A szerelméért súlyos adósságokba keveredett dáma mesterségét, a kéjhölgy hivatását könyörtelenül űzte, imádóit kizsigerelte, soktól kegyeiért elérhetetlen ellenszolgáltatást követelt.
Mrs. Weber annyi mentséget mégis talál őnagyságának, hogy szerinte minden oka megvolt a luxus hajszolására.
Kegyetlenül nyomorgók voltak a gyermekévei, vérfertőző atyja 14 éves korában menhelyről vette ki, hogy tisztes árért eladja őt egy hetvenéves kéjencnek.
Igazi nevén Alphonsine Duplessis aztán hamar rájött, hogy igencsak kelendő, nyakló nélkül srófolta föl a tarifáit, úgy döntött, ha választania kell a boldogság és a becstelenség között, akkor habozás nélkül az utóbbit választja.
Férjhez vétette magát egy arisztokratával, de ebből a házasságból a fiatal Liszt Ferenc szöktette meg, aki sznobizmusból nem óhajtott grófnőt tartani szeretőjéül.
A hölggyel aztán huszonhárom éves korában csakugyan tüdővész végzett, persze nem olyan romantikusan, ahogyan a Traviatában Verdi ábrázolta, "elhagyjuk kedves, e bűnös várost…"
Alphonsine a valóságban az ifjú Alexandre Dumas kedvese volt, és a papa, aki maga is kacérkodott az irodalommal, vette rá a fiát, hogy a történetből alkossa meg a regényt.
A dráma idején tartózkodott Párizsban Charles Dickens, akit igencsak meglepett a szerinte mértéktelen visszhangot keltett esemény.
A The New York Times cikkírója föltette a kérdést, csakugyan érzéketlen volt-e a valódi szerelem iránt a kaméliás hölgy?
És arra a következtetésre jut, hogy rövid életében mindössze kétszer engedett a szívnek. Az egyik boldog férfi állítólag Liszt Ferenc volt.
