Szombat óta egyetlen fővárosi klubvezető sem kezdett örömujjongásba, de még csak nem is kért audienciai látogatást Orbán Viktort miniszterelnöktől, hogy elébe járulván megcsókolhassa legendás jobbját (nem a lábát...), amiért volt kedves eljárni egyesületük ügyében. Amit a klubvezetők nem tudtak megoldani, megoldja a kormányfő. A kabinet évi 300 millióval segíti majd a működést, létesítményeiket felújítja, tartozásaikat elengedi. Utóbbi önmagában cirka egymilliárdos összeg, az öröm mégis fölöttébb visszafogott.
Ennek egyetlen oka a bizonytalanság. Nem tisztázott, mely tartozásokat, milyen értékben, mennyi idő alatt rendezi a kormány? Csak a közüzemi számlákat egyenlíti-e ki, vagy a beszállítókkal szemben meglévő elmaradásokat is megváltja? És mi a helyzet a gazdasági társaságok által működtetett szakosztályokkal? Azokat milyen címszóval próbálják megsegíteni? A törvényi keretek erre lehetőséget tudniillik nem adnak. Ha adnának, és Orbánnak speciel nem a sport lenne a szenvedélye, hanem a kenyérsütés, mondhatná, hogy az összes Fejér megyei pék valamennyi tartozását az állam átvállalja, mert a lisztet megvenni nem tudják, kiflire viszont szükség van, nem szólva arról, hogy a pékek milyen szép szál legények.
Ilyen a világon nincs, nálunk viszont megtörtént korábban, és alighanem a közeljövőben is. Orbánék sportfejlesztési törekvései tökéletesen példázzák a kormány működését. A sport fontos, tőkésítsük fel, aztán jelentsük be ünnepélyesen. Már csak a kivitelezést kell megoldani. Nincs rá jogszabály? Hoznak rá rendeletet, vagy átírják a törvényt, netán másikat írnak. De még jobb, ha módosítják az Alaptörvényt.
Hogy a sportba pumpált százmilliárdok ellenében a cinizmus politikája többet árt, mint használ? A sportstruktúra normatív rendszer nélkül összeomlik? Kit érdekel? Orbánnak a sport szívügye. Ha ennyit képes tenni érte, mit várjunk tőle az élet más területén?
