keres ez a kórház, amely nem mondhatja magáról, hogy mindíg mostohagyerek volt. Durván tíz esztendővel ezelőtt öt éven át tartó rekonstrukción esett át, amit 2001-ben leállítottak ugyan, de 2003-ban műveseállomás, majd 2006-ban helikopter-leszállópálya létesült a területén. Tehát szó sincs arról, hogy lepusztult körülmények között gyógyúlnának itt a betegeket, vagy hogy a személyzetnek középkori munkakörülmények között kellene dolgoznia.
Csak hát ez a kórház is afféle "magyar kórház", amely semmivel sem különbözik a többitől. Azoktól, amelyekben a fáradt, elgyötört ápolók "diplomás szarpucolóknak" nevezik magukat és az egésznapos futkosástól kidagad a lábukon az ér és átkozzák a napot, amikor az egészségügybe jelentkeztek. A minap a kórházszövetség első embere is erre hivatkozva mondta: még most is tagadhatatlanul kevés az orvosok, a nővérek bére, a szakemberek elvándorlása nem állt le, és sokan azért fordítanak hátat a pályának, mert lelkük megkeményedett, testük egyre kevésbé képes megbirkózni az embertelen strapával. Velkey György keserű szavai egyértelművé tették: a kormányzat "futottak még" kérdésként kezeli az egészségügyet, amit több tízmilliárdra rúgó kifizetetlen közüzemi számlák és beszállítói tartozások is mutatnak. Eközben az eladósodott intézmények vezetői megkapták a parancsot: fizessék be a nagykasszába december elején azt a pénzt, amit a nyugdíjba küldött kollégáikon megspóroltak.
Kegyetlen, bántó, megalázó helyzet ez, amibe az egészségesen sem szabad belenyugodni. Hiszen ha a "gyógyítóipar" a futottak még kategóriából nem tud kilépni, ha tudomásul vesszük, hogy a gyógyítás egyáltalán nem fontos, az fehéren-feketén azt jelenti: a népet mégis le lehet váltani.
Ne legyen illúziónk, az önellátás felé haladó kórházakra idővel csak akkor számíthatunk, ha lesz elegendő pénzünk az önellátásra. Ne legyen illúziónk: ha valaki beteg lesz, ha megöregszik, ha van valamilyen fogyatékossága, annak ez a kormányzat a Tajgetoszt kínálja. Neked, nekem, nekünk.
