Christiane Taubira, a "pecsétőr", (ez a rangja Nyugat-Európában mindenütt az igazságügyi tárca vezetőjének), címlapfotó volt a múlt héten a Minute című szélsőjobboldali hetilapban. Az 52 esztendős, négy gyermekes hölgyet 2012 tavaszán nevezte ki kormánya tagjává Francois Hollande államfő, azóta úgyszólván állandóan jelen van a sajtóban. Nagyon sokszor pozitív összefüggésben. A büntető törvénykönyv korszerűsítésének vitájában ő volt a mérsékelt Manuel Valls belügyminiszterrel, a radikális megtorlások hirdetőjével szemben. Taubira egyetértett azzal is, hogy törvényesen tegyék lehetővé az egyneműek házasságát.
A jelenlegi skandalumnak azonban nem ez volt az oka. A Minute című szélsőjobboldali hetilap a hölgy fotóját első oldalára rakta ki, a belső szövegben pedig úgy aposztrofálta őt, mint "majom asszonyt", aki banánt habzsolni fölmászik a fára. Az ocsmány támadást országos fölzúdulás követte, és pedig nem csupán baloldalról, mondhatni a politikai közélet minden tájáról. Alain Juppé Bordeaux jobboldali polgármestere, 2017-ben ő lesz talán a mérsékelt konzervatívok államfőjelöltje, volt miniszterelnök és külügyminiszter, úgy kommentálta az esetet, mint súlyos erkölcsi züllést, mert azt a föltételezést ébreszti föl, hogy Franciaországra rázúdult a nyers fajgyűlölet.
Madame Taubira ugyanis fekete bőrű, a dél-amerikai Guyana-ban született, de francia egyetemet végzett, a közgazdasági tudományok doktora, ugyanakkor jogász is, e diszciplínának ugyancsak bölcs művelőjét tisztelik benne. Személy szerint őt is mélységesen megrázta az aljas támadás, igazán azonban nem annyira maga miatt, hanem elsősorban családanyaként. Az első reakciója az volt, hogy "megemésztem én a megrázkódtatást, gyermekeimnek viszont elviselhetetlen". Nincs szándékában jogi lépéseket tenni, nem csupán igazságügyi miniszterként, elsősorban magánemberként, kijelentette "méltósággal viselem el, és eközben örvendek a mellettem állók támogatásának". Jean-Marc Ayrault kormányfő fordult az ügyészséghez, kért szigorú vizsgálatot.
A kísérő vihar kiterjedtsége ellenére egyelőre ennyi az ügy, a nagy talány, hogy mi ütött egyszerre a mindig is szélsőségesen jobboldalinak tartott hetilap vezetőibe, minden egyéb időszerű különös ok nélkül, miért ereszkedtek ilyen mélyre? Rendben, fajgyűlölő eszméket vallanak nyíltan, ez a világnézetük, csak éppen miért ennyire ocsmányak? Fölháborodásukon túl, a komoly elemzők két okot találnak nyilvánvalónak. Az első anyagi természetű, a másik politikai. Annak ellenére, hogy a szélsőjobboldali Nemzeti Frontnak Franciaországban van tábora, választói követése is, a Minute soha nem volt népszerű, jelentős olvasótábort vonzó újság. Valaha, az 1970-es esztendők vége táján állítása szerint elérte a negyedmilliót is, néha a szerzői között tudhatta Juliette Grécót és Francoise Sagant.
Az 1980-as évek kezdete óta azonban zuhan, egyes kioszkokból teljesen el is tűnt. Pedig az első sajtóforrás volt, amely publikálta, hogy Mitterrand hajdani szocialista államfőnek házasságtörésből született Mazarine Pingeot nevű leánya. A példányszáma a jelenlegi provokatív közlés napján 40 000-re süllyedt, a kiadó Streetpress vállalat közölte, hogy fölszámolási eljárás indult ellene, a kifizetetlen adóssága úgy 240 000 euróra tehető. Jelenlegi igazgatója, Jean-Marie Molitor igyekszik belekapaszkodni mindenbe, hogy a lapot megpróbálja megmenteni a megszűnéstől. Azt nyilatkozta, a múlt héten, hogy éppen nem volt címlap témájuk, viták után így jutottak el Taubira asszonyig. Nem hitték, hogy ekkora vihar lesz belőle, "ártatlan szenzációnak" vélték, amolyan hirdetési fogásnak.
A politikai háttér már kacifántosabb. A Minute mindig szélsőjobboldali orgánumként volt ismert, bár most azt hangoztatják, a szellemiségére ez igaz, mozgalmi vonzódására azonban nem. Állítólag semmi köze a Nemzeti Fronthoz, sőt a legfrissebb fordulatok fényében ez a viszony még kuszább lett. Amióta apjától, Jean-Marie Le Pentől a lánya, Marine átvette a pártot, hónapok óta küzdött vele, egyes változatok szerint valósággal "kiragadta a karmai közül", igyekszik lényegesebb változásokat elérni, szalonképesebbé tenni. Szélsőjobboldali mivoltától nem fosztaná meg teljesen, de árnyalatokon alakítana. Mérsékelni igyekeznék fajüldöző hírét, vad antiszemitizmusát, arabellenességét.
Marine Le Pen ezért is járt Canossát Izraelben, azt reméli, a 2014 tavaszán esedékes önkormányzati és európai parlamenti választásokon, ennek a remélt hasznát besöpörheti. Marine a közelmúltban elment addig, hogy szakított a magyar Jobbikkal is, provokatívan neonácinak tartja. Hanem az atya által korábban vezetett Nemzeti Frontban a "kemények" szembeszegülnek a szándékkal. Az öreg nyíltan nem berzenkedik, de a háttérben mégis őt tartják a fő szervezőnek, a legutóbbi kongresszuson pedig szakadás is történt. A Bruno Gollnischnak tulajdonított makacs szárny "függetlennek" nyilvánította magát, és egyes vélekedések szerint ők kaparintották meg maguknak a Minute hetilapot.
Korántsem meglepő, hogy ez az új fejlemény a legjobban, legtárgyilagosabban és higgadtabban a Le Monde-ot foglalkoztatja. Azt írta kommentárjában, hogy a francia társadalom egésze "nem fajgyűlölőbb más országokénál", de a gondolat jelen van. Minden indulat közül a szerkesztőség szerint az antiszemitizmus a leggyilkosabb. Hangsúlyozni kell, írta egy jegyzet, hogy nem létezik "light", koffeinmentes fajgyűlölet. Ha ezt az olyan sajtóorgánumok, mint a Minute is gyakorolják, (zárójelben hozzábiggyeszti a Le Monde, ilyen fenéktörlő hetilap) és nem veszik figyelembe, lassan-lassan akár Franciaország is elveszítheti befolyásoló szerepét nem csupán a gazdaság világában, hanem a kultúráéban is, és osztályrésze a megvetés lehet.
