Óriási ováció, és természetesen teltház fogadta az ötvenéves jubileuma alkalmából a Zeneakadémián pódiumra lépő Liszt Ferenc Kamarazenekart, és külön a Kossuth-díjas művészeti vezető, alapító tagot, Rolla Jánost. Az az igazság, hogy kicsit eltolt születésnap ez, az év stimmel, a hónap és nap már nem, mert az március 18-a, és akkor még nem nyitott meg a felújított Zeneakadémia, az együttes pedig régóta megszokta, hogy ebben a szentélyben ünnepli az évfordulóit. Bőven van mit ünnepelni, már csak azért is, mert valaha az alma mater együtteseként alakult, csak aztán kinőtte a kereteket és a világban jegyzett kamarazenekarrá vált. Nehéz lenne felsorolni, hogy hol, és milyen hírességekkel lépett fel Nyugat-Európában éppúgy, mint Észak- és Dél- Amerikában, vagy éppen Japánban, Ausztráliában.
A legrangosabb koncerttermeket is meghódította, a New York-i Carnegie Hallt csakúgy, mint az amszterdami Concertgebouw-t, vagy éppen a sydnei Operaházat. És olyan vitathatatlan nagyságokkal szerepelt együtt, mint Szvjatoszlav Richter, Yehudi Menuhin, Jean-Pierre Rampal, Isaac Stern, Msztyiszlav Rosztropovics, Maurice André. És persze, hogy a magyarokat ki ne hagyjam, Vásáry Tamás, Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András, Pauk György, Frankl Péter, Perényi Miklós, Starker János, Miklósa Erika egyaránt fellépett az együttessel, amelyről azt lehet hallani, hogy mindenkihez nagy készséggel idomul, úgy, hogy közben megtartja a saját, abszolút felismerhető stílusát. Életformát jelent a zenekar tagjának lenni, azt, hogy nem munka a zenélés, hanem "összelélegzés", öröm, és ez hallható azon, amit létrehoznak. Olyan bensőségesen képesek játszani, annyira szinte magukhoz ölelik a publikumot, mintha mi is ott ülnénk velük a pódiumon, közéjük tartoznánk.
Nehezen, és nem próbajátékkal lehet közéjük bekerülni. A fiatalítás fokozatos folyamat, egyszerre csak egy valakit próbálnak ki, aki hosszabb ideig is velük játszik, és nem elég, hogy jól teszi a dolgát, egész lényével bele kell illeszkednie a csapatba ahhoz, hogy véglegesen befogadják. Szívesen "közösködnek" más együttesekkel, akár műfaji határokat is vagányul átlépve, a Győri Balettel éppúgy, mint a szolnoki Szigligeti Színház társulatával, vagy éppen a Budapest Klezmer Banddel, a Budapest Bárral, Roby Lakatos jazz formációjával szintúgy láthattuk, hallhattuk őket.
A jubileumi koncertjükre az Amadinda együttest "kooptálták." Velük adták elő Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című elementáris, zsigerekbe ható művét, majd Schubert C-dúr vonósötösének csaknem a szférák fölött járó, varázslatos vonószenekari átirata következett, aztán ráadásnak egy kis Mozart. Lett volna hosszan elnyújtott ünneplés, de láthatóan az együttes el akart kerülni minden hatásvadászatot, és egy ráadás után kedves szerénységgel levonult a pódiumról.
A hangversenyt követő fogadás ugyancsak meglehetősen szerényre sikeredett, pezsgővel, narancslével, sós süteménnyel, beszédek elmaradásával, ennél a zenekar nemzetközi rangja és a kerek évforduló azért többet érdemelt volna.Azt mondta erről lapunknak Wolf Péter zeneszerző, aki imádja az együttest, ha egy ilyen kvalitású zenekar, amiből a világban nem sok van, elér egy ennyire kerek jubileumhoz, és folyamatosan ilyen színvonalat produkál, akkor ez olyan súlyú kulturális esemény, ami párját ritkítja. Nagy beharangozást, élő televíziós adást érdemelt volna, és ezért a teljesítményért a nyakba akasztott érdemérmek sem maradhatnának el a jeles eseményen.
Rácz Zoltán az Amadinda együttes Kossuth-díjas vezetője szerint a Liszt Ferenc Kamarazenekar olyan utat mutatott nekik, amiről talán le se tértek, pedig ők most lesznek harminc évesek. Ez az az út, amitől a Zeneakadémia a magyar zeneművészetnek a szakrális központja volt, most is az, és annak kell maradnia. A Liszt Ferenc Kamarazenekar olyan origója, stabil pontja a magyar zenei életnek, amiből igen kevés van.
Frankl Péter Londonban élő nemzetközi hírű zongoraművész szerint fantasztikus ezzel az együttessel játszani. Remek muzsikusokból áll. Játszott velük Mozart, Beethoven és Schumann koncertet is, valamennyi alkalom élmény volt. Reméli, még lesz alkalma velük muzsikálni. Talán a nyolcvanadik születésnapján, hiszen a hetvenediken felléptek együtt. Mindig világszínvonalúak voltak, és nem romlott a nívójuk.
Rolla János azt mondja, az általuk most játszott darabok minden energiát kivettek belőle, érzése szerint ezek előadása legalább egy napi vájármunkának felel meg. Elképesztő intenzitást igényelnek. Véleménye szerint egy születésnap nem érdem, ha az ember a saját magáét ünnepli. Ha viszont egy együttesről van szó, akkor igen nagy teljesítmény, hogy ennyi ideig megmaradt. Hogy ő játszhatott az első koncerten is és most is, az külön ajándék. Sok már a fiatal a csapatban, és úgy érzi, ez az a pillanat, amikor megnyitják a következő ötven évet.
